étel, hordó

Piroska

  • ételhordó
  • 2019. január 20.

Gasztro

Az ingatlanügynökök a Városligettel reklámozzák a Damjanich utcát, bár ezzel az erővel a Keleti pályaudvart is mondhatnák. Noha világosban valóban rálátni innen a Dózsa György úti apokalipszisre, hunyorogva még a Liget megmaradt fái is láthatók, ám ha leszáll az est, nem lehet kétségünk afelől, hogy a Csikágóban járunk. Bérkaszárnyák és valaha (mikor is?) jobb napokat látott üzlethelyiségek sorakoznak, legfeljebb az autókból és a portálok cégtábláiból következtethetünk arra, hogy elmúltak az 1960-as évek. De a 40. számú ház alatt található Piroska étterembe lépve azonnal fejbe csap az időgépes mámor. A bejárathoz egy igazi Pannonia motort állítottak, odabent is számos régiség-díszlet látható, a legnagyobb húzás mégis az, hogy az étlap végén az 1966-os választékot is olvashatjuk: a csontleves 2 forint 10 fillérbe, a szalontüdő zsemlegombóccal 8,30-ba, a rántott sértésborda 14,40-be került. Ennél is meglepőbb, hogy az előételek között csak két fogás árválkodik: a gomba tojással (12,30 Ft) és a sült szalonna tojással (6,70 Ft), úgy tűnik, akkoriban a gomba számított luxusnak.

A mostani választék tételesen eltérő, de „filozó­fiája” ugyanaz: magyaros ízek minden mennyiségben. A húsleves májgombóccal (850 Ft) kitűnő, a májgombóc megfelelő állagú, és remekül fűszerezett. A harcsahalászlé (1550 Ft) sem okoz csalódást, bármelyik csárda bevállalhatná, mert nem csak a bográcsos kiszerelés idéz fel szegedi és bajai emlékeket. Az „Antal Imre kedvenceként” hirdetett marhapörköltet (1450 Ft) is rendesen elkészítették, de mégiscsak egy kutya közönséges marhapörkölt galuskával, aminek maximum az az érdekessége, hogy kislábasban hozzák. Jól sikerült a harcsa Orly-módra (2150 Ft) és a maga módján a csirke bécsi is (1850 Ft); a megfelelő alapanyagok mellett dicséret illeti a szakácsot, hogy a két különböző bundát tisztességesen elkészítette.

Az est fénypontja azonban a Gundel-palacsinta (1150 Ft), mert amint azt képünkön is láthatják, lángokba borítva érkezik. Valaha mindennapos volt ez a manőver a pesti éttermekben, de az elmúlt húsz évben mintha megfeledkeztek volna róla. Kár, mivel ez a kis odaégés egzotikus mellékízt kölcsönöz a csokoládéöntetnek.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.