chili&vanília

Az ojcówi pisztrángról

Gasztro

Chłodnik, 2021 – hideg céklaleves füstölt pisztránggal

A Krakkótól 20 kilométerre lévő Ojców Nemzeti Park nemcsak gyönyörű, de a közepe egy igazi kulináris kincset is rejt. Innen származik ugyan­is a legelkötelezettebb lengyel séfek és ínyencek nagy becsben tartott, kedvenc sebespisztrángja. Nemcsak gasztronómiai kuriózumról van szó, hanem egy lenyűgöző, filmbe illő, anya-lánya siker­sztori is rejlik mögötte. A pisztrángos tavak története egészen a háború előtti időkre nyúlik vissza, 1935-ben alapították a Maria Ludwika Krasińska Czartoryska grófnő, földbirtokos, műgyűjtő tulajdonában levő ojcówi területeken, ahol hamar sikeressé is vált a halgazdálkodás. Az 1944-es földreformok után azonban államosították mind a park területét, mind az azon található pisztrángtelepeket, utóbbiakkal pedig a kétezres évek óta nemigen foglalkoztak, aminek következtében 2014-ben éppen a megszüntetésükre készült az állam. Ekkor lépett be a történetbe Magda Weigel és lánya, Agnieszka Sendor, akik teljes kívülállóként, nulla pisztrángtenyésztési tapasztalattal bérbe vették az államtól a parkban található pisztrángos tavat, hogy megmentsék ezt a sok évtizedes múltra visszatekintő értéket. A kezdés elmesélésük szerint nehéz volt, senki nem hitte el, hogy kitartanak majd, és nem dobják be a törülközőt három hónap után, ezért nemigen találtak szakértői segítséget. Végül azonban minden a helyére került, a pisztrángok surrannak, mint a nyíl, az anya-lánya páros pedig számos nemzetközi díjat is bezsebelt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.