étel, hordó

Vegan Garden

  • ételhordó
  • 2022. április 6.

Gasztro

Király vegán

„A Central Passage csodálatos külvárosi bevásárlóközpont lehetett volna az ezredfordulón” – írtuk négy évvel ezelőtt a Király utca 8–10. szám alatti szörnyszülöttről, hozzátéve, hogy sokáig szinte szellemház volt, de a bulinegyed felfutása után itt sem maradtak üresek a bérlemények. „Mostanra a Central Passage kiadó helyiségeit is belakták, legfőképp a vendéglátóipar üli torát” – jegyeztük meg 2018-ban, nem is sejtve, hogy két évvel később minden visszatér a korábbi kerékvágásba. A járvány sújtotta terület szinte lenullázta az itteni vendéglátást, s az csak mostanában kezd magához térni, új szereplőkkel. Közéjük tartozik a Vegan Garden is, amelynek választékát látva azt szűrjük le, hogy nem csak divatból próbálkoznak. Az ételeken túl a külsőségekre is nagyobb hangsúlyt fektetnek: míg a legtöbb vegán étteremben nem sokat foglalkoznak vele, vagy ha mégis, úgy a keleti-ezoterikus vonatkozásokat helyezik előtérbe, itt azonban – legyen szó dekorációról, levesestálról vagy kiskanálról – mindent úgy igyekeztek felszerelni, hogy az modernnek és igényesnek látsszon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.