Dokumentumfilm

Üzenet az elnöknek

Hegedűs Péter: Az én Amerikám

  • Bori Erzsébet
  • 2011. december 12.

Film

Hegedűs Péternek az a három dokumentumfilmje, amelyet van szerencsénk ismerni, valójában egy nevelődési regény három fejezete. Bennük az alkotó mondhatni a szemünk előtt válik felnőtté. Azzal nem vádolhatjuk, hogy elsiette a dolgot: Az én Amerikám készítése közben lett 33 éves.

 

A Magyarországon nevelkedett, majd a rendszerváltáskor még gyerekként Ausztráliába települt rendező 1999-ben, A Nagyapák és forradalmakban saját nagyapját faggatta a múltjáról, elsősorban az 1956-ban játszott szerepéről; a szembesítésnek történelmi súlyt adott, hogy a nagyapa nem más, mint Hegedűs András, az ország akkori miniszterelnöke. Az Örökség: Egy halász története a 2000-es tiszai ciánszennyezést vizsgálja, hasonlóképp elkötelezetten, személyes érintettséggel. Félreértés ne essék, a ciánt nem a családja hívta be, hanem egy ausztrál vállalat, de a naiv és lelkes fiatalember ezt úgy interpretálta, hogy az egyik hazája okozott kárt a másiknak. Hegedűs most ugyanezzel a naiv lelkesedéssel veti utána magát az amerikai álomnak. Persze árnyékra vetődik, de ez nem is olyan nagy baj. Az én Amerikámnak az USA csak a fedőneve, mert a készítője alanyi dokumentumfilmesként megint csak önmagát kergeti, és ezúttal utol is éri.

 

De előtte még kapunk egy kicsit közhelyes, felületes képet arról, mit képviselt Amerika egy általános iskolás gyereknek a nyolcvanas évek Magyarországán. Ez a gyermek kedves animációs betétekben tűnik fel újra meg újra a vásznon - jellemző módon akkor is, amikor a hős, akit megjelenít, már huszonéves. A hollywoodi akciómozik világmegmentő imázsán aztán olyan dolgok ütnek léket, mint az iraki háború (nincsenek is tömegpusztító fegyverek, ezek csak az olajra mentek) vagy valamelyik héja kiszivárgott tervezete a körkörös hadviselésről. És működésbe lép az alkotó régi reflexe: na, akkor én most odamegyek, hogy a saját szememmel lássam, milyen az igazi Amerika (gettó Los Angelesben), mi okozta a gazdasági válságot (séta a Wall Streeten). Ez volna a dramaturgiai vezetőfonál: minél több helyre elutazni, aztán majd csak lesz valami.

 

Hol lesz, hol nem lesz. A helyszínek sokaságából kikövetkeztethetően sűrűn kellett csattognia a vágóollónak, de a másfél órás film így is túl hosszú és gyengén szerkesztett. A legérdemlegesebb, amit megtudunk Amerikáról, hogy a felnőtté válás fontos lépcsője Svarci kormányzó rajongójából Obama-fanná válni. Kell még hozzá két szerető szülő, akiknek van türelmük kivárni, amíg a fiúnak benő a feje lágya, kell hozzá a tapasztalat és a szembesülés a felelősséggel. Jópofa dolog a világ különböző részein megkérdezni az utca emberét, hogy mit üzen az amerikai elnöknek, de amikor egy szomáliai menekülttábor lakói ezt véresen komolyan veszik, az már nem annyira vicces. És ha a kétségbeesettek csodavárása mellé odatesszük a realitást, mondjuk egy iraki veterán és barátai vélekedését a lehetőségek és a szolidaritás határairól, akkor a kétdimenziós rajzfilm egyszerre ijesztően bonyolult és többrétű lesz. Távolról sem érdektelen annak a mégoly személyes útnak a lefegyverzően őszinte dokumentálása, amely Andy Vajna lábától, a kissámlitól a felelősségvállalásig vezet.

 

Forgalmazza a Vertigo Media

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.