Mint oly sok mindenhez, a zsidó identitáshoz is a gyomron keresztül vezet(het) az út, legalábbis ezt bizonyítja Bodrogi Eszter sikertörténete. Fűszeres Eszter néven jegyzett, kóser stílusú gasztroblogja a dédnagymamák kóser konyhája és a legkorszerűbb gasztroirányzatok összeházasításával aratott osztatlan sikert a kósert legfeljebb elbeszélésekből vagy az alkalmankénti sóletebédekből ismerő harmincasok, zsidók és nem zsidók körében egyaránt. A hazai kóser konyha újsütetű sztárjával első szakácskönyve megjelenése alkalmából beszélgettünk.
*
MN: Hogyan találtál el a kóser konyhához?
BE: Egyszer, kb. három éve a férjemmel úgy éreztük, elegünk van a megállás nélküli munkából és a szombaton is csörgő mobilokból, úgyhogy elhatároztuk, kipróbáljuk, milyen megtartani egy szombatot. Először főleg a tilalmakat láttuk benne, és sok mindenre nem is voltunk felkészülve, például nem kapcsoltuk fel a villanyt időben, és akkor még nem volt olyan időzítőnk, ami helyettünk megtette volna. Úgyhogy csak ültünk a sötétben, és néztünk egymásra tanácstalanul.
MN: Mit érdemes beszereznie a kezdő szombattartónak?
BE: Például a szombati órát, amit hivatalosan időzítőnek hívnak, és bármelyik IKEA-ban beszerezhető. Praktikus leragasztgatni a villanykapcsolókat, mert az ember keze automatikusan rájár a kapcsolgatásra, hasznos továbbá papír zsebkendőt készíteni a vécébe, mert ilyenkor tépni sem szabad. Összehangolt hadműveleteket igényel egy szombat megtartása. Aztán amikor már belerázódtunk, kezdett visszássá válni, hogy vígan esszük a disznóhúst, úgyhogy ekkor jött a képbe a kóser konyha. Fokozatosan csináltuk, hosszú ideig nem is voltak külön tejes és húsos tányérjaink, de olyan ételeket ettünk, amik máskülönben kósernek számítanának.
MN: Ha megakadtál a kóserságban, ki adott tanácsot?
BE: Most is, ha valamilyen problémám adódik ez ügyben, megkérdezek egy rabbit.
MN: Ma fel lehet hívni egy rabbit kóser tanácsokért?
BE: Fel, sőt örülnek is neki, annyira kevés az ilyen megkeresés. Még arra is hajlandók, főleg a fiatal rabbinövendékek, hogy házhoz jöjjenek, és kikóserolják a konyhát.
MN: Ez miből áll?
BE: Ha valaki eddig egy tréfli, azaz nem kóser háztartást vezetett, akkor segítenek az átállásban. Persze sok mindent ki is kell dobni, például a porcelántányérokat, de a sütőt ki lehet kóserolni, a rozsdamentes mosogatót kiégetik, a műanyag konyhapultot pedig felöntik forró vízzel, aztán kivasalják - ettől nem lesz semmi baja, viszont kóser lesz.
MN: Hogy fér bele a kóser háztartás a mindennapjaidba?
BE: Sehogy. Mi csak hét végén tartjuk, volt is, aki megkérdezte, hogy mit szól ehhez a hitközség, hogy csütörtökig tréflit eszünk.
MN: És mit szól?
BE: Semmit. Persze ők is azt mondják, hogy jó lenne, ha teljesen kóserek lennénk, de a részeredménynek is örülnek. Magyarországon az is egy ismert fokozata a kóserságnak, hogy a család otthon kósert eszik, a háztartásba nem engednek be tréflit, de az utcán vagy vendégségben bármi jöhet. De az ortodoxok közt is számos iskola létezik, abban is eltérések vannak, hogy ki mennyi időt vár a tejes és húsos ételek közt. Mi a magyar normát tartjuk, azaz fél órát várunk, de vannak, akik akár 4 órát.
MN: E trendi kóserságban mi a fő vonzerő: a receptek egzotikuma vagy a hagyományok felélesztésének lehetősége?
BE: A kezdeti vonzerőt a receptek jelentik. Viszont kezd kialakulni a blog körül egy közösség, és azt látom, hogy az ide tartozók közül egyre többen nem esznek disznót, aki pedig tényleg következetes akar lenni, az nem keveri a tejest a hússal. Ez persze még messze van a keményvonalas kóserségtől, egyfajta kóser stílusú konyha ez, egy viszonylagos állapot, amit én is képviselek. A receptjeimet el lehet készíteni a kóser követelmények szerint is, de ez csak egy lehetőség, szerintem megállják a helyüket a maguk jogán is, mint izgalmas zsidó ételek.
MN: Kik olvassák a blogodat?
BE: Elsősorban a negyven alatti nők. Egyszer végeztem egy privát közvélemény-kutatást, amiből az derült ki, hogy hatvan százalékban nem zsidók olvasnak. Érdekes viszont, hogy a férfi olvasók szinte mind zsidók.
MN: Az ételeken keresztül a zsidóságról is könnyebb beszélni?
BE: Nem tudom, hogy miért van így, azért, mert a gasztronómia iránt érdeklődők amúgy is nyitottabbak a különböző kultúrákra, vagy mert tényleg elfogadóbbak lettek az emberek. De a zsidóság is sokat változott. Szeretném azt hinni, hogy a mi generációnk már túllépett azon a félelemalapú összetartáson, amiben a holokauszt jelentette a közös nevezőt. Itt van ez a közösség is, aminek a konyha, a főzés, az evés adta meg a kezdő löketet. Összejárunk, főzünk, együtt tartjuk az ünnepeinket. Az én életembe az ünnepek is a konyha felől kerültek vissza, először csak a hanukát tartottuk, aztán ahogy egyre több hagyományos zsidó ételt megismertem, úgy jött a többi is, hisz mindegyiknek megvan a maga izgalmas gasztrovonzata.
MN: A könyvedben többségben askenázi, azaz közép- és kelet-európai ételek szerepelnek.
BE: Úgy gondoltuk, jobb ezzel kezdeni, mint a spanyol eredetű, szefárd konyhával, amit egyébként még jobban is szeretek, mint az askenázit. A szefárd könnyebb, több benne a zöldség, a saláta, az arabos egzotikum. De a fő különbség az, hogy az askenázi konyha a libazsírt, a szefárd az olívaolajat favorizálja. Ahol lehet, igyekszem a lehető legkevesebb zsírt használni, de mondjuk egy sólet libazsírral az igazi.
MN: Ma Magyarországon hány kóser háztartásról tudni?
BE: Ötven körül, talán így is sokat mondtam.
