Új nemzeti egység: egyöntetűen utálja az ország Andy Vajna 1 milliárdból készült új filmjét

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 16.

Film

De legalább jetskizik benne Vajna Tímea.

A szokásostól eltérően nem csütörtökön, hanem tegnap, vagyis kedden került mozikba az egymilliárdból készült Pappa Pia (nem vicc, tényleg ez a cím!), amely Andy Vajna kormánybiztos, NER-figura nagy álma volt. Meg is szerezte hozza a sokáig Amerikában élő Csupó Gábort rendezőnek, ám hogy mindennek semmi értelme nem volt, az leginkább csak most, a film bemutatója után látszik. Régen volt már magyar film, amelyet így döngöltek volna földbe a kritikák, lehetetlen olyan írást találni, amely nem arról szólna, hogy hát ez rémesen rossz mozi lett (vigasztaljon minket, hogy a musicalfilm elején láthatjuk Andy Vajna feleségét, Tímeát, aki a Dunát szeli jetskivel), bár nem tudni, van-e valaki, aki mást várt:

Egy nagy semmi az egész, kár volt megnézni. (Nézői vélemény, Port.hu)

„(...) a végeredmény nemhogy nem állja meg a helyét, de a jó ízlés elleni támadás (...)” (24.hu)

A Pappa Pia után (…) olyan érzés felkelni a székből, mintha összevertek volna. Ez a film nemhogy nem jó, hanem felesleges, kár volt rá az adófizetők pénze. (444.hu)

A Pappa Pia azokat az időket idézi meg, amikor a magyarok végleg kiszerettek a magyar filmekből. (IGN Hungary)

De bizony az a címe, hogy Pappa Pia, s maga a film szinte rosszabb is, mint a címe. Jobban mondva: megérdemlik egymást. (VOX.hu)

Andy Vajna a forgatáson

Andy Vajna a forgatáson

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ne felejtsük el megemlíteni azt sem, hogy az IMDB-n jelenleg 2,2 ponton áll a 10-ből a Pappa Pia.

Nemsokára a mi kritikánkat is olvashatják a műről, csak még gyűjtjük hozzá egy kicsit az erőt.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.