Interjú + Kritika

Leszek én még Leó!

Paul Giamatti színész

  • - köves -
  • Kriston László
  • 2011. december 13.

Film

Köpcös, kopaszodó, nem is túl jóképű, ám az elmúlt évtizedben az amerikai film egyik legkeresettebb figurájává nőtte ki magát. A Kerülőutak, a John Adams c. tévésorozat, a Lány a vízben, A remény bajnoka, A mágus Oscar-jelölt karakterszínészével - aki e héttől a Barney és a nők című Mordecai Richler-adaptációban parádézik Pesten - a San Sebastián-i filmfesztiválon beszéltünk.


Magyar Narancs: Ismerted a kanadai írót, Mordecai Richlert (1931-2001), mielőtt megkerestek Barney szerepével?

 

 

Paul Giamatti: Csak annyit tudtam, hogy ő a kanadai Philip Roth. Ez jól hangzik ugyan, de nincs sok köze az igazsághoz.

 

MN: Richler voltaképpen saját jellemvonásait vitte bele Barneyba, aki foglalkozását tekintve filmproducer.

 

PG: Láttam egy-két interjúját, meg a sok-sok fotót, ami fennmaradt. Mindenki úgy beszélt róla, mint rendkívül izgalmas figuráról. Sok hozzá hasonló producerrel dolgoztam, de nem róluk mintáztam Barney alakját. Nem tudom felidézni, kit használtam modellként, de valami megmagyarázhatatlan módon, nagyon erősen élt bennem egy kép, hogy a nyakán zsinóron lóg a szemüvege, s milyen a szakálla, hogy a haját hosszúra hagyja hátul. Biztos volt valaki az életemben, aki így nézett ki, de nem tudom beazonosítani.

 

MN: Richler ifjú montreali hősét, Duddy Kravitzot Richard Dreyfuss keltette életre Ted Kotcheff 1974-es filmjében. Te most az életét záró, megöregedett figurát hozod.

 

PG: Igen, van ebben egyfajta sorozatszerűség, a hősei összetartoznak, és szerintem ő maga is így tekintett ezekre a műveire. Filmünk producere, Robert Lantos vitte filmre a közbülső darabot, a Joshua Then and Now-t (1985), és kétségtelenül az az igyekezet munkált benne, hogy beteljesítse e trilógiát. Egyébként anyám annak idején egészen oda volt a The Apprenticeship of Duddy Kravitzért. Emlékszem, mennyit ömlengett róla.

 

MN: Barney jól eltolja az életét: vedel, nőzik, megcsalja élete szerelmét.

 

PG: Sok tekintetben förtelmes alak. De legalább érezzük, hogy marja a bűntudat, amikor elszúrja a dolgokat. Ha csak azt látja a néző, hogy itt van egy önromboló pasas, az még nem elég egy megkapó portréhoz. Jómagam naponta legalább 15-20 alkalommal belezúgok valakibe, úgyhogy abszolút meg tudom érteni Barneyt. Egészen felvillanyozott a lehetőség, hogy végre életre kelthetek valakit, aki ki is éli eme ösztöneit. Mert nekem a való életben folyton-folyvást vissza kell fogni magam. Erről szól az egész napom.

 

MN: A múlt és a múltbeli vétkek felidézését nemcsak Barney háborgó lelkiismerete, de az Alzheimer-kór is nehezíti. A könyv eredeti címe: Így látta Barney.

 

PG: Igen, a könyv elsősorban erről szólt. Első személyben írott memoár, amit egy Alzheimerrel küzdő személy fogalmaz, aki igyekszik elkapni az események hiteles verzióját - de nem mindig jár sikerrel. A többi szereplő belekotyog, ellentmond, kétségbe vonja az állításait. Vagyis mindig minden újraíródik, illetve megismétlődik máshogy. Úgy tudom, a film alkotói megpróbálták a sztorinak ezt a rétegét is belevinni a forgatókönyvbe, de végül egy lineárisabb megközelítés mellett döntöttek. (A forgatókönyv első verzióját még maga Richler írta Lantosnak - K. L.) Teljesen más mozi lett volna, ha ezt a benső hangot, ezt az elbeszélői szemszöget meghagyják. Egyik nagyanyám egyébként Alzheimer-kóros, úgyhogy tudom, mivel jár ez a betegség, és volt elég rálátásom, hogy eljátszhassam. Rettenetesen korlátozza az embert, éppen abban az életkorban,

amikor már semmije nem maradt, csak az emlékei. Még ezek is kitörlődnek.

