Film

1999-ben Magyarország lesz a Frankfurti Könyvvásár díszvendége, a Schwerpunkt (súlypont), ahogy ott mondják. Radnóti Sándor vezetésével látott munkához a magyar megjelenés koncepcióját kidolgozó bizottság, mely pillanatnyilag három főből áll, a másik kettő Dalos György író, a berlini Magyar Ház igazgatója és Miklós Tamás társadalomfilozófus, az Atlantisz Könyvkiadó vezetője, de bővülni fog egy-egy szakterület - zene, képzőművészet - gazdájával.

Hanna Schygulla legrejtettebb vágyait mindenki a Fassbinder-filmek jelentősebb női címszerepeiből ismeri. Mozdulatlan, szinte kifejezéstelen arca a lengyeles járomcsontjával és lunatikus mosolyával a hetvenes évek német filmgyártásának dizőzévé tette. Fassbinder halála után végleg Párizsban, kamaszkori álmainak városában telepedett le, és, amint egy ott élő egykori filmsztárhoz illik, sanzonéneklésre adta a fejét. Annyira megszerette az éneklést a Lili Marleen forgatása közben, hogy elkövetkezendő életét csak a zenének szeretné szentelni. Példaképe Edith Piaf. Így járja most a világot. Interjúnk a Katona József Színház büféjében készült vele, néhány perccel a színház, a Goethe Intézet és Hanna Schygulla közös sanzonestjének próbája előtt.

Fenegyerek ez a Nicholas Hytner. Alan Bennett darabjával, a György királlyal tört be a filmvilágba, és ez a belépő máris négy Oscar-jelölést hozott neki. De előbb még színre vitte az eredeti művet a londoni Royal National Theatre-ben, amelynek állandó rendezője. Dolgozott a Royal Shakespeare Companynek is, itt két musicalt rendezett, közülük a Miss Saigon máig műsoron van. Az európai színkörben már régóta jegyzett Hytnert a György király után Amerika is felfedezte. Második filmje, az Arthur Miller-darabból készült A salemi boszorkányok már odaát forgott. Ideát a Berlini Filmfesztiválon mutatkozott be vele.

Ha valaki azt gondolta volna (mondjuk, miután megnézte a Larry Flyntet), hogy egy félig sikerült filmet is igazol a belepasszírozott világnézet, és egy mozi, amely önmagán kívülre, valahová a magasabb erkölcsi szférákba helyezte célját, ezzel a filmen belül is értelmet, művészi igazságot teremt magának, az kételyeinek megnyugtató elintézéséhez most újabb érvekre tehet szert. Menjen, nézze meg A salemi boszorkányokat. Legfeljebb megbánja.

Bár a szarajevói Bijelo dugme együttes vezetőjeként Jugoszlávia legnagyobb rocksztárja volt, Goran Bregovic akkor lett ismert, amikor Emir Kusturica filmjeihez (Cigányok ideje, Arizonai álmodozók, Underground) szerzett zenét - annak ellenére, hogy, mint mondja, a műfaj, a filmzene nem érdekelte különösebben. A Dugme feloszlott, Jugoszlávia, hajdani sikereinek terepe nem létezik többé, Bregovic pedig Belgrád, Párizs és New York között ingázik és dolgozik.

Akárcsak a tavalyit, az idei cannes-i filmfesztivált sem úszta meg perpatvar nélkül a Filmunió: akkor Iványi Marcell Arany Pálmát nyert rövidfilmje, a Szél programba segítése/nem segítése miatt keveredett verbális csetepatéba a magyar filmművészet nemzetközi jelenlétének előmozdítására hivatott szervezet igazgatója, Kézdi-Kovács Zsolt, idén amiatt, hogy a magyar filmek külföldi forgalmazásával foglalkozó egyik céget, az S-Media 2000-t - annak vezetője, Sugár Judit állítása szerint - kitiltotta a cannes-i magyar standról.

