Oscar-díjak, fesztiválsikerek, 400 ezres nézettségű történelmi kalandfilm – egyesek máris a magyar film új aranykoráról beszélnek. Hazaérkezett-e a kortárs magyar film? Meddig ér Andy Vajna árnyéka, és a Pappa pia volna-e a NER szimbóluma? Megkérdeztük az ELTE tanárát, akinek nemrég Filmrendszerváltás címmel jelent meg a hazai filmes intézményrendszer átalakulását vizsgáló könyve.
“Cannes-i nagydíjas, fesztiválgyőztes művészfilmeket sem feltétlenül néznek meg”
magyarnarancs.hu: Könyvedben a magyar film intézményi környezetének, hazai és nemzetközi megítélésének változását mutatod be 1990 és 2010 között. A kutatás során találtál olyan tendenciát vagy adatot, ami meglepett?
VB: Összeállítottam egy táblázatot a kilencvenes évek óta bemutatott magyar filmek nézőszámairól, forgalmazási adatairól, és eszerint a kétezres években magasabb volt a magyar filmek piaci részesedése, mint ahogy gondoltam. Az derült ki, hogy kilenc-tíz százalék körül volt azoknak a magyar filmeknek a száma, amelyek legalább 80-100 ezer nézőt elértek. Ez azért érdekes, mert nagyon sokáig élt az a feltevés, hogy évente egy-két magyar filmet néznek sokan, a többinek alacsony a nézőszáma. Azt viszont megmutatták a számok, hogy két véglet létezik: a néhány, elég sokak által nézett film, és a többi, amit alig néznek. Ez erősen összefügg a középfajú filmek hiányával. Hozzáteszem, tanulságos összevetni a magyar művészfilmeket egyéb, artmozikban bemutatott európai filmek adataival. Cannes-i nagydíjas, fesztiválgyőztes művészfilmeket sem feltétlenül néznek meg többen.
magyarnarancs.hu: Mi akadályozza meg, hogy több középfajú szórakoztató film készüljön?
VB: Egyrészt a régóta létező, a rendszerváltást is túlélő elitizmus, ami nem tartja nagy presztízsűnek ezt az általában midcultnak nevezett filmtípust. Mostanában szaporodik ezek száma, a Lizán kívül a Swinget, az Anyám és más futóbolondok a családbólt is ide sorolom. Az ezredfordulón A Hídember, a Bánk bán, a Jadviga párnája tartozott ide, olyan kultúrörökség-filmek, amelyek történelmi témákat, irodalmi műveket, nemzeti történeteket dolgoznak fel. Ez a típus a kulturális ismerősségre játszik, belakott sémákat mozgósít. A magyar filmre viszont sokáig a társadalmi idegenség, a nonkonformitás történetei voltak jellemzőek. Részben ez idegenítette el a magyar filmet a közönségtől. Másfelől az is a midcult ellen hat, hogy a tévé mint finanszírozó fokozatosan eltűnt a térképről.
| ||
magyarnarancs.hu: Feltűnt a feszültség a legtermékenyebb alkotók és a kánon között. Ha az elmúlt huszonöt év magyar filmjeiről van szó, nem Szőke Andrást, Sas Tamást vagy Erdőss Pált szoktuk emlegetni, hanem Tarr Bélát vagy Mundruczó Kornélt.
VB: Ha megnézzük, kik készítették a legtöbb filmet 1990 és 2010 között, első látásra meglepő lehet néhány név, de a legtöbb aligha. Azok készítik a legtöbb filmet, akiknek a filmjeit a legtöbben nézik, mint kétezres évek közepéig Koltai Róbert, vagy akiknek sok fesztiválszereplésük van, mint Mundruczónak. Sokat forgattak a kanonizált, nagy életművel bíró alkotók: Jancsó, Mészáros Márta. És ott vannak azok, akik az alulfinanszírozott kilencvenes években azt mondják, kevés pénzből is megcsinálják a filmjeiket, mint Szőke András. Ez a négy típus rajzolja ki a térképet. Persze van egy-két rendező, akik sok filmet készítettek, de a nézők és a kritika sem sokat foglalkozott velük, például Erdőss Pál vagy Pacskovszky József.
