Egy ország szegezte várakozó tekintetét 2012. február 29-én huszonegy óra húsz perckor a képernyőkre, és várta lélegzet-visszafojtva azt, amit bulvár- és bulvármentes körökben egyaránt hatalmas durranásként aposztrofáltak: a Legyen ön is milliomos! és vele Friderikusz Sándor visszatérését a szórakoztatóiparba. Az izgalmat fokozta a tény, hogy míg előbbi négy éve csöndesen, addig utóbbi tizenhárom éve jó hangosan búcsúzott az RTL Klubtól: Friderikusz anno a minősíthetetlen Meglepő és mulatságos körül kialakult vita miatt sértődött meg és távozott, majd az évtizedes pereskedés után több mint százmillió forintot csengetett ki a csatornának. Ezek után nem lettünk volna meglepve, ha a megannyi műsort és tévécsatornát megjárt újságíró, show-man visszatérés címen benzinnel locsolja fel a stúdiót, de minimum beszól pár éleset – egyiket sem tette, inkább csak azon ügyködött, hogy személyiségét és stílusát beleszuszakolja a csatorna által prezentált öntőformába. Hát, nem lehetett könnyű, de sikerült neki.
Az RTL Klub vérbeli biztonsági játékosként nem bízik sem a véletlenben, sem a kreativitásban, sem az újításban: a Milliomos menete, tétje és díszlete egy az egyben ugyanaz, mint amit hosszú évekkel ezelőtt megismerhettünk. Még a nézők is úgy vannak idomítva, hogy csont nélkül hozzák a tizenéves fílinget: kacaj, taps, huhogás, gombfélrenyomás – minden pont úgy működik, mint az őskorban. Némi vérfrissítést tehát egyedül a műsorvezető személye hozhatna a játékba, és Friderikusz a – vélhetően minden részletre kiterjedő szerződésében – rögzített keretek között, tehát egy nagyon, nagyon kicsi légtérben próbálkozik is ilyesmivel.
És jól is csinálja: privát kérdéseivel profin oldja a hangulatot, és képes elhitetni, hogy valóban kíváncsi a vele szemben ülő játékosra, miközben felváltva kötözködik, zsörtölődik és kedveskedik. Közismert narcizmusát és nem épp könnyű természetét kifejezetten szórakoztató módon, öniróniába áztatva prezentálja – hátrányaiból csuklóból tud viccet és egyben erényt, esetünkben show-t kovácsolni. A baj csak az, hogy a Fridi-magánszám kizárólag olyankor él, amikor a játék maga épp leül vagy leáll, vagy egyszerűen unalmassá válik – az első adás után úgy tűnik, nem igazán sikerült a kettőt közös nevezőre hozni, pedig némi összhang a játék és a játékmester között azért nem ártana.
Friderikusz kicsit olyan, mint a rossz tanuló, aki minden igyekezetével próbálja magát jó nebulónak álcázni a tábla előtt, de amikor a tanár egy pillanatra elfordul, a másodfokú egyenlet megoldása helyett vicces ábrák rajzolásába fog. Sajnos (egyelőre) inkább az előbbi feladatra fókuszál, és minden igyekezetével azon van, hogy ügyesen beleolvadjon a szépen leporolt díszletbe, és semmije se lógjon ki a csatorna nyújtotta sablonból.
RTL Klub, szerda esténként
