Cseh tulajdonba került a kultikusan amerikai Colt

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. május 24.

Gazdaság

A fegyvergyárat 220 millió dollár készpénzért és 1,1 millió új saját részvény ellenében vették meg.

A Ceska Zbrojovka Group (CZG) cseh fegyvergyár véglegesen tulajdonába vette az amerikai Colt fegyvergyár részvényeinek mind a száz százalékát.  Az üzlethez már megérkezett az illetékes amerikai, kanadai és cseh hivatalok jóváhagyása is.

A CZG elnöke szerint ezzel az akvizícióval stratégiai szövetség jött létre a CZG és a Colt között, amely egy sor új és fontos lehetőséget teremt számukra. A közleményük szerint mindez új termelői kapacitásokat és megrendelésekhet jelent az Egyesült Államokban és Kanadában is, ugyanis mindkét ország fegyveres erői hosszú idő óta Colt márkájú pisztolyokat használnak.

Dennis Veilleux, a Colt elnök-vezérigazgatója is azt nyilatkozta, örül az egyesülésnek, ami nagy növekedési lehetőségeket nyit meg mindkét fél előtt.

 
Samuel Colt, a világhírűvé vált márka megalapítója
 

 

 A Colt márka  egyébként talán az egyik legismertebb, ikonikus amerikai fegyvermárka. A fegyvergyár alapítója, Samuel Colt által a 19. század elején kifejlesztett forgótáras revolverrel vált világszerte ismertté. A 175 éves múltra visszatekintő cég az Egyesült Államok hadseregének és a kanadai haderőnek is hivatalos beszállítója.

A dél-morvaországi Uhersky Brodban székelő egykori cseh állami fegyvergyártó vállalat privatizálásával létrejött CZG csoport az egyik legnagyobb európai kézifegyvergyártó cég. Tavalyi forgalma 6,8 milliárd koronát tett ki, ami éves szinten 14,6 százalékos növekedés. A cseh holding tavaly összesen 467 463 darab kézifegyvert adott el, ami 24,9 százalékos növekedés. Az amerikai Colt átvétele után a CZG alkalmazottainak a száma Csehországban, az Egyesült Államokban, Németországban és Kanadában meghaladja a kétezret.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.