A kétnapos program zárórájában, a nagy díjkiosztó előtt érkezünk. A bejáratnál azonban hivatalos közlemény fogad, egyenest a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás főállatorvosától. A "Nyulak vérzéses betegségének Budapest XXI. kerületében történt megállapítása miatt az állomás az állat-egészségügyi szabályzat előírásai alapján a lezárt terület körül tíz kilométer sugarú körben védőkörzet kialakítását rendelte el, ezért a Lurdy-házban tartandó kiállítás nyúlbemutatóra vonatkozó részét visszavonom. A kiállításon kizárólag macskák vehetnek részt."
Alig tesszük túl magunkat a törpenyulak hiánya okozta sokkon, újabb csalódás ér: az agilityshow véget ért. "Nem vesztettek semmit, Magyarországon az ilyesmi nemhogy nem megszokott, de mostanáig egyáltalán nem is létezett. Amerikában viszont óriási sikere van. Ez inkább csak egy főpróba volt, jövőre biztosan jobb lesz, utána még jobb. Valamikor el kell kezdeni" - mondja valaki vigasztalásul.
Aradi Béla, az MMME elnöke azonban derűlátó. "A macskaagility a nagyvilágban már eléggé elterjedt, remélem, nálunk sem lesz másképp. Szövetségünk ajándékba kapta a pályát, de most még csak tanítjuk a cicákat. Pár évvel ezelőtt a Fővárosi Nagycirkuszban volt egy orosz hölgy, aki macskákkal szerepelt, és szinte ugyanazokat az ügyességi feladatokat el tudták végezni,
mint a kutyák:
felmásztak a létrán, szlalomoztak a bóják közt." Természetesen az elnök minden szavát elhisszük, bár mi leginkább arra a macskára lennénk kíváncsiak, amelyik elássa a csontot, vagy visszahozza a teniszlabdát.
Biztosan vannak, akik kegyetlennek, megalázónak tartják az ilyesmit, ám az MMME részéről teljesen logikus, hogy valamivel a közönségnek is kedveskedni akartak. Miután ugyanis többször körbejárjuk a termet, és megtekintjük a ketrecekben leginkább pihegő vagy éppen szunyókáló több mint kétszáz állatot, csalódottan állapítjuk meg, hogy ilyen mennyiségben, ráadásul a Lurdy-hodály hangulatosnak egyáltalán nem nevezhető neonfényes álmennyezete alatt még a legszemrevalóbb fajmacska látványa sem kelti a kívánt hatást. Annál is inkább, mert többüket pokróccal árnyékolták, etetésük tilos, de simogatásukat sem nézi jó szemmel a gazdi. Ezek után nem csoda, hogy nyomát sem leljük a macskák nekünk legkedvesebb tulajdonságainak, a játékosságnak, a hízelgésnek. Mintha nemcsak gazdájuk, de ők maguk is tisztában lennének azzal, mekkora tétje van egy ilyen versenynek.
"Egy kiállításnak mindig az a legfőbb célja, hogy egy fajtán belül kiválassza a zsűri a legszebb egyedeket, s ezzel voltaképpen meghatározza, milyen irányba történjen a tenyésztés, milyen legyen a standard. Természetesen az sem mellékes, hogy a jó eredményt elért cica a tenyészet hírnevét öregbíti, és emiatt a későbbi egyedeket magasabb áron lehet értékesíteni. A vevők persze hajlamosak elfelejteni, hogy egy díjnyertes macska nagyobb költséggel jár, hiszen versenyekre kell vinni, és képzelheti, mennyibe kerül egy külföldi kiállításon való részvétel - mondja az elnök, majd büszkén hozzáteszi: - Immár negyedik éve szervezzük a kiállításokat, és bátran kijelenthetem, ezek ma a legnagyobb hazai macskás események. A részt vevő állatok száma átlagban kétszáz fölötti, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy az itt szerzett eredményeket külföldön is elfogadják."
Aradi Béla szerint nemzetközi szinten sem kell szégyenkeznünk, tenyésztőink egyre több rangos versenyen érnek el komoly sikereket, sőt az idei tunéziai macska-világbajnokságon két bajnoki címet is szereztek.
"Vannak a tenyésztők és vannak a szaporítók - mondja egy hölgy, többszörösen kitüntetett brit macskáját simogatva. - Az utóbbiak csak az üzleti haszonra hajtanak, silány tápon, embertelen körülmények között tartják a cicákat, igyekeznek minél hamarabb túladni rajtuk. Én britet és skót lógófülűt tenyésztek. Tizenhat cicám van, három kandúr, tizenhárom lány, egyikük legközelebb az Európa-bajnoki címért megy. A nevezés elég húzós összeg, de megéri. Az igazi tenyésztő minőségi táppal etet, cicája nem nyolcszor szül egy évben. A vásárlóknak csak azt ajánlhatom, hogy el kell menni a tenyésztőhöz, és meg kell nézni a körülményeket. A szőr és a szem a legárulkodóbb, nem kell állatorvosnak lenni ahhoz, hogy lássuk, ha valami nem stimmel. De valójában a macskáknál is érvényes az olcsó húsnak híg a leve igazsága, csíkos brit cicát például lehet
35, 70 és 100 ezer forintért
is vásárolni. Én százért adom, a sima kék brit 70, a skót lógófülű 80 ezer. Nem adom olcsón, de azt tapasztalom, hogy a jó minőséget mindig el lehet adni. Persze én elfogult vagyok a brit cicákkal, nemcsak tenyésztem, imádom is őket. Most nézze meg! Ilyen hatalmasra nő, mégis olyan, mint egy játékmacska. Ráadásul nagyon nyugodt, és szereti a gyerekeket is. Ha nem vagyunk otthon, csak szunyókál, csak akkor kezd feléledni, amikor megjövünk. Elvan a labdával, kaparófával, vagyis nem tép szét semmit. Sokkal kényelmesebb, mint egy kutya."
Az itthoni érdeklődés egyre nagyobb a tenyésztett macskák iránt, bár a fajták népszerűsége változik. Mostanában a Maine-Coon a legdivatosabb, valamint a britek és az abesszinok. A hosszú szőrű, "buldogképű" perzsák sokáig kegyvesztettek voltak, de ahogy egy tenyésztő fogalmaz, "kezdenek visszajönni". "Szép a sziámi, de olyan vernyogó hangja van" - halljuk. Valaki más úgy véli, a szőr nélküli macskáké, a szfinxeké a jövő, amelyeket állítólag a szőrallergiásoknak tenyésztettek. Ám ez nem magyarázat arra, hogy a csupasz jószág miért hasonlít jobban E. T.-re, mint Kormira a kukatárolóból.