“Van most egy markáns sorozat: Kincsem, Pappa pia, Budapest noir, A viszkis.”
magyarnarancs.hu:: A Filmalap rendszere hozott gyökeres változást a Magyar Mozgókép Közalapítvány működéséhez képest?
VB: Teljesen más szervezeti, finanszírozási forma, mint az MMKA. A filmek karakterében viszont nincs alapvető változás. Talán annyi, hogy míg a kétezres években a populáris filmkultúra megerősödése és a fiatal szerzői filmesek pályára lépése volt a trend, a kétezertizes években a fősodor és a midcult erősödik. Tíz éve a romantikus vígjáték volt a vezető zsáner, mostanában a thriller és a krimi sötétebb árnyalatai jellemzőek. Voltak olyan jóslások, félelmek, hogy a Filmalap csak népszerű filmeket fog támogatni, de látjuk, hogy ennél változatosabb a spektrum. A Mozgókép Közalapítvány korszakát a szerzői filmes paradicsommal szokták azonosítani, holott a filmtörvény utáni években a populáris filmek emancipációja is elindult. A kétezres évek elsőévtizedének második felében magasabb volt a magyar filmek piaci részesedése és a fiatal filmkészítők több komoly fesztiváldíjat is kaptak. A Filmalap éveire viszont kiemelkedő díjak jutnak, és lassabb a nézettség elmozdulása. Mintha a feltételezések ellentéte jött volna be.
magyarnarancs.hu: Egy ismert magyar színész és filmes nemrég arról mesélt, úgy csinálta meg az első filmjét, hogy Rózsa János megkérdezte tőle, nem akar-e rendezni végre, és utána elég gyorsan elintézték a támogatást. Ez a haveri alapú filmosztogatás túlélte az MMKA-rendszert?
VB: Ezt nem tudom. Nem annyira jó a példa, mert Rózsa János producer, stúdióvezető volt, nem pénzosztó. Az elmúlt évek filmtámogatásaival kapcsolatban is felmerülhet a kritika, hogy mennyire arányosak, de minden rendszerben vannak kiemelkedően sikeres műhelyek vagy producerek. Az összeférhetetlenség árnyai megmaradtak. Ezzel együtt sem a mostani, sem a 2010 előtti támogatási rendszert nem gondolnám rendszerszinten haveri alapúnak. Nem ez a magyar filmfinanszírozás legfontosabb problémája.
magyarnarancs.hu: Az elmúlt másfél évben Oscar-díjat kapott a Saul fia és a Mindenki, Berlinben nyert a Testről és lélekről, Karlovy Vary-ban az Ernelláék Farkaséknál. Pont szerencsésen jöttek össze a dolgok, vagy felfutott a magyar film?
VB: Ezek mind komoly sikerek. Hogy ez egy „aranykor” kezdete-e, azt még korai eldönteni. A kétezres évek elején pályára lépett nemzedék tagjai, az egykori „fiatal magyar film” nagy nevei (Mundruczó Kornél, Hajdu Szabolcs, Pálfi György, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Fliegauf Bence és társaik) mostanra beértek, folyamatosan dolgoznak, európai szinten is jegyzett alkotók. Az előttük, illetve utánuk egy évtizeddel pályára lépett rendezők (Enyedi Ildikó, Szász János, illetve Nemes Jeles László vagy Reisz Gábor) szintén nagyon erős filmekkel vannak jelen – lásd a fent említett díjakat. Ha ezek az alkotók folyamatosan, minőségi körülmények között tudnak dolgozni, az sokat számíthat. A Filmalap kiszámítható, stabil forrást jelent, ez komoly biztonságot ad – a Saul fia mögött szinte kizárólagos finanszírozó volt a Filmalap, a Mindenki pedig a Média Mecenatúra támogatásával készült. Most minden korábbinál több pénz van a magyar filmben. Az említett sikerek azonban nem csak a pénznek tudhatók be. Azt sem érzem véletlennek, hogy a fesztiválsikerek korábban jöttek, mint a kasszasikerek. A művészfilmes, szerzői filmes szektorban hagyományosan jó a magyar film. Ezeknek a filmeknek a finanszírozása azonban szűkös és hektikus volt. Nem véletlenül számítottak