De aztán az ember a YouTube-on belefut egy fellépésükbe, ahol az Iron Maiden Run To The Hillsét gyúrják át sörpadok mögött zenélve, iszonyatos lakodalmas szintihangzással, tangóharmonikával, eszkimó szánhúzók csaholására emlékeztetően bunkó csordavokállal, és azonnal kapitulál, továbbá teljesen egyetért a RNR666 szlogenjével, ami a világ legszórakoztatóbb zenekaraként harangozta be a brigádot.
A fentiekből jól látszik, hogy az Eläkeläiset tagjai nem veszik túl komolyan magukat. A láthatóan már a koncertkezdés előtt is szalonspiccesen ténfergő Onni Varis billentyűs-mandolinos-bendzsós konkrétan a dohányzóból sietett a színpadra, hogy aztán az első dalnál már fél lábbal a széken állva úgy pózoljon a vadul csépelt mandolinjával, mintha minimum a Mötley Crüe tagjának képzelné magát. Kicsit később aztán a Müszi koncertteremnek kinevezett büntető betonhodályának tetején lévő vastraverzeken mászott lajhárként. Innentől kezdve gyakorlatilag mindegy is volt, mit játszanak, hiszen a nem túl jó, de még élvezhető hangzás épp elég volt ahhoz, hogy három-négy taktus után mindenki felismerje, melyik óriási slágert gyötrik éppen - a Van Halen Jumpját és a Metallica Enter Sandmanjét eltekerték, az Iron Maiden-feldolgozást és a Hellacopters Nautiskelen Humpasta címre átkeresztelt By The Grace Of Godját viszont sajnos nem -, tökéletesen hozva azt a fajta házibulifeelinget, ahol a már sakálrészeg résztvevők YouTube-diszkót tartva rombolják porrá a nappalit. Az egésznek csak a koncert hevében lerúgott és összetört szintetizátor látta kárát, de ez sem zavarta a finneket annyira, hogy ne zenéljenek izzadt, csatakos és igen-igen jókedvű másfél órányit.
Müszi, április 14.
