Rövid volt tehát a táv, de minden olyan volt, mint a Tour de France-on, csak a kerékpárok különböztek némileg, leginkább annyiban, hogy úgynevezett női biciklik voltak, hm, a váz keresztcsöve nélkül. Az ebből fakadó óhatatlan könnyebbséget úgy védték ki az öregasszonyok, hogy a helyére mezőgazdasági célszerszámaikat kötözték, ki hurulót, ki kapát, ki mind a kettőt, s akadtak olyanok is, akik még egy gereblyével megtoldották a konstrukciót. Mire a Murvás kúthoz értek a szörnyű emelkedőn, már sírt, nyögött, káromolta az istent minden öregasszony. Átizzadt ruhákban, erőik végén érkeztek a kúthoz, ahol ugyan volt frissítőállomás is, de teljesen hiába, hisz nem vett fel senki még egy árva vizespalackot sem, ellenben rádőltek a versenyzők a kormányra, hogy csökkentsék valamelyest a légellenállást, s ahelyett, hogy rábízták volna magukat a gravitációra, még bele is tapostak a pedálba, hogy lássák, mire mennek ketten, ők meg Newton. Az emelkedőn kicsit szétszakadt mezőny a Neumann pincénél már ismét összerázódott valamelyest, s mint valami fekete fergeteg közeledett Sztupa és Troché álláspontja felé. Fekete volt, mert az öregasszonyok a versenyre is úgy öltöztek, mint az öregasszonyok általában, fekete sokszoknyába és sötétszürke szvetterbe, meg szorosra csomózott fejkendőbe, ilyesmit profi bringástól is láttunk már. De a menetszél ellen a legszorosabb csomó sem véd, gyenge ősz tincsek szabadultak el, s úsztak a mezőny után a légben. Közvetlenül a cél előtt, a katolikus templom és a vasbolt között volt egy elég éles kanyar, ahol az eszeveszett tempóban lezúduló tömeg láttán tömeges bukásra lehetett számítani, ezért ott gyűlt össze a legtöbb néző, de mentőkocsit csak egyet sikerült szerezni. Csak sajna nemhogy defibrillátor, de még benzin sem volt benne. A tévében sincs.
Pénteken (10-én) este tíz előtt gyülekezünk a Dunán, mert az Örvény című amcsi filmben Adrien Brody játszik, aki ugye magyar, meg Jon Seda, aki viszont benne van a világ legjobb tévésorozatában (Treme), meg Pam Grier, akit hirtelen nem is tudom, hogy miért szeretünk (talán majd a képről eszembe jut). Az Örvény című film persze nem keverendő össze a Törvény című filmmel, még kevésbé a Törvény őrével, persze az Örvény tőre már határesetnek mondható. Miután Pam kisasszonyban kigyönyörködtük magunkat, választhatunk Forest Whitaker Oscart érő játéka (Az utolsó skót király, Coool) és az m1-en újraindított Válaszcsapás c. széria legelső része között (ez az, amiben az angolok jófejségükkel és kitűnő színészeikkel magyarázzák, hogy mit kerestek Afganisztánban, Irakban és másutt). Meglehet, én kivárok háromnegyed egyig, s a Film Mánián behúzom Az utca örvényét, bocsánat, törvényét; valami giallo lehet 1974-ből.
Szombaton mindenki szíves figyelmébe ajánlom a közszolgálati Duna csatorna kétségkívül imponáló filmválasztékát. Délben Menekülés Fort Bravóból, egy 1953-as western a legnagyobbakkal. Délután Fény a redőny mögött, egy idióta kémfilm a delejes hatvanas évekből, amiben a kempingárugyárban fegyvereket csinálnak, s Latinovits ki akarja kémkedni a cuccot minimum az NSZK-ba, de lehet, hogy az USA-ba, bár ehhez Nagy Attilának is lesz egy-két szava. Este pedig Királylány a feleségem, amiben Tulipános Fánk-Fánknak, a híres kardozós gyereknek az isteni Lollo csillogó társadalmi előmenetelt jósol, ami vagy bejön, vagy nem, de nekünk mindenesetre megvan a heti találós kérdésünk. Vajon e mellé, meg mondjuk A tizedes meg a többiek mellé, amit holnap adnak, még mi a lópikulának kell egy közszolgálati retrócsatorna is (M3)?
S mi a lópikulának kell egyáltalán tévé?
