Játszva űzik a bút

Martin Scorsese: A leleményes Hugo

  • Iványi Zsófia
  • 2012. március 2.

Film

Ha lesz majd egyszer egy csilivili parti, ahová Martin Scorsese összes filmjének mindahány figuráját meghívják, akkor szeretnénk kérni a szervezőket, hogy Hugo Cabret-nak és barátainak különtermet és védőőrizetet legyenek szívesek biztosítani. Nem csupán azért, mert a húszas évek végének Párizsában tüsténkedő felnőtteket, gyerekeket és kutyákat szeretnénk megóvni az esetleges lábszártörésektől, fejlövésektől és ujjlevágásoktól, hanem mert félő, hogy Hugónak és játszópajtásainak nem sok közös témája lenne a javarészt pitiáner gengszterekből, szánalmas hamiskártyásokból, korrupt zsarukból és szívtelen stricikből verbuválódott társasággal. Persze elképzelhető, hogy a lepukkant kaszinók és a sötét sikátorok népe kimondottan rajong a némafilmekért, hogy a maffiózók két vendetta között Keaton és Chaplin legmókásabb gegjeinek felidézésével szórakoztatják egymást, vagy hogy egyes bepöccent taxisofőrök remegő kézzel kérnének autogramot Georges Méliès-től, ha alkalmuk nyílna találkozni Hugo barátjával, a filmművészet vad fantáziával megáldott pionírjával.


 

S hogy örülne még a drogos prostik és a börtönviselt kismenők elismerésének is szegény Papa Georges, aki történetünk kezdetén megkeseredett öregemberként árusítja kacatjait a Montparnasse pályaudvar egyik aprócska trafikjában. Ekkorra a mágusból lett filmrendezőt és az ő víz alatti, ég feletti, álombéli világokban játszódó, kézzel festett és egyedi trükkökkel turbózott filmjeit már rég elfeledte a hálátlan utókor. Nem csoda, hogy a számos alapvető (és ma is használatos) filmes trükköt kifundáló exdirektor a játékidő nagy részében meglehetősen morcos – a szokásához híven zseniális Ben Kingsley egyetlen szemvillanásában benne van minden, ami a bukás, a harag és a szégyen tárgykörében elmondható. Mivel azonban egy mesekönyvből készült mesefilmmel állunk szemben, senki se higgye, hogy Méliès búja nem lesz elűzve – ebben jut komoly szerep történetünk kistestű hősének, a mindennapjait elárvult megélhetési bűnözőként tengető Hugo Cabret-nak és az ő nagy titkának.

A tizenegy Oscar-jelöléséből öt (technikai) díjat begyűjtő film az igen jól sikerült látványelemek mellett (személyes kedvenceink a sellők, sárkányok és űrutazók képében megelevenedő rajzok) kedves történetének és szeretetre méltó figuráinak köszönheti, hogy távolról sem nevezhető a véres leszámolásokba és cifra káromkodásokba beleőszült mester kissé röhejes pályamódosító próbálkozásának. A filmművészet hőskora előtti kalaplengetéssel átszőtt mese a Scorsese-életmű nehézsúlyú versenyzői között is maximálisan megállja a helyét, sőt egyesek fölött kiütéssel győz.

Martin Scorsese-vel készített interjúnk a Magyar Narancs március 1-jei lapszámában olvasható!

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.