Magyar Narancs: Mi köze magának Arthur Miller darabjához?
Nicholas Hytner: Történetesen már az iskolában a kezembe került, lehettem olyan 12-13 éves. Ebben a közegben dinamitként tud robbanni ez a darab, hiszen egy iskolai osztályban tanulja meg az ember, hogy mi az a boszorkányüldözés. Minden osztályban ül egy gyerek az utolsó padban, aki közutálat tárgya, akire a kölykök csoportosan vadásznak. Gyanítom, hogy mindenki vissza tud emlékezni legalább egy ilyen esetre, a hozzá társuló szégyennel együtt. Az iskolai osztály pontos megfelelője a bűnbak után sóvárgó közösségeknek. Egyébként ezt a darabot sosem rendeztem meg színházban.
MN: Változtattak-e valamit az eredeti színművön?
NH: A lényeg nem változott, viszont más lett a jelenetek szerkezeti rendje, a film jó részében a szereplők más szituációban mondják el az eredeti szöveget. És van egy teljesen új jelenet is.
MN: Úgy hallottam, hogy Arthur Miller is részt vett a munkában.
NH: A forgatókönyv első változatát már hat vagy hét éve megírta, ezt vette meg tőle a 20th Fox. Aztán elkezdtek olyan rendezőt keresni, akit Miller és a stúdió egyaránt elfogad. Engem a György király forgalmazása után mutattak be Millernek. Korábban nem találkoztunk, de mivel a darabjai színrevitelekor nagyon jó tapasztalatokat szerzett Londonban, én pedig ebből a körből jöttem, úgy éreztem, megbízik bennem. Miller megírta a végleges forgatókönyvet, de magán a forgatáson nem vett részt. Párszor meglátogatott minket a helyszínen, mi pedig szívesen fogadtuk.
MN: Hollywood hosszú évekig fektette ezt a drámát. Mit gondol, minek ásták most elő?
NH: Fogalmam sincs. Talán ellenállhatatlan altruizmusból. A parkoltatásban viszont az játszhatott szerepet, hogy A salemi boszorkányoknak sosem volt kommerciális sikere Amerikában, és a filmmel sem számíthattak kasszadöntésre. De végül csak akadt valaki a Foxnál, aki rászánta magát.
MN: Ennyi év után? Hiszen ezt a darabot 1953-ban, a McCarthy-korszakban mutatták be... Vannak-e erre történelmi utalások a filmben?
NH: Nincsenek. Arthur Miller már a kezdet kezdetén leszögezte: "McCarthy meghalt, A salemi boszorkányok pedig túlélte őt: ez a művészet bosszúja." A dráma különben sem a McCarthy-éráról szól. Nyilvánvaló, hogy az akkori boszorkányüldözésekre reagál, de a történet 1692-ben játszódik Salemben. Megtörtént eset alapján írta Miller, mert egy örök emberi helyzetet, paradigmát fedezett fel benne, azt a pszichológiai kényszert, hogy a társadalom kiszemelt emberekre vigye át a félelmeit és öngyűlöletét.
MN: A sajtókonferencián arra utalt, hogy hasonló jelenség mostanában a gyerekek ellen irányuló erőszak.
NH: Ez csak egy példa volt. Nem vagyok hívő, de abból a vallásos hitből indulok ki, hogy a gonosz létezik. Persze nem az ördögre gondolok, hanem arra, hogy egy közösség épp akkor követi el a legnagyobb rosszat, amikor meg van győződve arról, hogy a jót cselekszi. A bizonytalanság, a kételkedés közepette viszont elég jól tudunk lavírozni. Azok ott 1692-ben nagyon is biztosak voltak abban, hogy Istennek tetsző módon cselekszenek. Danforth bíró, akit Paul Scofield alakít, nem gonosz, hanem az Úr katonájaként harcol, és közben teljesen elvakítja saját erkölcsi felsőbbrendűségének tudata. Ezzel kapcsolatban említettem meg a gyerekek védelmében folyó mai küzdelmeket. Tudjuk, hogy mennyi erőszakot szenvedtek el a gyerekek, és most mindenki szenvedélyesen kiáll mellettük. De miközben az igaz ügyért küzdünk, megesik, hogy ártatlan emberek kerülnek börtönbe. Az is szóba került, hogy a darab üzenete a vallási fundamentalizmusra is vonatkoztatható, mindenfajta intoleranciára. Ez kikerülhetetlen következménye az egyház és az állam összefonódásának, amikor a kormány, a vezetők, úgymond, isteni felhatalmazással rendelkeznek. És ezt nemcsak a Közel-Keleten látni, hanem Amerikában is, amikor a többség szemet huny a konzervatív keresztény jobboldal növekvő befolyása előtt.
MN: Mennyire ragaszkodtak a történelmi hűséghez?
