Kevin Smith: Hadd kezdjem én. A melegeknek rémes lehet moziban mindig csak heteroszexuálisokat látni, ahogy szerelmeskednek. Õket nem nagyon szolgálják ki. De nem tudok a gay community szónoka lenni, nem vagyok meleg. Nem vagyok, de el akartam mondani egy történetet.
Magyar Narancs: Ez már a harmadik filmed, és ismét találunk egy csomó utalást az előzőkre. Segíti a megértést, ha a hármat egymás után nézzük meg?
KS: Ez egyáltalán nem fontos. Külön-külön is meg lehet nézni őket. Megeshet, akkor észreveszed, hogy mind a háromban közös karakterek játszanak, maximum ennyi. De nem trilógia. Csak jól hangzik, ha csináltál egy filmet, azt mondod, ez három részből az első, mert akkor adnak pénzt a folytatásra. Ezért említettem ezt meg a Clerks (Shop-stop) idején. Filmjeim mindig két srácról szólnak. Minden alkalommal a férfiak szemszögéből érzékelem a romantikát. Ha nem is csíped a filmet, az még elkaphat. Ha elkap, akkor tudsz mit kezdeni vele, ha nem, talán nem a te hibád. Nem arról van szó, hogy nem értetted meg a viccet. Meglehet, nem is vicces a cucc.
MN: A romantika rendszerint női sajátosság.
KS: Igen, van egy bizonyos képünk a tipikusan macsó moziról. Fegyverek ropognak, krapekok futkosnak, mint a mérgezett egér, és halomra lőnek másokat. A férfiak romantikus életét nem szokás mutogatni. A 80-as években volt ugyan több ilyen kísérlet, de én csak a saját életképemet tudom visszaadni. Gondolok egyet-mást a férfiakról.
Rendszerint 18 és 25 közötti fehér férfiak nézik meg ezeket a filmeket. A Chasing Amy nekik idegen. Törik a fejüket, meleg-e a srác, vagy mégsem. Aztán szerelmes lesz egy leszbikus nőbe, mire az emberek azt várják, hogy a nő majd megváltozik. Na, ez ennél kicsit rafináltabb. Humorba ágyaztam a sztorit, hogy könnyebb legyen nekik. A műveltebb közönség amúgy is megnézi a filmet, és tudja értékelni is. Egy bizonyos réteg el nem menne az istennek se. "Megbolondultál, én aztán nem nézek meg egy homokos filmet!" Õket is elérheted a humorral, aztán majd idővel az érzelemre is rákapnak.
MN: Ritka eset, ily csupasz érzelmet ábrázolni az amerikai vásznon.
KS: Egy csodálatos kritikát olvastam a Mallratsről. És ezernyi rosszat. Ehhez képest a kritikusnak szintén nem tetszett a film, de ő a Clerksról és a Mallratsről beszélt, és oda lyukadt ki, hogy ha megszabadulunk a coolnesstől, ami marad, az egy igen édes film. Mindkettő nagyon szívből jövő darab reménytelenül romantikus férfiakról. Ahogy a szerelem cinizmust szül, és a cinizmus egy nagyon kis mértékben szerelmet fakaszt. Azzal összegezte a kritikát, hogy felismerte, Silent Bob azért nem beszél, mert attól tart, valaki rájön, mennyire rendes ember. Ez nagyon megrendített, pontosan adja vissza a munkámat. Egyből elkezdtem írni a Chasing Amyt. Már könnyű volt továbblépni. Meg tudtam írni egyfajta csupasz, nyers intenzitással, őszinteséggel. Sokat segített, hogy a Mallratsszel annyira megszívtam. A Clerksre a világon a lehető legjobb kritikákat kaptam, olyat életemben nem fogok már kapni. És a Mallratsről a lehető legrosszabbakat írták. Így teljes szabadsággal, amolyan visszaszerzett ártatlansággal indulhattam neki a következőnek. Õszinte lehettem, semmi sem számít már. És ez működött. Csodálatosak a színészek, de Ben Affeck rémes. Az övé a legnehezebb szerep. Karaktere ellene fordul. Szereted ezt a srácot, szeretetreméltó. Aztán egy ponton nincs olyan a közönségben, aki nem rúgná seggbe, na, most aztán nőj fel. És nem tud, nem fejlődik. Könnyű gonosztevőt adni, de olyat nehéz alakítani, akit az elején szeretsz, aztán kiderül, hogy elég csúnya a jelleme, és olyan is marad a film végéig.
MN: Nem akartál egy percig se más véget csinálni a sztorinak?
KS: Nem. Volt ugyan egy változat, amiben egy helyütt kicsit tovább vittem a cselekményt. Amikor egy év után találkoznak, a lány átöleli a fiút. Miután annyi mindenen mentek keresztül, lett volna valami értelme ennek. De nagyon nem működött. Volt, aki nem értette, hogy most tényleg miért is nem kerülnek ismét össze.
MN: A Sundance-en is mondták már, hogy a Chasing Amy a legszemélyesebb filmed.
KS: Jólesett leírni papírra. Bizonyos mértékben önéletrajzi darab. A saját bizonytalanságom a Joeyval való kapcsolatomból ered. Felért egy terápiával. De ha akkor kezdesz el filmezni, akkor mindezt elfelejted. Tudod, hogy valami közel áll hozzád, de már nem emlékszel, miért is. Holden karaktere sokat tükröz abból, amit gondolok és érzek. De csak a Sundance-premier után, amikor Joey hozzám fordult, hogy most az egyszer végre kihallotta a hangomat a filmből, ennyi idő után, akkor tért mindez vissza hozzám. Emlékeztem a kezdetre.
MN: A sztori sodort magával, vagy irányítani tudod az írást?
KS: A sztori igenis vezet. A Mallrats után egyből nekifogtam, és a forgatókönyv még nagyon sokat merít abból a tapasztalatból. Igazolni akartam a Mallratst.
MN: Jay ez alkalommal elég undok egy figura.
KS: Fontos szereplő számomra. A Clerksben Jay csak egy kis szarházi drogüzér. A Mallratsben ráadásul valamennyit tompul is az alakja. Nem derül ki, mivel keresi a kenyerét, csak rohangál a bevásárlóközpontban. Így szomorú. Fontos volt, hogy a Chasing Amyben visszaadjam a méltóságát, a szarházi drogárus méltóságát.
MN: A filmed miért nem két filmesről szól, miért a comicsrajzolókat választottad? Egy kollegám mesélte, hogy vele jártad be a berlini comicsboltokat.
KS: A karakterek pontosan tükrözik, hogy én mivel foglalkozom az életben. Kreatív munkával. Viszont túl sok olyan film van, ami filmkészítőkről szól. Mellesleg nagyon bírom a comicsokat. Meg is vettem egy comicsboltot. A tulaj elköltözött Tajvanba, és már kétségbeestem, ezentúl hol vásároljak. Erre felajánlotta nekem az egész boltot. Egész olcsóért.
MN: Régóta tervezed a Dogmát.
KS: Büszkén mondhatom, ez végre nem a szexről szól majd. Nagyon vallásos, istenhívő vagyok. A film csak a vallásról szól, arról, ahogyan a szervezett vallás ellenkezik a hittel és a spiritualitással.
Nagy Elisabeth
(Berlin)
