23 milliárdot fizethet az állam a Sodexonak

  • narancs.hu
  • 2019. február 5.

Gazdaság

A cafeteriarendszer átalakítása miatt perelte az Orbán-kormányt három francia multi.

Magyarországnak 73 millió eurót plusz kamatokat kell fizetnie a Sodexónak, az utalványos piac átalakítása miatt – döntött első fokon a Világbank mellett működő választott bíróság, az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID).

Az utalványos piac átalakítása 2012-ben kezdődött, és a Sodexo egyike volt a 3 francia multinak, amiket az Orbán-kormány kiszorított az étkezésiutalvány-piacról a cafetériarendszer átalakításával.

Az új szabályok révén megemelték az étkezési utalványok adótartalmát, míg az újonnan bevezetett, állami cég által kiállított Erzsébet-utalványoké és a szintén új (OTP-s, K&H-s és MKB-s) Széchenyi pihenő (Szép) kártyáké alacsony maradt.

A kabinet az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításokat két dologgal indokolta: javítanak a magyar dolgozók étkezésén, és az utalványpiacon tevékenykedő cégek nyereségét Magyarországon tartják.

A francia Cheque Déjeuner, a Ticket Restaurant utalványokat forgalmazó Edenreddel és a Sodexóval együtt fordult az ICSID-hez, és az Edenred ügyében már 2016-ban döntött is a testület: több mint 7 milliárd forint kártérítésre kötelezte a magyar államot. Korábban már az Európai Bíróság is megállapította, hogy ellentétes az uniós joggal, hogy az utalványokat csak egy magyar kibocsátó állíthatja elő, a kártyák piacára pedig nem léphet be külföldi szereplő.

A mostani ICSID-döntés összesen 73 millió euró (mai árfolyamon nagyjából 23 milliárd forint) kártérítést ítélt meg a Sodexónak. A magyar államnak 120 napja van fellebbezni - számol be a Reuters nyomán a napi.hu.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.