Magyar Narancs: Pénzzel nem kell foglalkozniuk: nem félő, hogy "koncepcionálás" közben elszakadnak a realitásoktól?
Radnóti Sándor: Ez kétségtelen veszély, de ha rendkívüli mértékben megerőltetem magam, akkor sem leszek gazdasági szakember. A Frankfurti Könyvvásárra való előkészület miniszteri biztosa Erdődy Gábor történész, volt bonni nagykövet, vele rendszeres munkakapcsolatban állunk. Tudomásom szerint elég jelentős összeg áll rendelkezésre (a kormány 2,5 millió márkás kötelezettséget vállalt - a szerk.), és szponzorok csatlakozását is reméljük. Részben kényszerűségből, részben koncepcionális okból mobil elemekből áll az elképzelésünk, hogy ha valami nem jön be, más azért működőképes maradjon. De két évvel és négy hónappal az esemény előtt még mozgásban van az egész. Feladatunk, hogy nagyjából létrehozzuk a kereteket, amelyeken belül be akarunk mutatkozni - nem feltétlenül a tartalom meghatározása a dolgunk, hanem bizonyos súlypontok, prioritások, preferenciák kijelölése.
MN: Hol a határ koncepció és tartalom között?
RS: A legfőbb prioritás, amit a koncepcióbizottság javaslata nyomán a kulturális tárca is elfogadott, hogy az élő magyar kultúrát akarjuk bemutatni. Nem a régi dicsőségre összpontosító vagy önigazoló, a történelmi múltban meglévő európaiságunkat fitogtató elképzelés ez, habár sok múzeumi, kiállítási elemet is tartalmaz. Noha borúlátóbb elmék azt gondolhatták, hogy a rendszerváltás kulturális kifáradással is fog járni - hisz a Kádár-korszak végső évei kulturálisan nagyon izgalmasak voltak, nagyon sok szellemi energia szabadult fel -, ez nem következett be. Ebből a szerencsés helyzetből kiindulva akarunk koncentrálni az utolsó tíz év - 1999-ben a rendszerváltás óta eltelt első évtized - eleven kultúrájára. Lehet helye a magyar régiségnek, a történelemnek is, de csakis akkor, ha tudományosan újat tudunk mondani. Ki szeretnénk használni azt is, hogy 1956, Magyarország egyetlen világtörténelmi jelentőségű eseménye e században, írói mozgalom eredménye is volt, illik tehát egy könyvvásárba: a magyar pavilon egyik helyiségében megpróbáljuk áttekinteni a kor írói vetületét 1956-tól a rendszerváltásig.
Azt kell elősegítenünk, hogy minél jobban bemutatkozhasson, ami bemutatkozásra érdemes. Ha most megkérdi, hogy ki dönti el, mi érdemes bemutatkozásra, akkor meg kell mondanom, abból indulunk ki, ami már ismert Nyugaton, elsősorban német nyelvterületen. Mintegy hatvan olyan írót találtunk, akinek a bemutatkozása érdekes és fontos lehetne, s aki jó lenne, ha személyesen is ott lenne Frankfurtban. A legfontosabb, hogy új könyvekkel jelenhessünk meg, ezért fordítási pályázatokat hirdettünk. Nagyjából ötven könyv lefordítása férhet bele a keretbe, ennyi készülhet el két év alatt - elsősorban szépirodalom, de helye van értekező prózának, tudománynak is.
Koncentrikus körökként kell elképzelni a Frankfurti Könyvvásárt, ami egyre inkább CD-ROM-vásárrá válik, erre is kell gondolnunk, meg hogy a könyv mellett a képzőművészetet és a zenét is éppily erővel kolportáljuk. A kör legközepén áll majd a magyar pavilon, illetve az a megnyitó beszéd, amelyet egy jelentős magyar írónak kell elmondania. Egy gyűrűvel kijjebb van maga a vásár, a következő gyűrű Frankfurt városa, tele kulturális intézményekkel, amelyekben szeretnénk jelen lenni ebben az időszakban, végül egész Németország. Frankfurt óriási lehetőség: ezen a héten, és előtte meg utána egy kicsit, a Schwerpunkt-országra irányul a figyelem. A közép-kelet-európai országok közül elsőként minket ér ez a megtiszteltetés, 2000-ben a lengyelek következnek. Nagyon fontos jól kihasználni a nyugati kultúrában való megmutatkozásnak ezt a lehetőségét, de legalább ilyen fontos, hogy ezzel egy folyamat induljon el - például intézményes formát öltsön a világnyelvekre történő fordítás állami támogatása.
