„A korrupció halálos”
TothIstvanJanos1849_kicsi.jpg
Tóth István János, a Korrupciókutató INtézet (CRCB) igazgatója

„A korrupció halálos”

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2018. december 6.

Gazdaság

Immár tudományosan is kimutatható, mennyire romlott a magyarországi korrupciós helyzet 2010 után. Az eltűnt pénznél sokkal nagyobb károkat okozhat, hogy mindig egy szűk körből kerülnek ki a közbeszerzések nyertesei. A Korrupciókutató Intézet (CRCB) igazgatójával készült teljes interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.

Magyar Narancs: A gazdaságin túl milyen károkat okoz a társadalomban a korrupció?

Tóth István János: Egészen súlyos következményei is lehetnek. Augusztusban összeomlott egy viadukt Genovában, 43-an haltak meg. Ebből hatalmas botrány lett Olaszországban, és nem csupán az emberi tragédia miatt. Kiderült ugyanis, hogy az autópálya-kezelő már egy évvel a baleset előtt tudta, hogy komoly problémák vannak a viadukttal. El is kezdték tervezni a felújítást, hogy merre tereljék a forgalmat, ha lezárják az utat. De azok a folyamatok, melyek a veszélyre figyelmeztettek volna, nem működtek, a felújítás elmaradt. Ez az egyik része a korrupciónak. A másik, hogy az is kiderült, hogy amikor a 60-as években építették a viaduktot, oda csak a maffia által jóváhagyott cégek szállíthattak betont. Amikor az ember ráhajt az autópályára, bízik az államban mint építtetőben. Ez a tragédia jelzi, hogy az olasz állam nem működik rendesen. Szokták mondani, hogy a korrupció halálos: ez a költsége. Az, hogy Magyarországon még nem látható, nem azt jelenti, hogy ez a veszély nincs jelen.

MN: Milyen hasonló veszély van Magyarországon?

TIJ: Épülni fog az új atomerőmű Pakson, ami komoly korrupciós kockázatot jelent, nemcsak az esetleges túlárazások miatt. Mészáros Lőrinc cége építheti például az erőmű tartalék vészhelyzeti központját. Erre akkor lenne szükség, ha egy meghibásodás miatt nukleáris vészhelyzet alakulna ki. Önmagában nem az a probléma, hogy Mészáros cége nyer, hanem az, hogy milyen körülmények között nyer. Nem tudok arról, hogy Paks esetében meglennének azok a szabályok, és a paksi miniszteri biztostól független, de neki dolgozó ellenőrző szervek, amelyek kizárják az összeférhetetlenséget, vizsgálják egy közbeszerzés korrupciós kockázatát és biztosítják, hogy a legjobb, legmegbízhatóbb cégek építhessék fel az atomerőművet.

(...)

MN: A társadalom nagyobb része elfogadja a korrupció ekkora mértékét?

TIJ: Az a kérdés, kik vannak olyan helyzetben, hogy befolyásolni tudják a döntéshozókat. Magyarországon jelenleg a Fideszt támogató, magukat keresztény-konzervatív középosztálynak vallók vannak ilyen helyzetben, számukra pedig a korrupció mostani szintje, úgy tűnik, elfogadható.

MN: Nem gondoltam volna, hogy bármelyik társadalmi csoport befolyásolni képes a mostani döntéshozókat.

TIJ: Azok, akik megválasztották ezt a kormányt, tolerálják a korrupció mostani szintjét. A vidéken élő vállalkozók nagy része is támogatja a kormányzatot, mert olyan helyzetet teremtett, ami rövid távon kedvező a számukra.

(...)

A Korrupciókutató Intézet (CRCB) igazgatójával készült teljes interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.

Digitális vásárlásra és előfizetésre itt van lehetőség.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.