Ennek fényében pimf ügy, hogy Móra Ferenc agyonfényezte, megsajnáltatta mindenkivel azokat a kistestű gyilkosokat, akik tényleg tollal és fegyverrel dolgoztak. Tollazatuk volt az álca, fegyverzetük a csőr, s ez így van mind a mai napig, csak nem illik valamiért beszélni róla. De a tíz emelet akkor sem madárfütty. Sztupát persze nem zavarta egy szemernyit sem. Trochét annál inkább, nem szédült vagy émelygett, csak félt cefetül. Igen, de akkoriban le tudta még győzni a félelmét, kiült a lebetonozott semmi fölé, látszólag gondtalanul, lógázta a lábát és köpködött, ám tudta jól, hogy pár év és a közelébe sem mer majd menni a helynek. A félelme teljesen hatalmába keríti, s nemhogy az állványra nem mer majd felmenni, de nézni sem bírja majd, ha Sztupa a szokott flegmájával kiül egyedül. Azt sem fogja tolerálni, ha valaki a társaságában a rakpart szélén sétál egy kikötőben, s már csak azzal tudja majd vigasztalni magát, ha átmegy egy-egy fővárosi Duna-hídon. Ott sem közvetlenül a korlátnál, inkább csak úgy lazán, a járda közepén, mint egy szórakozott turista. A dolog maga, amikor évekkel később valóban bekövetkezett, nem zavarta különösebben Trochét. Néha rászólt Sztupára, hogy jöjjön beljebb a víztől, de semmi más. Sokkal kellemetlenebb volt ott ücsörögve az állványon arra gondolni, hogy majd egyszer így lesz. Lám, most legyőzöm simán a félelmemet, a múltkor is átszaladtam egy szál pallón az egyik tetőről a másikra, pedig le is néztem közben. Nem szédülök, csak rohadtul félek, mi lesz, ha valamiért elvesztem az egyensúlyomat? Nem vesztem el, szevasz. De x év múlva nem fogom már azt mondani, hogy "nem vesztem el", s ez a gáz. Szerintünk tévézni gáz.
Pénteken (9-én) este nyolckor a három legjobb Godard-film egyike, az Éli az életét kezdődik a Cinemaxon. S ha már így beszélgetünk, elmondom, hogy a Víkend a másik, de a harmadikat csak találják ki. Innen persze azokat is megértjük, akik pusztán szerelmesek voltak a jó nevű Anna Karinába.
Szombaton délután öt tízkor az MGM levetít egy 1988-as Kis Dorritot, finoman szólva is parádés szereposztásban. Olyanok lépnek fel benne, mint Alec Guinness, Derek Jacobi vagy éppenséggel David Thewlis. Ugyanakkor erős kétségeink vannak afelől, hogy a cucc felveheti a versenyt a BBC Dickens-sorozatának vonatkozó darabjával, amiben Tom Courtenay játszik (úgy, hogy az csak a Hosszútávfutóval mérhető). Este Delon és Gabin az Alvilági melódiában, kilenc után a Dunán.
Vasárnap lesz a helyzet forró, lóra Zorro! Delon visszatér kora este a Film Mániára, és meghekkeli Garcia őrmestert. Az Éjféli cowboy viszont most is elsieti a dolgot, már fél tizenegy előtt ott dobrokol az m1-en.
Szerdán a nevéből is következően színmagyar származású Paprika Steen nagy pillanatai következnek az HBO-n, amikor a parádés című Bor, tangó, kapufában mutatja meg éjjel, hogy mit tud. S ha már Godard, legyen Truffa is! Kora délután volt az MGM-en A vad gyermek, nem néztem meg, mert ebédeltem, közeleg a spárgaszezon hanyatlása, ilyenkor már nem lehet viccelni. Arthur Penn egy kései nekibuzdulása ugyanitt este: a Csapdában.
Csütörtökre viszont teljesen elszemtelenedik a mondott Truffa, és főműsoridőben tolja a Zsebpénzt az MGM-en. Bár a tegnapi műve 1969-es, ez meg '76-os, Antoine Doinel fellépését mégis megússzuk, az is valami, pedig 1979-ig bárhonnan befigyelhetett az a kis rém (Jean-Pierre Léaud arculatjában). A fő attrakció ma persze Fritz Lang és a Nő az ablak mögött 1944-ből az MGM-en, Edward G. Robinsonnal, akivel nemhogy egy lakatlan szigeten, de még egy sötét utcában sem találkoznánk szívesen. Lehet, hogy még a tévét sem kapcsoljuk be (egész héten).
