étel, hordó

Tay Ho

  • ételhordó
  • 2022. augusztus 10.

Gasztro

Az Ó utca és a Hajós utca sarkán álló épület feltűnés nélkül simul a terézvárosi városképbe.

Tipikus neoreneszánsz bérház a 19. század végéről, de sehol egy erkélyt tartó Atlasz, fali Vénusz, homlokzati sárkány, arany medve. Mivel az 1892-ben átadott ház tervezőjét, Millnich Alfrédot sem jegyzik különösebben az építészeti lexikonokban, érdekességekre vadászva legfeljebb a bűvös 23-as számot említenénk. A kétbejáratú ház ugyanis egyszerre az Ó utca 23., és a Hajós utca 23., ami persze merő véletlen. De ha itt vagyunk, nem mehetünk el szó nélkül a szomszédos Ó utca 25. mellett sem, amely nemcsak kisebb, de jóval későbbi is a kétkapus szomszédnál. Ebben az az érdekes, hogy a korábban itt álló házat nem bontották vagy bombázták le, nem is lőtték szét, hanem gondosan elpusztították; a korábban kuplerájként, 1949 után az IKV kezelésébe került egyemeletest 1984-ben semmisítették meg. „Szándékosan gyújtották fel, a tűzoltók csinálták a tüzet, próbatüzet próbatűzoltáshoz, mint lehet egy ilyen keskeny utacskában, nappali forgalomban, zsúfoltságban kivonulni, tüzet oltani” – írta az Esti Hírlap, de azt is hozzátették, hogy a „felgyújtott” házat az IKV már 1975-ben szanálta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.