 

MN: Milyen színészi technikával oldottad meg a részegséget?

 

PG: A film túlnyomó részében Barney be van rúgva. Ahhoz a típushoz tartozik, akit a pia helyre tesz. Már másnapos sem lesz tőle. Reggel felkel, és ugyanúgy ihat tovább. Ennél azonban látványosabb eszközökkel kellett ábrázolnom az állapotát, hogy viccesen hasson. Mert a néző csak így tud megbocsátani neki a sok gorombaságért, amit másokra zúdít. Másképp csak egy durva részeges lett volna. Jó pár piást láttam magam körül az évek során, volt kiből kiindulni. Sokféleképpen lehet eljátszani a részeget. A főiskolán volt egy tanárom, aki megszállottja volt a témának - érthető, hiszen alkoholista volt. Egész workshopot tartott arról, hogyan kell részeget játszani. Megtanultuk az alapszabályt: a részeg ember egyáltalán nem akar részegnek látszani. Azzal manőverezik, hogy megpróbál egy pontra fókuszálni, hogy egyensúlyban maradjon, de nem megy neki.

 

MN: Kik voltak a részegség ászai?

 

PG: Dean Martin állítólag mindig józanul adta elő, hogy be van állítva. W. C. Fields valóban el volt ázva. Aztán voltak az alkohol ellen hősiesen küzdők: Ray Millan a Férfiszenvedélyben (1945) és Jack Lemmon A bor és a rózsák napjaiban (1962). Pályám nagy részében alkoholisták, drogfüggők és idióták szerepét osztották rám. Legelső filmemben, a Past Midnightban (1991) egy retardált fickót adtam. Csak évekkel később tudtam meg, hogy Tarantino írta a forgatókönyvét.

 

MN: Milyen volt Dustin Hoffman fiának lenni?

 

PG: Állandóan sikamlós poénokat ereget. Igazán mókás az együttlét vele. Sokkal jobb színész, mint amilyenné én valaha fejlődni fogok. Nem volt más dolgom, mint követni és tanulni tőle. Mindig új irányokba viszi a jelenetet. Akárhányszor vesszük fel, soha semmit nem mond ugyanúgy. Már-már tébolyodottan szedi ízekre a jelenetet, és mindenféle őrült dolgokat kipróbál benne, de olyan szinten, hogy az egy ízében sem hasonlít a forgatókönyvben foglaltakra. A rendezőnek általában gőze sincs, hogyan fogja összevágni ezt a sokszínű egyveleget. Ráadásul Barney és az apja között nemcsak apa-fiú viszony van, hanem mint haverok is nagyon jól kijönnek egymással. Olyanok együtt, mint két rosszcsont fiú, akik épp valami csintalanságot követnek el. Dustin fia is szerepel a filmben, ezért megfigyelhettem, milyen jó apa vele. Közvetve ez is segített.

 

MN: A kamera előtti megöregedés hogy ment? Több évtizedet fog át a film.

 

PG: Ez volt az egyik fő indok, amiért nagyon el akartam játszani. Mindig úgy találtam, hogy a valós koromnál fiatalabb szerepet sokkal nehezebb játszani, mint öregebbet. Talán, mert egész életemben sosem éreztem fiatalnak magam!

 

MN: George Clooney új filmjében (Március idusán) Philip Seymour Hoffman az ellenséged.

 

PG: Tuti, hogy ugyanazokért a szerepekért futunk mindig versenyt. Az tetszett ebben a filmben, hogy végre rámutat, hogy a politikai játszmák mennyire személyes ellenszenveken nyugszanak. A film alapjául szolgáló színdarab Howard Dean kampányából merített. (Vermont hét mandátumot szolgáló kormányzója 2004-ben indult az elnökválasztásért folyó versenyben, de John Kerry lett a demokrata párt jelöltje - K. L.) ' mondott olyan nyers dolgokat, amiket a filmet indító monológban hallunk. Ezért lett olyan népszerű egy rövid időre. Az amerikaiaknak szükségük van felháborító alakokra, mint a friss szellőre. A republikánusok közt több olyan fickó akad, aki őrültségek skandálásából él.

 

MN: Hollywood egyik legkeresettebb karakterszínésze lettél.

 

PG: Szerencsére elég sokféle szerepet ajánlanak. Az Ironclad című filmben legutóbb János királyt keltettem életre, aki állandó szereplője a Robin Hood-legendáknak, és aki Shakespeare-nél is az egyik legszörnyűbb uralkodó. Igazi pszichopata!

