Csányi Sándor kikéri magának a gyanúsítást a Bige-ügyben

  • narancs.hu
  • 2020. május 16.

Gazdaság

Az OTP elnök-vezérigazgatója reagált a vád alá helyezett Bige László kifakadására, de értékelte a kormány intézkedéseit is.

"Többször vádolt már Bige úr azzal, hogy meg akartuk szerezni a cégét, például felmondtunk OTP-hiteleket. Többször kértük, tegye lehetővé, hogy a bank a banktitkokat nyilvánosságra hozza az ő hitelével kapcsolatban. (...) A lényeg az, hogy ezzel kapcsolatosan beperelt bennünket, de elveszítette, a bíróság nekünk adott igazat" - mondta Csányi Sándor, az ország leggazdagabb embere, az OTP vezetője az Infordáiónak adott interjújában, mit gondol az ügyről.

A héten derült ki, hogy börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben. Az ügyészség beadványával kapcsolatban Bige közleményt adott ki, amiben azt állította, ártatlan, azért került célkeresztbe, mert valakik meg akarják szerezni a gyárát. Szerinte az ügy hátterében Csányi áll, aki hatósági kapcsolatait megmozgatva elintézte, hogy rászálljanak.

"Nem kívánom megvásárolni a Nitrogénműveket. Ha valaki megnézi egyébként ennek a cégnek a mérlegét, és ért hozzá, akkor rájöhet, hogy nem is érné meg megvásárolni" - ütőtte el a kérdést az interjúban a bankvezér.

Csányi egyébként beszélt arról is, hogy mire számít a járvánnyal és a nyomában járó gazdasági visszaeséssel kapcsolatban: "ha lesz gyógyszer (a bankvezér immunitást biztosító vakcinára gondolt - a szerk.), akkor V-alakú lesz, ha nem lesz gyógyszer, akkor lassú növekedés jön. Abban bízom, hogy már ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején meglesz a gyógyszer, és akkor nagyon gyorsan helyreáll a gazdaság."

Ugyanakkor megdicsérte a kormány intézkedéseit, a mentőcsomagot, amit viszont korábban számos közgazdász elégtelennek nevezett. Azt mondta elégedett, "nem csak a most, a válság idején tett intézkedésekkel, hanem azzal is, hogy úgy érkeztünk a válságba, hogy a kormánynak, a jegybanknak volt mozgástere, ami nem volt jellemző 2008-ban."

Hozzátette: "azt sem tartom bajnak, hogy nem költött ennél sokkal többet a kormány a válság kezelésére. Mert most arról beszélünk, hogy hogyan ösztönözzük a gazdaságot, de eljön pár hónapon belül az az idő, amikor újra azt nézik, hogy milyen az országoknak az egyensúlyi helyzete, az államadósság-aránya a GDP-hez képest, és jó lenne megőrizni a mozgásteret nemcsak ezekre a hónapokra, hanem az ezt követő évekre is."

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”