Az ellenség angolja

James Marsh filmrendező

Film

Dokumentumfilmesként Oscar-díjas, játékfilmesként ígéretes kezdő: első próbálkozása bukás volt, a második kritikai siker: a hazai mozikban is látható Kettős játszma rendezőjét kérdeztük telefonon.

Magyar Narancs: Az MI6-et mint James Bond munkahelyét biztosan sokan ismerik. Ugyanez nem állítható az MI5-ról, ahol a főszereplője dolgozik.

James Marsh: Az MI6 ügynökei a nemzetközi vizeken kémkednek, az MI5 emberei viszont az Egyesült Királyságon belüli ügyekkel foglalkoznak. A Blair-kormány volt az első, amely bizonyos mértékig feloldotta a titkosszolgálatok körüli titkolózást, korábban azt sem lehetett tudni, ki vezeti őket. Az igazat megvallva én most se sokat tudok róluk, felőlem akár létezhet MI1-2-3-4 is, végül is miért ne.

MN: Egy időben azt pletykálták, hogy a filmjében MI5-ügynököt alakító Clive Owen játszhatja Bondot.

JM: Talán egyszer még ő is eljátszhatja. Daniel Craig jó Bond, megmutatta a figura sebezhetőségét, Owen pedig egy MI5-ügynök sebezhetőségét mutatja meg. ' egy igazi alfa-hím, úgy a kamerák előtt, mint az életben, nálunk azonban egy kopottas, a helyzetet nem mindig uraló ürgét játszik. Olykor még valami jóságféle is megkörnyékezi, ami nem a legjobb tanácsadó ebben a szakmában. Az MI5 olyan, mint egy lepukkant hivatal, itt nincsenek kütyük, az autós üldözés sem része a napi rutinnak. Akciózás helyett frakciózás folyik; hivatali titkolózás, egymás háta mögötti lavírozás. A kedvenc kémfilmem nem is kémfilm; a forgatás előtt A. J. Pakula filmjét, Az elnök embereit néztem rongyosra az operatőrömmel.

MN: Van személyes élménye is a kilencvenes évek elejének északír helyzetéről?

JM: 1990-ben bő egy hetet töltöttem Belfastban. Afrikai zenészekről készítettem filmet, akik Észak-Írországban léptek fel. Féltem. Tisztában voltam vele, hogy a brit akcentusom lépten-nyomon elárulja, honnan jöttem. Ugyanazt az angolt beszéltem, mint a városban állomásozó brit katonák, az ellenség angolját.

MN: Egy átlag, a polgárháborút a nappalijából, tévén figyelő britben milyen előítéletek éltek az írekkel szemben?

JM: Általános volt a vélekedés, hogy az írek korlátoltak, lassú felfogásúak. Gyerekként sokszor találkoztam az ilyen és még ilyenebb megjegyzésekkel. Azóta azért felnőtt egy kicsit a társadalom, ez az előítélet nincs többé. Az írek ezzel szemben a britek arroganciáját gúnyolták ki, a "mi vagyunk a világ urai" mentalitást.

MN: Mennyire ásta bele magát Észak-Írország és az IRA történetébe?

JM: Nem éreztem égető vágyat, hogy akadémikus igénnyel áttanulmányozzam e végeérhetetlen konfliktushalmazt. Inkább a kémek, árulók és informátorok dilemmái érdekeltek. Azért van a forgatókönyv, hogy azt az ember elolvassa, és filmet csináljon belőle. A miénket egy újságíró írta, aki a bajok idején a helyszínről tudósított.

MN: Első nagyjátékfilmje, A király érdeklődés hiányában hamar eltűnt.

JM: Elég sokat gályáztam, hogy elkészíthessem. Arra számítottam, hogy megnyitja előttem a kapukat. Tévedtem. Amerikában a kutyát sem érdekelte, talán túl sötét volt nekik, nem tudom, mindenesetre nem maradt más választásom, visszamentem a dokumentumfilmekhez. Elkészítettem az Ember a magasbant, kaptam érte egy Oscart, és talpra álltam.

Kettős játszma

Az IRA kezdi elveszíteni támogatottságát már Észak-Írországban is: a naptár 1993-at mutat, az ország(rész) sorsát több évtizednyi rettegés után békés mederbe terelni kívánó politikai erők, ha gyanakodva is, de már szóba állnak egymással - egyre kevésbé világos, mi is az értelme az elvakult harcnak, ha az már a felszabadítani kívánt ír nép ellen fordul. Lévén, aki nem eléggé radikális, bizonyára áruló; azzal pedig végezni kell - ismerjük.

A Kettős játszma azonban nem történelmi film, s nem is politikai állásfoglalás. Egy thriller feszültségét végig fenntartó, tökéletes arány- és ritmusérzékkel megvalósított darab, ami a publicisztikai-politológiai szintnél lényegesen mélyebb megközelítést ajánl. Perfekt drámát, pontosan láttatott motívumok alapján élő és cselekvő szereplőkkel, váratlan, mégis logikus fordulatokkal, sorssá formálódó valóságos szenvedéllyel - és mindenekelőtt: szenvedéssel.

A gyerekkori trauma, legkisebb öccsük erőszakos halála miatt bátyjaival együtt törvényszerűen a fegyveres mozgalom elkötelezettjei közé sodródott hősnőt a brit titkosszolgálat emberei elfogják - és beszervezik. Világossá teszik előtte, hogy öccse haláláért nem az angolok felelősek, hanem éppen az a szervezet, amelynek maga is tagja. A nő előbb kibújna a kötelezettség alól, majd együttműködik, végül, mikor nyilvánvalóvá válik, hogy a családban ügynök van, a sajátjai fordulnak ellene. Mármint a testvér a testvér ellen, sőt. A párhuzamos történetben viszont a brit tartótiszt szembesül azzal, hogy kollégái nem haboznának feláldozni az általa beszervezett és védett (!) "kapcsolatot", vagyis: embert - csakis ugyanazon nemes cél érdekében (a terrorizmus visszaszorítása), amelyért maga is küzd.

A film részint azt mutatja be, mint torzulnak hatalmi játszmává - mindkét oldalon - az egyaránt igaznak hitt törekvések, másrészt azt, hogy az ezen törekvésekért életüket adó felek mindennapi tudatát mennyire behatárolja az az egyetlen nézőpont, amelyből a világot szemlélni képesek. Maga a harcolás, a háborúzás lepleződik itt le.

TPP

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.