 

MN: David Cronenberg kulcsszerepet osztott rád új, Cosmopolis című filmjében. Mit érdemes tudnunk erről?

 

PG: Robert Pattinson és én egymás ellentétét alakítjuk: ő egy befolyásos üzletember, én meg újfent egy pszichopatát játszom! Szerepem szerint Pattinson megszállottja vagyok, és ki akarom nyírni! A nexus köztünk a nyilvánvaló megjelenésbeli különbségre van kihegyezve, ezért Cronenberg igyekezett minél szörnyebb állapotban láttatni engem. A történetnek van egyfajta sci-fi jellege, roppant furcsa história, a helyszín New York, de nagy része egy autóban játszódik. Különös alkotás, engem a Karambolra (1996) emlékeztet, amit sokan utáltak.

 

Magyar Narancs: Enyedi Ildikó téged választott Szilárd Leó szerepére tervezett Szelíd interface című filmjéhez. Hogy áll a projekt?

 

Paul Giamatti: Hú, ez nagyon rég volt. Legalább négy éve. Még egy jelenetet is előre leforgattunk a számítógépes trükkökhöz, mert tele lenne velük a film. A forgatókönyv igazán pompás, de az a fajta anyag, amire nehéz pénzt találni. Előbb-utóbb csak eljátszom Szilárdot, ugyanis szó volt róla, hogy én alakítanám egy BBC-tévéfilmben.


Barney és a nők

 


 

Barney Panofsky kanadainak született, mert nagyapjának, a kóser mészárosnak nem volt ki az 50 dollárja az amerikai bevándorláshoz. Aznap viszont, amikor a nagyszülők felkeresték a Zsidó Bevándorlási Alapítványt a századfordulós Budapesten, épp kedvezményes volt (25 dollár) a kanadai betelepedési engedély. A családi legendárium őriz még néhány, hasonlóképp jellegzetes fordulatot a kis híján amerikai Panofskyk életéből, de aki ezekre és Mordecai Richler felvillanyozóan gyilkos humorára kíváncsi, az ne moziba menjen, hanem keresse fel antikváriusát - nála talán még fellelhető 1997-ben megjelent nagyregénye, az Így látta Barney. Rosszul azonban azok se járnak, akik az ötvendolláros irodalmi verzió helyett a 25 dolláros filmváltozatra fizetnek be. Barney nagyszülei ugyan nem fértek be az adaptációba, de Barney belefért. Még szép - mondhatnánk erre, elvégre mégiscsak az ő élete, temérdek házassága, Alzheimere, politikailag inkorrekt földi létezése tölti ki az elbeszélést, de ennél azért többről van szó. Történetesen arról, hogy Paul Giamatti alakításából nemcsak az derül ki, nyilván sokadszorra, hogy Paul Giamatti mekkora nagy színészkirály, de minden adaptációk bónuszaként még abból a félezer oldalnyi alakból is megsejthető valami, akinek Richler a Barney Panofsky nevet adta. Bár a Richler-féle hardcore Barney egy fanyarul lightos Barneyvá fogyott, de a barneyság nem veszett el, és ez sem kevés. A cselekmény viszont, mint oly sok betűhű és cselekményhalmozó adaptációban, több a soknál. Csúcsra jár a leltár, gyerünk, gyerünk, le ne maradjunk e nagy önellentmondó, e hősszerelmes tapló, e nagyszívű cinikus, e kötekedő papucs, e sikeres slemil s önsorsrontó élvhajhász életének egyetlen fontos eseményéről. A feszített tempójú, epizodikus előremenekülés során óhatatlanul is felüti a fejét a tévésorozatok rossz szelleme, amiben azért van némi - nyilván akaratlan - irónia, tekintve, hogy Barneynak kevés dolog fáj jobban (talán csak a kivagyiság és a sznobéria), mint az a kilóra gyártott szappanopera-gagyi, amit megélhetési tévéproducerként főmunkaidőben elkövet. Barney és a női persze köröket vernek a Teljesen Felesleges Produkciók (igen, ez Barney cégének a neve) gyártásában készülő "McIver, a kanadai királyi lovas rendőr" című sorozatra. Már hogy a fenébe ne verne, amikor Giamatti mellett Dustin Hoffman is brillírozik, a kanosan is bölcs és bölcsen is kanos id. Panofsky szerepében.

 

Az SPI és a Corner Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk