Bokrokra és rekettyésre azért még futja

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 23.

Gazdaság

170 millió forint támogatás kifizetésével menőzött a belügyi államtitkár, miközben a kormány megszorításokon agyal.

"Magyarország, a magyar gazdaság szerencsére olyan helyzetben van, hogy meg tudja előlegezni azokat a forrásokat, amelyeket az Európai Unió (EU) jelenleg nem utal el, pedig ezek járnának Magyarországnak" – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szombaton, a vácdukai pihenő és rekreációs park átadóünnepségén.

A politikus, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is, nem viccelt. Vácduka frissen átadott és felavatott pihenője 170 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében, és ezt az összeget a kormány a költségvetés terhére ki is fizette. A teljes TOP Plusz 200 milliárd forint keretű, a forrásra települési önkormányzatok pályázhattak. Ez volt az első lezárult fejlesztés – közparkot alakítottak ki bokrokkal, futókörrel, ligettel –, sok projekt még csak a szerződéskötésnél tart.

Rétvári azt követően dicsérte az egekig a magyar gazdaság stabil helyzetét, miután kollégája, Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Közgazdász Vándorgyűlésen megállapította: meglehetősen nagy gondban van mind a gazdaság, mind a költségvetés. Varga egy esetleges bankadó ötletét vetette fel, Nagy pedig az üzemanyagárstop újbóli bevezetésén lamentált. Rétvári 170 millió, mindösszesen 200 milliárd forint támogatás átvállalásáról beszélt, miközben az államháztartás hiánya az első nyolc hónapban 3331 milliárd forint volt, ami a teljes éves terv 97 százaléka.  

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.