NH: Egy történelmi film esetében rohadt nehéz a korabeli valóságot vászonra vinni. Szinte lehetetlen kiszűrni belőle az utólagos tudást és megőrizni a részletek eredetiségét. A Kennedy-gyilkosságnak még ismerjük a részleteit, de egy 300 éves történetnek? A fehér foltok eltüntetésében nagy szerepe van a művészi szabadságnak. A salemi boszorkányok esetében nem tudjuk, milyen volt John és Elizabeth Proctor viszonya. Nem tudjuk, volt-e valójában szexuális kapcsolat John és Abigail Williams között, aki akkor 12 éves volt. Ezek igazi nevek, ahogy Salemben is igazi boszorkányperek zajlottak, és igazi volt az a 19 ember is, akit felakasztottak. És ez a régi történet nagyon mélyen gyökerezik az amerikai gondolkodásban. Az elnökük a beiktatásán azt mondta, hogy Amerika a világ egyetlen nélkülözhetetlen nemzete. Márpedig ha nélkülözhetetlennek tartod magad, akkor könnyen elveszíted a türelmedet azokkal szemben, akik hátráltatják fontos, világjobbító munkádat. Azt hiszem, hatalmas szakadék van az amerikai és az európai lélek között. Szeretem bennük, hogy nem ismernek lehetetlent, viszont örülök annak, hogy az európai nemzetek már túljutottak azon a hiten, hogy nélkülük összedőlne a világ.
MN: Az eredeti drámában is ennyire a szex körül forgott minden?
NH: Persze, csak lefojtottabban. Ha a színészek őszintén játszanak, akkor a filmen, ahol a kamera közelről leplezi le az arcokat, ez erősebben megmutatkozik. Arthur Miller nemrég elmondta, hogy akkoriban hullott szét az első házassága, amikor ezt a drámát írta, és John Proctor személyébe belevitte a saját érzelmeit, bűneit, árulását. Engem mindenki a politikáról kérdez, pedig A salemi boszorkányok középpontjában egy félresikerült házasság áll. A konfliktust egy fiatal lány robbantja ki, aki úgy dönt, hogy mindenáron megszerzi, amit akar. A házas ember viszont nem akarja vállalni a felelősséget, visszaretten. Abigail még kislány, akinek egy felnőtt férfi felébreszti a szexualitását, és aztán visszautasítja. Könnyű megérteni, mit érez ez a lány, amikor a férfi, akiről azt hitte, hogy szereti őt, közli vele, hogy sose volt köztük semmi. Innen indul ki mindaz a szörnyűség, ami ezután történik Salemben. John Proctor tehet hát mindenről? Meglepő fordulat, amikor a darab végén Elizabeth Proctor a saját felelősséget firtatja. A salemi boszorkányok egyben két ember drámája is, akikben van annyi nemeslelkűség és erkölcsi bátorság, hogy magukra vállalják a felelősséget.
MN: Egyből Daniel Day-Lewisnak és Winona Rydernek szánta a szerepet?
NH: Igen. Mindketten nagyszerű színészek. Winona 13 éves kora óta filmezik, Danielnek pedig megvan a színpadi háttere, amelyre szükség van a darabban.
MN: Igaz, hogy Day-Lewis több hónapig túrta a földet a forgatás előtt?
NH: Vaskos túlzás, mint szinte minden, amit Danielről pletykálnak. Annyi történt, hogy ő két hónappal korábban szállt be a munkába, mint a stáb többi tagja, mert fontos volt számára, hogy része legyen a csapatnak. Nem csapott fel farmernak, viszont segített a díszletépítésben, mert ért az ácsmesterséghez. Volt idő, amikor azon dilemmázott, hogy ács legyen-e vagy színész.
MN: Miért pártolt át a színháztól a filmhez?
NH: Mindig is szerettem volna filmezni, aztán egyszer csak felkértek rá. Már a színházban is filmes megközelítéssel rendeztem, lehet, hogy ezzel most felhagyok. De a színházzal nem. Nemrég vittem színre egy fiatal ír szerző darabját. Nem elhanyagolható körülmény, hogy amikor én a pályát kezdtem, gyakorlatilag nem létezett brit filmgyártás, azonban élt és virult a színház. Vagy azt választottad, vagy a televíziót. A György király sikere aztán alaposan megváltoztatta az életemet. Sokat vagyok New Yorkban, és egyszerre pénzeket adnak arra, hogy filmet forgassak.
MN: Két történelmi darab után elvállalna-e egy kortárs filmet?
NH: Már el is vállaltam. Ha minden igaz, még a nyáron elkezdjük forgatni New Yorkban. Arról szól, hogy egy fiatal nő megismerkedik egy meleg férfival, és egyre közelebb kerül hozzá, a barátjától meg egyre távolabb. Amikor teherbe esik, a meleg fiút kéri meg, hogy vállalja az apaságot. Lehet, hogy ez a kilencvenes évek kapcsolatideálja. Barátság, megbecsülés, de semmi szex, semmi érzelmi vihar. Idő múltával mintha mégis szerelmet kezdenének érezni egymás iránt, de erről egyikük sem tud beszélni. A férfi talál egy új barátot, kész háromszög-történet házasságtöréssel, a nő féltékenykedik, aztán a végén szétválnak.
Nagy Elisabeth
