Bokros Lajos elmondta, szerinte mit kellene most csinálnia a kormánynak

  • narancs.hu
  • 2022. július 15.

Gazdaság

Bokros nem rejtette véka alá a véleményét a kormányról, annak eddigi gazdaságpolitikájáról és a mostani intézkedésekről. 

Interjút adott a hvg.hu-nak Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, a rendszerváltás utáni magyar megszorítások atyja, aki rendesen kiosztotta a kormányt és a gazdaságpolitikáját. 

Bokros arról beszélt, hogy a kormány jelenlegi csomagja "zagyvaság", és hogy "az önkényuralom kormánya" a korábbi intézkedéseivel jelentős kárt okozott a magyar gazdaságnak, ezzel pedig csak elmélyítette azt a gazdasági válságot, amire most az orosz imperialista háború és a világgazdasági – de különösen az energia- – válság ráerősít. Szerinte 2008-hoz hasonlóan Magyarország ismét rendkívül meggyengült állapotban fogadta a világgazdaság újabb negatív hatásait.

Bokros kifejtette, hogy a Fidesz évek óta szándékosan rontja a forintot, hogy az inflációval vissza lehessen venni azokat az összegeket, amiket "a politikai porhintés és szemfényvesztés jegyében, költségvetési túlköltekezés, választási cukorkaosztás formájában kiosztanak a mit sem sejtő társadalomnak".

Szerinte ugyanakkor hiába a jegybanki kamatemelés, az is kevés a forint értékvesztésének megállításához, mert a stabil forintárfolyamhoz még magasabb kamatra lenne szükség, de az bizonyosan recesszióba sodorná az országot.

"Semmi észszerűt nem látok, mert a kormányban nincs olyan szakember, aki értené a pénz- és költségvetési politika összefüggéseit"

– jelentette ki. Bokros hangsúlyozta azt is, hogy a jelenlegi helyzetért a kormány költségvetési politikája is felelős, mert a járvány előtti években túl laza volt.

Szerinte a kormány azért hibás, mert úgynevezett "ciklust erősítő" gazdaságpolitikát folytatott, vagyis túlköltekezéssel igyekezett tovább erőltetni a növekedést akkor, amikor erre egyáltalán nem volt szükség, mert a magánszektor kereslete amúgy is gyorsan nőtt – ezért ez inflációhoz és megnövekedett adósságállományhoz vezet. Hozzátette, ő a ciklus ellen ható gazdaságpolitika (a magánszektor keresletének emelkedésénél a költségvetés visszavonul és tartalékol) híve, mert akkor a ciklikusan bekövetkező válságnál enyhíthető a visszaesés. 

"Ezért mondhatjuk, hogy a kormány jelentős mértékben hozzájárult az infláció elszabadulásához"

– szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar állam adóssága is újra nő, már a GDP 80 százalékát meghaladja, csakúgy, mint 12 évvel ezelőtt, ezért az adósságcsökkentés sem jelentett előnyt.

Arról, hogy mit kellene most csinálni, Bokros azt mondta, egyrészt nem kellett volna kiosztani a választások előtt az 1500 milliárd forintot, másrészt

"szerintem azonnal fel kell adni az egész rezsicsökkentést, az extraprofitadót és az ársapkát".

A rezsicsökkentésről azt mondta, az amiatt keletkező több száz milliárd forintos veszteséget az államháztartás nyeli le, ami az egész társadalom terhe, ezért szerinte "a rezsicsökkentés zsákutca, a nemzeti károkozás maximumra húzása, amit azonnal abba kell hagyni. Gazdasági, társadalmi, szociális és ökológiai szempontból is teljesen elhibázott lépés. A kampányban az ellenzék gyáva volt kimondani, hogy a rezsicsökkentés káros."

Rezsicsökkentés helyett szerinte a szegényeknek célzottan kell támogatást adni, a többiek pedig kénytelenek lennének elviselni a piaci árakat és takarékoskodni fognak. "Nem kellett volna eltorzítani a társadalom tudatát és azt hazudni, hogy ez mekkora vívmány. Most eljött az igazság pillanata, kipukkadt a költségvetés, nem bírja ezt a sok százmilliárdos, fölösleges, a gazdaság fejlődését, a termelékenységet, hatékonyságot romboló pénzszórást" – közölte. 

Később hozzátette, hogy egy ilyen intézkedést viszont nem lehet úgy kivezetni, hogy az átlagfogyasztás fölött fizessenek többet, mert ez ugyanolyan, mint a benzinársapka, aminek már látni a hatását a kútbezárásokban, üzemanyaghiányban.  

Az extraprofitadóról azt mondta: "a legnagyobb baromságok közé tartozik, mint minden korábban bevezetett szektorális adó. Torzítja a gazdaságot és a versenyfeltételeket. Szocialista ihletésű gazdaságpolitika, ami azt tükrözi, hogy a piac helyett a kormány akarja kiválasztani a nyerteseket és veszteseket."

A katáról Bokros szintén nincs jó véleménnyel, azt mondta, az "eleve rossz volt, és a probléma máshol van, mint amiről a legtöbben beszélnek". Bár Orbán péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, a nyugdíjrendszer kezd kilyukadni a katások miatt, Bokros szerint pont a nyugdíjkassza oldalán nem olyan látványos a hiány, mert azt a központi költségvetés kipótolja, de az egészségügy már nagyon lerongyolódott az alulfinanszírozottság miatt, ezért el kellene érni, hogy a kisvállalkozó is pontosan ugyanolyan feltételekkel fizessen tb-járulékot, mint az alkalmazotti jogállásban dolgozó.

"Szerintem egyáltalán nem kell külön kisvállalkozói adórendszer. Egyetlen, egységes, normális vállalkozói adórendszerre van szükség, ahol a kisebb vállalkozó alacsonyabb, 5 százalékos kulccsal adózik, a közepes 10-zel, a nagy pedig 15-tel" – javasolta. 

Végül következzen néhány további gondolata a magyar gazdaságról és a kormányról úgy általában: 

  • "Az önkényuralmi kormány minden gazdasági intézkedése a szemfényvesztés szándékát tükrözi. Azt hitték, hogy a nép nem veszi észre."
  • "A nemzeti szégyen kormánya évek óta a saját félrevezető, becstelen propagandájának a csapdájában vergődik. Nem meri megszorításnak nevezni a megszorítást, így nyilván nem elvárható az sem, hogy kiálljon és beismerje, hogy amit eddig csinált, az rossz volt. Ehelyett azt mondja, mindent jól csinált, csak megváltoztak a külső körülmények."
  • "Ami most van, az a szocialista parancsgazdaság gazdaságpolitikájának torz lenyomata. Ha valamit költségszint alatt, önkényesen leszorított áron akarunk adni, abból előbb-utóbb hiány lesz."

Azért végül hozzátette, hogy "Gyurcsány is átverte a választókat, ő is ugyanolyan bűnös a korábbi országvesztő gazdaságpolitikában, így nincs szakmai és erkölcsi jogalapja az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának bírálatára. Hiteltelen politikusként jó szolgálatot tesz az önkényuralmi kormány mai propagandájában." 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.