Február vége óta megy táblás házakkal a Játékszínben Arthur Miller darabja, a Bűnbeesés után. Marilyn Monroe szerepében egy igazi szépség, Nyertes Zsuzsa látható.

A műfordításról mint élettevékenységről szól Zsuzsanna Gahse Átültetve című könyve (Jelenkor), melyet a Budapesti Könyvfesztiválon mutattak be a közönségnek. A tizennégy kötetes szerző, aki tízéves korában, 1956-ban került ki Bécsbe, s tanulmányait Ausztriában és Németországban végezte, az utóbbi években fordításai révén a kortárs magyar irodalom (Esterházy, Eörsi, Krasznahorkai) egyik legjelentősebb német tolmácsolójává vált.

Az április 17-27-ig három magyarországi nagyvárosban (Budapest, Szeged, Debrecen) megrendezett filmnapokra Franciaországból imponálóan népes kultúrdeszant érkezett. A delegáció egyik csillaga kétségtelenül Patrice Leconte volt, akinek idén Oscar-jelölést szerzett, César-díjas filmjét, a Rizsporos intrikákat, a fesztivál után is műsoron tartják a mozik (lásd: MaNcs, 1997. április 17.).

Első lemezét az újvidéki Új Symposion folyóirat adta ki, akkor hallottam először a zenéjét. Azóta történt velünk ez-az, szinte eltűnt a bakelitlemez, hogy csak a jelentősebb eseményeket említsem. Boris Kovac a háború és a mozgósítások elől Olaszországba menekült, onnan két és fél évre Szlovéniába költözött, elkezdett utazgatni, munkát kapott Ausztriában is. Aztán visszaköltözött Újvidékre.

Láttuk már a Filmszemle egyik fődíjas moziját (Csinibaba), most a másik következik, amelyik a rendezői díjat is elhozta. Janisch Attila Hosszú alkony című filmjét megjelenésünk napján kezdik játszani a pesti mozikban.

Sokkol, provokál, sérteget. Van, aki szórakoztatónak és érdekesnek tartja, mások szerint vulgáris, hisztérikus és haszonleső. Egy biztos: nem lehet figyelmen kívül hagyni. A koncertpódiumról oly szavakat küld a szenvedélyesen rajongó tömegnek, amiket egy szeriózus lapban nem illik leírni még idézőjelben sem. Nagyon gyakran jelenik meg a mikrofon előtt felül semmiben. Az éjszakai üvöltözés után az utcán tökrészeg és be van lőve. A bulvársajtónak a legapróbb részletekig lefesti szüzességének elvesztését. A buddhizmusról beszél és arról álmodik, hogy egyszer fellép a Hamletben. Rockénekesnő, gitáros, Kurt Cobain özvegye, volt sztriptíztáncosnő, egy hároméves kislány édesanyja és friss tulajdonosa a New York-i kritikusok díjának, amit a Larry Flynt, a provokátor című filmben nyújtott színészi alakításáért kapott (legjobb női mellékszereplő).

Ugrál a színpadon, rohangál a nézőtéren, tárgyal koreográfussal, zeneszerzővel, vitatkozik színésszel, táncossal. Rendez. Most rendez. Megint. A színházi világ elismert alakja. Az Enci.

Dariusz Gorczyca, a kortárs lengyel képzőművész színház egyik legmarkánsabb és legextrémebb alakja a Polonia Expressz Fesztivál meghívására érkezett Magyarországra. A most harmincegy éves művész a Krakkói Képzőművészeti Akadémián egyszerre öt szakot (festészet, szobrászat, rajz, grafika és színházi objektek) hallgatott, és diplomamunkája is egy avantgárd színházi produkció volt. 1987-ben alapította meg Krakkóban a Szituációk Színházát, amely idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Február 14-én és 15-én a Palme-házban mutatták be 1993-ban készült, Az Árnyék Birodalma című darabjukat.