tévésmaci

Malac a csúszdán

  • tévésmaci
  • 2014. június 8.

Film

Amikor Sztupa és Troché lábukat lógázva és köpködve az állványon ültek, olyan, látszólag érdektelen dolgok is szóba kerültek, mint a cinkék píárja. Persze volt szó valóban fontos dolgokról is, de nem a fontos és kevésbé fontos témák váltakozása volt a lényeg, hanem az a tény, hogy az állvány tíz emelet magasságában volt, legalábbis az a része, ahol ők ücsörögtek.

Ennek fényében pimf ügy, hogy Móra Ferenc agyonfényezte, megsajnáltatta mindenkivel azokat a kistestű gyilkosokat, akik tényleg tollal és fegyverrel dolgoztak. Tollazatuk volt az álca, fegyverzetük a csőr, s ez így van mind a mai napig, csak nem illik valamiért beszélni róla. De a tíz emelet akkor sem madárfütty. Sztupát persze nem zavarta egy szemernyit sem. Trochét annál inkább, nem szédült vagy émelygett, csak félt cefetül. Igen, de akkoriban le tudta még győzni a félelmét, kiült a lebetonozott semmi fölé, látszólag gondtalanul, lógázta a lábát és köpködött, ám tudta jól, hogy pár év és a közelébe sem mer majd menni a helynek. A félelme teljesen hatalmába keríti, s nemhogy az állványra nem mer majd felmenni, de nézni sem bírja majd, ha Sztupa a szokott flegmájával kiül egyedül. Azt sem fogja tolerálni, ha valaki a társaságában a rakpart szélén sétál egy kikötőben, s már csak azzal tudja majd vigasztalni magát, ha átmegy egy-egy fővárosi Duna-hídon. Ott sem közvetlenül a korlátnál, inkább csak úgy lazán, a járda közepén, mint egy szórakozott turista. A dolog maga, amikor évekkel később valóban bekövetkezett, nem zavarta különösebben Trochét. Néha rászólt Sztupára, hogy jöjjön beljebb a víztől, de semmi más. Sokkal kellemetlenebb volt ott ücsörögve az állványon arra gondolni, hogy majd egyszer így lesz. Lám, most legyőzöm simán a félelmemet, a múltkor is átszaladtam egy szál pallón az egyik tetőről a másikra, pedig le is néztem közben. Nem szédülök, csak rohadtul félek, mi lesz, ha valamiért elvesztem az egyensúlyomat? Nem vesztem el, szevasz. De x év múlva nem fogom már azt mondani, hogy "nem vesztem el", s ez a gáz. Szerintünk tévézni gáz.

Pénteken (9-én) este nyolckor a három legjobb Godard-film egyike, az Éli az életét kezdődik a Cinemaxon. S ha már így beszélgetünk, elmondom, hogy a Víkend a másik, de a harmadikat csak találják ki. Innen persze azokat is megértjük, akik pusztán szerelmesek voltak a jó nevű Anna Karinába.

Szombaton délután öt tízkor az MGM levetít egy 1988-as Kis Dorritot, finoman szólva is parádés szereposztásban. Olyanok lépnek fel benne, mint Alec Guinness, Derek Jacobi vagy éppenséggel David Thewlis. Ugyanakkor erős kétségeink vannak afelől, hogy a cucc felveheti a versenyt a BBC Dickens-sorozatának vonatkozó darabjával, amiben Tom Courtenay játszik (úgy, hogy az csak a Hosszútávfutóval mérhető). Este Delon és Gabin az Alvilági melódiában, kilenc után a Dunán.

Vasárnap lesz a helyzet forró, lóra Zorro! Delon visszatér kora este a Film Mániára, és meghekkeli Garcia őrmestert. Az Éjféli cowboy viszont most is elsieti a dolgot, már fél tizenegy előtt ott dobrokol az m1-en.

Szerdán a nevéből is következően színmagyar származású Paprika Steen nagy pillanatai következnek az HBO-n, amikor a parádés című Bor, tangó, kapufában mutatja meg éjjel, hogy mit tud. S ha már Godard, legyen Truffa is! Kora délután volt az MGM-en A vad gyermek, nem néztem meg, mert ebédeltem, közeleg a spárgaszezon hanyatlása, ilyenkor már nem lehet viccelni. Arthur Penn egy kései nekibuzdulása ugyanitt este: a Csapdában.

Csütörtökre viszont teljesen elszemtelenedik a mondott Truffa, és főműsoridőben tolja a Zsebpénzt az MGM-en. Bár a tegnapi műve 1969-es, ez meg '76-os, Antoine Doinel fellépését mégis megússzuk, az is valami, pedig 1979-ig bárhonnan befigyelhetett az a kis rém (Jean-Pierre Léaud arculatjában). A fő attrakció ma persze Fritz Lang és a Nő az ablak mögött 1944-ből az MGM-en, Edward G. Robinsonnal, akivel nemhogy egy lakatlan szigeten, de még egy sötét utcában sem találkoznánk szívesen. Lehet, hogy még a tévét sem kapcsoljuk be (egész héten).

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.