Szarvasgomba: Fekete gyémánt, piros mellény

szerző
Böröcz László
publikálva
2000/34. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az, hogy az első ínyencek hogyan kaptak rá a föld alatt tenyésző szarvasgomba fogyasztására, eddig még nem derült ki, de a görögök már nagyon szerethették, az biztos. Följegyezték, hogy az athéniak polgárjogot adtak Cherips fiainak, mert apjuk feltalált egy új szarvasgombaragut. A szarvasgomba imádata az antik Rómában folytatódott, sőt egyre kórosabbá vált. Amikor a rómaiak megunták az énekesmadarak nyelve mellé feltálalt, helyben termő szarvasgombákat, figyelmük a líbiai fajok felé fordult, amit a beduinok szállítottak a sivatagból az örök városba. A kora középkorban ez a sikersorozat megszakadt, de a XVI. században újrakezdődött, elsősorban Franciaországban és Itáliában. Nekünk sincs miért szégyenkeznünk, egy megbízható forrás szerint 1568-ban a szarvasgomba volt az egyik főfogás egy lőcsei díszebéden.

Az, hogy az első ínyencek hogyan kaptak rá a föld alatt tenyésző szarvasgomba fogyasztására, eddig még nem derült ki, de a görögök már nagyon szerethették, az biztos. Följegyezték, hogy az athéniak polgárjogot adtak Cherips fiainak, mert apjuk feltalált egy új szarvasgombaragut. A szarvasgomba imádata az antik Rómában folytatódott, sőt egyre kórosabbá vált. Amikor a rómaiak megunták az énekesmadarak nyelve mellé feltálalt, helyben termő szarvasgombákat, figyelmük a líbiai fajok felé fordult, amit a beduinok szállítottak a sivatagból az örök városba. A kora középkorban ez a sikersorozat megszakadt, de a XVI. században újrakezdődött, elsősorban Franciaországban és Itáliában. Nekünk sincs miért szégyenkeznünk, egy megbízható forrás szerint 1568-ban a szarvasgomba volt az egyik főfogás egy lőcsei díszebéden.

Az, hogy a szarvasgomba bármennyire ízletes, mégsem lett a népélelmezés egyik alap-élelmiszere, talán rejtőzködő életmódjának köszönhető. Megtalálása nem egyszerű: vagy egyedül próbálja az ember, vagy állatot hív segítségül. Az első esetben átkutatjuk a reménybeli lelőhelyet, és egy kapával megpróbáljuk kifordítani a föld alatt megbúvó szarvasgombát. Ezt eredményesen csak néhány igazi specialista tudja elvégezni, dilettánsoknak nem érdemes próbálkozni, hacsak nem akarják szándékosan tönkretenni a fél erdőt.

Sokkal jobb, ha egyből a második módszerrel indítunk, vagyis

állattal,

leginkább disznóval vagy kutyával.

A középkor francia gourmandjai számára a disznó szinte önként kínálkozott, hiszen köztudott volt, hogy vadon élő őse mennyire szereti a gombát. A sertés okos, így nem nehéz megtanítani, hogy ezentúl csak a szarvasgombánál túrjon. A probléma csak az, hogy ha megtalálta, nem szívesen adja oda, inkább maga szeretné elfogyasztani, és ilyenkor hajlamos elfeledkezni a gazdáról. Az ebből fakadó veszélyről tanúskodik a francia kutyások közkedvelt mondása, miszerint onnan lehet megismerni a disznóval kereső embert, hogy legalább egy ujja hiányzik. A sertések meglehetős önfejűsége és mohósága egyenesen kikényszerítette, hogy a XVII. századtól egy olyan háziállatot keressenek, amelyik szófogadó, és a gombát sem azért keresi, mert szeretné fölfalni, hanem mert szeretne a gazdájánál bevágódni. Természetesen a kutyára esett a választás, aminek a mai környezetvédők is örülhetnek, mert a kutya nem túr, nem kapál, hanem nagy pontossággal csupán jelzi a lelőhelyet.

A franciák először nemzeti kutyáikat, a breton spánielt és az uszkárt képezték ki, de mára az angol riválisok, a labrador és golden retrieverek a legnépszerűbbek ezen a szakterületen még Franciaországban is. A szarvasgomba-keresés

nem fajtaspecifikus

munka, de a tapasztalat szerint a legeredményesebbek a vadászkutyák és ezek keverékei; Magyarország sztárja egy labrador-magyar vizsla keverék. A kutyákat még hároméves korukban is meg lehet tanítani erre a munkára, ám itt is igaz, hogy a kölyökkorban kiválasztottak nagy előnyben vannak. Persze mindenekfölött áll az alapos kiképzés - nehogy a kutya az erdőbe érve, a szarvast hajtsa a szarvasgomba helyett.

Hazánk szarvasgomba-rajongói a három különféle gombakereső módszer közül az emberi és a kutyás keresést alkalmazzák, disznókat eddig nem állítottak csatasorba. Három éve megalapították a jelenleg kétszázötvenes taglétszámmal fölálló Első Magyar Szarvasgombász Egyesületet (EMSZE). Saját szaklapot adnak ki Fekete Gyémánt néven (üdvözlet Jókainak és a szeneseknek), szarvasgomba-ismereti, -termesztési és -kereső tanfolyamokat tartanak, az utóbbit kutyák számára is, ezenfelül híres magyar szakácsokat bevonva, megpróbálják feléleszteni ezt az ötvenéves gasztronómiai tetszhalottat. De a növekvő népszerűségnek ára van, megjelentek azok a gyűjtők, akiket nem a szarvasgomba szeretete, hanem kizárólag az érte kapható pénz vezérel, ami nem csekély. A nálunk csak elvétve található isztriai faj

kilónkénti ára

100 és 400 ezer forint

közötti a nemzetközi piacon, és a hazánkban közönséges nyári szarvasgombáért is megadják a 20-60 ezer forintot a magukra valamit is adó szakácsok. Az EMSZE megpróbálja a hobbi, a hivatásos gyűjtők, valamint a kereskedők szempontjait egyaránt figyelembe venni, de a legfőbb irányelvük a természet védelme, a lelőhelyek megóvása. Nincsenek könnyű helyzetben, mert minden erőfeszítésük ellenére és a nemzetközi gyakorlattól eltérően, hazánkban a szarvasgombáról nincsen törvény. Nemhogy engedélyhez nem kötik, de még kvóta sem szabályozza a gyűjtését, pedig mindez az éti csigáknál már bevált. Jelenleg a szarvasgomba számára csupán az jelent védelmet, ha az erdő gazdája tetten éri a gyűjtőt, mert ebben az esetben lopásnak számít a dolog, de ha ez nem történik meg, a tolvaj annyit szed, amennyit akar, miközben gyakran tönkre is teszi a lelőhelyet. Amíg a törvényi szabályozás késik, az egyesület nem tétlenkedik, legutóbb

különleges

piros mellényeket

varrattak az egyesület emblémájával, ezeket adják rá az erdőben dolgozó kutyáikra, hogy az arra járó vadász nehogy azt higgye, nincs gazdájuk, és lelője őket. Így, ha a szarvasgomba védelme még nem megoldott is, legalább az azt kereső kutyák túlélési esélyei javultak jelentősen.

Böröcz László

(A cikkhez nyújtott segítségért köszönet Bratek Zoltánnak, az EMSZE elnökhelyettesének és Vasteleky Péternek, aki az egyesület kynológiai szakbizottságának elnöke.)

szerző
Böröcz László
publikálva
2000/34. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...