annyit a nemzetközi kapcsolatok, a fesztiválok és a koprodukciós lehetőségek. Stabil hazai finanszírozási háttérrel (Európában nem jellemző, hogy a filmek költségvetését alapvetően egyetlen forrásból biztosítani lehet), a fesztiválvilág nemzetközi presztízspiacán már ismert szerzőkkel tehát reális esély van a sikerre. Az alapvetően hazai piacra készülő populáris filmek esetében kicsit mások a kulturális dinamikák, de itt is igaz, hogy a sikerhez nem elég önmagában a sok pénz. Van most egy markáns sorozat: Kincsem, Pappa pia, Budapest noir, A viszkis. Sikeres rendezők állnak mögöttük, a négyből hárman hollywoodi kreditekkel (Csupó Gábor, Gárdos Éva, Antal Nimród). Közös bennük a kipróbált és korábban sikeres műfaji minták használata, és ezek keverése a karakteres hazai anyaggal vagy mítoszokkal: a csodaló mítosza, a retrozenés vígjáték népszerűsége, a Kondor-krimik irodalmi betsellerjei, a viszkis rabló betyárlegendája. Ráadásul ezek a filmek tudatosan követik egymást a premiersorban. Jól látható cél, hogy rövid időn belül több, eltérő műfajú, látványos produkció húzza be a közönséget a magyar filmekre. Ez egy drága projekt, tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a Filmalap eddigi legnagyobb vállalkozása.
“Csupó filmje a szexizmusával és maszkulin mintáival sem lóg ki a magyar filmes sodorból”
MN: A Pappa piát Andy Vajna rendelte meg, a film a jetskiző Vajna Tímeával kezdődik. Ez volna a NER kurzusfilmje?
VB: A kurzusfilm nem jó fogalom. Nem világos, hogy mit értünk alatta: egy eszme vagy egy gondolat propagandáját? Egy korszak, netán egy rendszer tudatos önreprezentációját? Az a kurzusfilm, ami a politikai legitimációt szolgálja? A Filmalap nem azonos Vajnával, de Vajnának mint médiamogulnak és celebritásnak az árnyéka határozottan rávetül erre a filmre. A Pappa pia olyan politikai térben született, ami átértelmezhet motívumokat és befolyásolhatja, hogy mit gondolunk a filmről. A sztorihoz semmiben sem kapcsolódó nyitójelenet blődlijét még vérmérséklettől függően lehet cinizmusnak vagy éppen önironikus gegnek tartani. A Vajna érdekeltségébe tartozó TV2 és a Rádió 1 erősen kivette a részét a film reklámozásából, ott is van a logójuk a főcímen, de hát médiatámogatója majd’ minden magyar filmnek van. Témáját tekintve a hazatérésről és hazatalálásról szól ez a rémes címmel megvert zenés vígjáték. „Magyarország jó hely, és neked itt van dolgod” – ez így önmagában egy tiszta, pozitív üzenet, aminek mégis politikai áthallása van, alkotói szándéktól függetlenül. Noha nem valószínű, hogy a Pappa piának célja lenne, hogy – a kormány sokmilliós kampányához hasonlatosan – megpróbálja hazacsábítani az Angliában dolgozó fiatalokat. Egyébként Csupó filmje a szexizmusával és maszkulin mintáival sem lóg ki a magyar filmes sodorból. Az igazi alfahím hazatér és itthon marad. A hamis alfahím nemcsak elbukik: az is kiderül róla, hogy női cipőket lopkod és azokat hordja. A női főhős feladja karriervágyait, nem lesz emberi jogi aktivista, mert a külföldi tanulásra félretett pénzét a csónakház megmentésére költi. Van tehát egy nagyon általános, mondhatni globális műfaji mintázat, és az töltekezik fel speciális helyi színekkel és kontextusokkal. Ezekben a dolgokban nem nehéz megtalálni a politikai olvasatot, de azért nem is kötelező. Én mondjuk sokkal szívesebben elemezném a filmet a műfaji minták felől, mert egy csomó bizonytalansága nem a ráolvasható politikai kontextusokból fakad. De hogy a Pappa pia NER-kompatibilitása átlagon felüli, az egyértelmű.
