tévésmaci

A nutria putrija

  • tévésmaci
  • 2011. december 12.

Film

Amikor Sztupa és Troché kimentek a Batthyány térre, szép nyári nap volt, ráadásul hétvége, egymás sarkára hágtak a népek. Turisták fotózkodtak a Dunával és az Országházzal a háttérben, horgászbotos férfiak és gyerekek szálltak le a villamosokról, s a folyópart felé tartva megpróbáltak átkelni a forgalmas alsó rakparton. Az ABC-áruház délig még nyitva tartott, cekkeres asszonyságok egész sora vette arra az irányt, a 11-es buszról pedig egy egész úttörőcsapat zúdult le, s igyekezett sivalkodva a HÉV-hez - bizonyára a Rám-szakadékhoz mentek kirándulni, hiszen bakancsot viseltek és hátizsák volt rajtuk. Az túlzás, hogy úgy kellett átvágniuk a tömegen, de azért nem számítottak efféle zsibvásárra. Teodolit volt náluk és többféle mérőrúd is, ahogy feljöttek az aluljáróból, úgy festettek, mint bohém geodéták maroknyi csapata - volt három segítségük is, ők cipelték az eszközöket (Mráz, Lutyi és Domák, mind Kese emberei Csepelről, legutoljára akkor találkoztunk velük, amikor megfújták a vasgyári Lenin-szobrot a Szoborparkból - ám ez csak évekkel később lesz esedékes). Tényleg úgy néztek ki, mint az igazi figuránsok. Sztupa valahol a Bem rakpart belső oldalán állította fel, feltűnően gondos szintezéssel a teodolitot, míg a szerencsétlenek a külső oldalon futkostak ide-oda a mérőlécekkel. Troché vegyült a téren, de míg a keletnémet turistalányoktól tudakolta, hogy mennek-e a Balatonra, fél szemmel figyelt rájuk is, nem ment olyan messze, hogy ne tudott volna azonnal közbeavatkozni, ha történik valami váratlan. Persze nem történt, a járókelők az illőnél is egy fokkal nagyobb tiszteletet mutattak a hétvégén is dolgozó mérnök úr és asszisztenciája felé, teret adtak nekik, de az udvariasság határain belül meg is bámulták őket. Mi aligha udvariasan bámuljuk a televíziót, majd kiesik inkább a szemünk.

Szombaton (19-én) délután negyed ötkor a Duna tévé egy 1950-es fekete-fehér westernnel, az Ördögszorossal és egy elfelejtett sztárral, Robert Taylorral tör a közszolgálat csúcsaira. Ilyenkor mindig elgondolkodik az ember, hogy tényleg olyan nagy baj volt-e, hogy a komcsi oly bőszen negligálta ezt a szakágat. Ha mégis arra jutnánk, hogy igen, baj volt, nos, az sem az Ördögszoros dicsérete. A csatorna éjjel egy elhasznált múzeumi darabbal is jön, nekünk afféle kötelező gyakorlat említeni, de a 23.35-kor kezdődőRagyogást már látta az öreganyám is. Este nyolckor, aki akar, átszökhet a Zone Romanticára, csak ne felejtse el letagadni az ismerősök előtt: a Virágot Algernonnak című híres giccset adják, a zsenivé varázsolt retardáltról: örömmel jelentjük, a kísérletezést azóta sem adta fel az ember, elég csak körülnéznünk. Éjjel a Filmmúzeumon az emberiség nagy alaptörténeteinek egyike: a kezdő író és a haladó prosti románca, ezúttal Barbra Streisanddal és George Segallal 1970-ből: A bagoly és a cicababa 0.50-kor.

Vasárnap tovább hajózunk a giccsek óceánján, illetve a Dunán olyan őskövületekhez, mint az este nyolckor kezdődő 1940-es Waterloo Bridge. Éjfél előtt itt kezdik el nyomatni Emir Kusturica nagyralátó szélhámossága, az Underground hatrészes tévéváltozatát is.

Hétfőn két okból is megnézhetnénk a Cinemaxon 18.40-kor A Mississippi szirénjét. Az egyik, hogy ne kelljen mindig azt mondanom, hogy visszatért a komcsi, és megint adásszünet van, a másik meg az, hogy személyesen győződjünk meg arról, mekkorát perecelt a nagy Truffa Amerikában. Egyik sem hangzik túl meggyőzőnek.

Kedden ellenben tényleg nem, nem.

Szerdán a Cinemax 21.35-től játssza a Hollywoodi lidércnyomást - sokan szeretik a Coen testvéreket. De a vagányok inkább belehúznak az éjszakába: 0.50-től a Filmmúzeumon A burzsoázia diszkrét bája, fél kettőtől pedig a ViaSat3-on Cogburn, a békebíróA félszemű seriff újabb sztorija, mondhatni folytatása, hisz' hat évvel később készült (de ugyancsak John Wayne-nel).

Csütörtök az MGM napja: A könnyűlovasság támadása (13.55); A dicsőség ösvényei (18.20) és éjfél előtt a Sabata (jobb helyeken: Hé, barátom, itt van Sabata!).

A jobb helyeken nem tévéznek.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.