MN: Idén Portugália teret ad a brazíliai, angolai, mozambiki portugál irodalomnak is. A mi bemutatkozásunknak is része lenne a határon túli és nyugati magyar irodalom?
RS: Az analógia nem teljesen jó, Brazília sokszorosa Portugáliának, sem ekkora magyar nyelvű ország nincsen, sem egykori gyarmataink nincsenek, de természetesen súlyt kell fektetnünk a nem magyarországi magyar kultúrára. Számítunk a nem Magyarországon élő jelentős magyar írókra is.
MN: Mire vezettek a különböző művészeti területek képviselőivel folytatott megbeszélései?
RS: Számos használható ötletet kaptunk. Képzőművészeti területről például azt, hogy - a két héttel ezelőtti White Flags akció példájára, amikor egy sor művész megnyitotta műtermét a közönség előtt - őszre hívjuk Budapestre a frankfurti galeristákat, nézzenek körül, s találja meg mindenki a maga művészét, akit szívesen bemutatna. A zenei terület "fő attrakciója" Kurtág György készülő Hölderlin-dalciklusának díszbemutatója lehetne: e nagy magyar művész német kultúrából táplálkozó új műve szimbolikus jelentőséggel és kisugárzó médiahatással bírhatna. Ha ez megvalósul, biztos a magyar bemutatkozás egyik központi eseménye lesz. Irodalmi téren az egyik legnagyobb esemény az lehet, hogy a magyar szerzők kiadásában már eddig is jeleskedő Suhrkamp kiadó ekkorra időzíti tervezett reprezentatív magyar sorozatát.
MN: Számíthat Frankfurtban a "derékhad" az "elit" húzóerejére?
RS: Ez a kérdés többféle problémát implikál. Az egyik a magas, illetve a populáris kultúra közti különbségtétel: koncepciónk a magas kultúrát preferálja. Képzőművészetben nemigen tudom elképzelni, hogy mást mutassunk be, mint a legkomolyabb élvonalat. Zenében, az abszolút nemzetközi értéket képviselő magyar komolyzene és előadó-művészet mellett szerepet kapnának "könnyebb" műfajok, jazz, népzene, operett, rock is. Hasonlóképpen, ha például volna jelentős magyar detektívregény-író, ott lenne a helye. Én nagy krimifaló vagyok, bíztam például a látványosan indult Vavyan Fable tehetségében, reméltem, hogy egy Rejtő Jenő típusú, népszerű író lesz belőle, de ma sem ő, sem más nem műveli ezt a műfajt világszínvonalon vagy a világ érdeklődésére számot tartható módon. Szerencsénk van viszont abban, hogy néhány jelentős író éppen az elmúlt években ugrott előre a német kultúra homlokterébe, mint Nádas, Esterházy, Kertész Imre, aki sorra kapta mostanában a díjakat és 1999-re új könyvvel jelentkezik, Konrád György, akinek berlini akadémiai elnökké választása frankfurti szemszögből is igen szerencsés esemény, Krasznahorkai Lászlónak komoly sikere van az "alternatív" szcénában, hasonló néz ki Kukorelly Endrének, több kötettel van jelen a német piacon Petri, Tandori, Eörsi, Bodor Ádám, az értekezőpróza-írók közül Földényi F. László és még mások is. Ami a nem a leghíresebbek, a magyar irodalom derékhadát illeti: a Frankfurti Könyvvásár nem arról szól, hogy megjegyezhetetlen számú és nevű magyar író szerepeljen ott. Van némi infernális jellege az egész vásárnak, vigyázni kell, ne terheljük túl az egyébként állandó rohanásban lévő érdeklődőket. Itt bizonyos értelemben a piacnak engedünk: azokra építünk, akik a német és a nemzetközi könyvpiacon már eredményt értek el. Szeretnénk minél több olyan író-olvasó találkozót, felolvasóestet, ahol egy-egy nagyon ismert magyar szerző együtt szerepelne kevésbé ismert pályatársával, ha úgy tetszik, a szárnya alá venné.
Szőnyei Tamás
