Külön filmes műfaj az angol királyos/királynős. Ebben a szegény uralkodó nem a világ védtelenebb felét gátlástalanul letipró és kirabló imperialista világbirodalom gőgös monarchája, hanem az udvari etikett, az elvárások és kötelezettségek béklyójába vert érzékeny lélek. Csak Viktória királynőről három, egytől egyig pazar kiállítású film készült az elmúlt két évtizedben. Most, hogy néhány éve előkerült a már idős uralkodó egykori indiai (sőt muszlim!) titkárának, bizalmasának naplója, átírva kissé mindazt, amit az utókor tudni vélt, nem kisebb nagyság, mint a jelenleg regnáló királynő szomorú felelősségét korábban oly szívhez szólóan megéneklő Stephen Frears fogalmazta érzelmes történetté a botrányos liezont. Nem az elsőt a korán megözvegyült királynő életében – anno egy skót szolgáról feltételezték, hogy Viktória kötődése hozzá nélkülözi az elvárt fizikai távolságtartást. Arról az esetről John Madden rendezett drámát (Botrány a birodalomban) annak a Judi Denchnek akkor Golden Globe-díjat érő főszereplésével, aki miatt most is megéri elmenni a moziba. Mit sem érne a sok nagyszerű díszletben elővezetett, a fél évszázados korkülönbség miatt beteljesíthetetlen szerelmi történet (amely a méltatlan valódi örökös számító szeretetlensége miatt így anya-fiú kapcsolatként értelmeződik) anélkül az érzelmi töltés, asszonyi sokrétűség, egy-egy gesztusban, szemrebbenésben is feltáruló összetettség – vagyis komplex jellem, valóságos jelenlét – nélkül, amit a Dame kölcsönöz az agg királynőnek.
Forgalmazza a UIP–Duna Film
