A Magyar Optikai Művek 1951-ben épült kultúrháza masszív szocreál épületként magasodott évtizedeken át, de amikor a gyárat – valamikor a múlt század végén – elsodorta a vállalkozó szellem, a környék teljesen megváltozott. Tulajdonképpen csak ez a művház maradt meg építészeti emlékként, de arra a legmerészebb álmukban sem gondolhattak az egykori építtetők, pláne a közönség, hogy hatvanvalahány évvel később puccos rendezvényközpontot ragasztanak alá. Ráadásul a Larus névre hallgató ún. helyszín nem kispálya. Több mint 580 négyzetméteres, de beharangozójukban azt is írják, hogy „magas színvonalú vendéglátás szolgáltatást (sic!) biztosít, modern, kreatív gasztronómiai elemekkel”. Azt már mi tesszük hozzá, hogy van egy hatalmas, a Gesztenyéskertre néző terasza is.
A kínálat valóban ínycsiklandó, de az árfekvés az ötcsillagos szállodák szintjén: a levesek 1950, a főételek 4400 forinttól indulnak, a desszerteket egységesen 1850-ért adják. A menüztetést minden bizonnyal azért vállalták be, hogy napközben is legyen vendégük.
Természetesen itt sem kifőzdei árakkal dolgoznak. 3400 forintért lehet két első fogás (leves vagy előétel), három főétel közül választani, és jár még egy desszert. A kedvezményes közétkeztetésre 12–15 óra között van lehetőség, az étlap hetente változik. A házi szarvassonka körtével, bébispenóttal és parmezán sajttal kiváló indítás, de nem ártott volna valamivel több folyékony hozzávaló (olívaolaj, balzsamecet, bármi), illetve, mondjuk, pékáru, a sonka és a parmezán oly szerfelett sós ízeinek kiegyenlítésére. A mentás cukorborsó-krémleves marinált retekkel minden vizsgán átmenne, de egy fokkal édesebb a kelleténél és túlságosan „főzelékes”. Elképesztően jó a fish & chips bundája, de a benne lévő tőkehal tök ízetlen. A sült krumpli kellemes, viszont a beígért wasabis majonézből hiányzik a japán adalék, ráadásul csak pár csepp jut belőle a tálra. Ellenben semmiféle kifogásunk nem lehet a roston sült vaddisznószűz ellen, amit erdei gombás gnocchival és gyömbéres szósszal tálalnak. Talán még A bűvös vadász varacskos remetéje is megnyalná utána mind a tíz ujját… És ugyanezt mondhatjuk a desszertről, a vaníliás panna cottáról is, amely a maga valójában ismét csak azt a mostanában elterjedt véleményt erősíti, hogy édességügyben kerüljük a cukrászdákat, inkább az éttermekben nézzünk körül.
