Gasztro

Nem is volt olyan rég, hogy lelkesen számoltunk be az egykori Andrássy úti kocsma minőségi ugrásáról.

Régi jótevőnk a krumpli - nem is tudjuk, mi lenne velünk nélküle. Szinte az asztalunkra termett: csak egy kicsit kell főzni, sütögetni előtte.

Az amerikai gasztronómiai magazinokat minden év őszén elárasztja a sok piros bogyó képe. Leginkább a novemberi hálaadás napi vacsora körüli hűhó tájékán csúcsosodik ki a szezon. Az ehhez kapcsolódó nagy pulykázással kicsit nehéz azonosulni, a gusztusos, gyümölcsös őszi fogásokhoz azonban kedvet kap az ember.

Úgy tűnik, hogy annyira trendi a Király és a Dob utca átjáróháza, a Gozsdu udvar, hogy lassan az útikönyvekben beelőzi a Halászbástyát vagy a Városligeti-tavat. Sőt, az Ecserit, hiszen már azt is olvastuk, hogy a GU nem más, mint a pesti Portobello Road.

Az orosz konyha számos gyöngyszeme közül az egyik az alább ajánlott hideg előétel. Nehéz belőle akkora adagot készíteni, amelyből maradna.

Létezik egy török sütemény, sekerpare a neve. Sok grízzel készül, ovális, közepében mandulaszem, és át van itatva sziruppal (naná, hiszen török édességről beszélünk). Az egyik kedvencem. Aztán ott a revani, szintén grízes, de egy fokkal légiesebb, mint az előbb említett desszert. Első ránézésre ártatlan piskótának tűnik, de a látszat csal.

Ellentmondásos bulvár a Margit körút. Hol nagyszabású és világvárosi, hol koszos gyárnegyednek látszik, de leggyakrabban ugyanolyan, mint a pesti testvérek: kiadó vagy alkalmi üzletek, igénytelen portálok, az 1990-es évek divatos betűtípusai nagy mennyiségben.

A Normafa télen divatos terep, de mivel ott az Olimpia szálló, gondoltuk, étterme is lesz, és ha minden jól megy, talán még a Good bye London című slágert is elénekelhetjük. Alkalomhoz illő helyszínt kerestünk, ám roppant tájékozatlanságról tettünk tanúbizonyságot.

Marcus Samuelsson évek óta az amerikai gasztronómiai élet egyik legizgalmasabb figurája. Az etióp származású séf háromévesen veszítette el édesanyját, ezt követően jómódú svéd házaspár fogadta örökbe, így a skandináv országban nőtt fel. Huszonkét évesen érkezett New Yorkba, ahol karrierje villámgyorsan teljesedett ki:

"Vácot a XI. századtól említik írott források, városunkat tehát közel ezerévesnek tekinthetjük. A környék a kedvező természeti adottságok miatt természetesen már több évezrede folyamatosan lakott hely. A Duna kanyarulatában, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál a kezdetektől minden adott az emberi élet alapvető szükségletei biztosítására" - olvassuk a város honlapján, majd miután gyorsan átrepülünk a majdnem ezer éven, a 21. századi csattanó így hangzik:

Hölgyeim és Uraim, bemutatom a világ - per pillanat - legfelkapottabb és egyben legfinomabb szendvicsét: a bánh mít. A kulináris passzátszelet fújó New Yorkot néhány éve már meghódította, és előbb-utóbb számíthatunk hazai megjelenésére is.