„A Szabadság-hegy lábánál, a Diós árok úton van az Árnyas vendéglő, amelyet egykor, mikor még a néhány éve elhunyt Hauberl József volt a gazdája, csak legbennfentesebb »kocsmaológusok« ismertek jó boráról és szalonnasütési lehetőségéről. Nevében hordja lényegét, óriás vadgesztenyefái valósággal sátrat terítenek szép udvarára. Szalonnát most már nem sütnek vendégei, de nem is kell kosztról gondoskodni, mert a gebines Balogh mester, az Emke kávéház egykori séfje szívét-lelkét beleadja főztjébe” – írta 1957-ben a Képes Magyarország című idegenforgalmi folyóirat, amiből arra következtethetünk, hogy a János-kórház szomszédságában álló közismert kerthelyiség valaha turistakocsmának indult. Csakhogy tíz évvel később a környező kirándulóhelyből káderdűlő lett, a bakancsosoknak pedig már a Szabadság-hegy (vagyis a Svábhegy) tetejére kellett fogaskerekezniük, ha jelzett erdei utakra vágytak.
Ennek ellenére az Árnyasból nem lett luxusétterem, a kockás abroszos-hosszúlépéses romantikán lovagolt vagy hatvan évig, sokan azt sem tudták, hogy vannak belső helyiségei is, ezért télen is nyitva tart. A garantált hangulat mellett a rántott velő volt a specialitása, sokat elmond a szocializmus éveinek étkezési kultúrájáról, hogy a nevezett fogás akkoriban ínyencségnek számított.
De amikor hét évvel ezelőtt ott jártunk (lásd: Kertész lesek, 2013. augusztus 16.), már egyértelműen baljós előjelek árnyékolták a kockás terítőt. Az étterem vezetése grillezéssel és paleo menüvel próbált korszerűsödni, ám ezzel inkább elriasztotta a régi rajongókat, miközben az újak sem jöttek. De azt sosem gondoltuk volna, hogy egyszer majd úgy megyünk az Árnyasba, hogy nem ez a neve, mi több, „országot vált”.
Pedig így állunk. A Curry House nevű indiai étterem költözött ide a Bródy Sándor utcából, és ezt ígérik: „Az étkezés nem csak az ételekről szól. Mi emlékezetes, élvezetes gasztronómiai élményt kínálunk. Ínycsiklandó indiai konyha, érdekes dizájn és stílusos kiszolgálás. Autentikus indiai ételeket szolgálunk fel, valódi forrásból.” Nos, az „érdekes dizájn” már a bejáratnál tetten érhető, de a benti helyiségek is teljesen megváltoztak, a falat pirosra festették, és minőséginek látszó indiai használati és dísztárgyakat is kiállítottak. Azonban a kerthelyiség nem változott, nem vágták ki a gesztenyefákat, az asztalokat sem cserélték jógaszőnyegre. Az étlapon a szokásos 200 számból álló repertoár, ami a valóságban persze sokkal kevesebb; az indiai ételnevek már egy-egy fűszer hozzáadásával-elvételével megváltoznak, de a lencseleves kókusztejjel, citrommal és indiai fűszerekkel (1000 Ft) pont nem ezek közé tartozik. Az hagyján, hogy teljesen más, mint a mi újévi lencsénk, de eltérő attól is, amit eddig az ilyen helyeken kaptunk. A kókusztej miatt lágyabb, csípni meg csak utólag csíp. A krumplival és zöldborsóval töltött samosa (900 Ft) India frappáns válasza a kínai szerencsesütire, eszerint pedig enni jobb, mint hülyeséget olvasni. A palak paneer (2100 Ft) vagyis a spenótos sajt ugyanúgy átlagon felüli, mint a zöldség shahi korma (1800 Ft), szintén sajt, csak éppen kesudiós, hagymás szószban. Sajnos a húsról nem lehet ilyen jókat mondani, legalábbis a kesudiós shahi marha (2700 Ft) túl van sózva és elég rágós is. Ennek ellenére inkább elégedettek lehetünk, mint csalódottak, hiszen egyértelmű, hogy a menthetetlen Árnyasnál a szabadtéri India sokkal jobb megoldás.
