Dávid Ferenc DK-s képviselő: Az árfigyelő nem korrekt

Dávid Ferenc országgyűlési képviselő, a parlament gazdasági bizottságának alelnöke a kormány inflációellenes törekvéseiről

Az infláció ledobta magáról az ársapkát, most kötelező akciókkal és online árfigyelővel próbálkozik a kormány. A miniszterelnök pedig – a háború és az oroszellenes uniós szankciók mellett – újabban a „spekuláns” multi élelmiszerláncok nyerészkedési vágyában találta meg a pénzromlás fő okát.

Magyar Narancs: A kormány szerint folyton sikerrel küzdünk az infláció ellen, és legyőzzük – majd.

Dávid Ferenc: Orbán Viktor azt mondta, hogy 2023 az infláció megfékezésének éve lesz. Nagy Márton miniszter úr nemrég, a Tranzit fesztiválon fokozatosan csökkenő, decemberre már csak 7 százalékos inflációt jósolt. Az általa említett számokból kiszámolta a Portfolió, hogy akkor az éves infláció idén 17,5 és 17,7 százalék között lesz. Szeretném föltenni költői kérdésként: ha tavaly 14,5 százalék volt az infláció, és az idén 3 százalékkal magasabb lesz, akkor az hogyan lehet megfékezés?

MN: És ha a miniszter téved?

DF: A hazai infláció Európa-bajnok, minden szám azt mutatja, hogy várhatóan egész évben az lesz, akár az eurózónán belüli, akár kívüli országokéval vetjük össze. A legutóbbi – júliusi – mérés szerint nálunk 17,6 százalék volt, ez gyakorlatilag a háromszorosa az Európai Unió átlagának. Na most, ugye, felmerül a kérdés, mit tett az Orbán-kormány az Európa-rekorder infláció ellen? Azt gondolom, rendkívül hibás intézkedéseket hozott. Nagymértékben eltorzította a piacgazdaságot mind termelői, mind kereskedelmi oldalról, ami akkora rémületet váltott ki a vállalkozói szférában, hogy annak résztvevői önkéntes árcsökkentésre nem is gondolhattak. Amikor elkezdett a kormány az ársapkákkal kísérletezni, azt érte el, hogy azok a kereskedelmi vállalkozások, amelyeket ez megviselt – főként a nagy forgalmúak –, szétterítették ezeket a terheket, amelyeket ­viszont mi, vásárlók fizettünk meg.

MN: A miniszterelnök rendszeresen azzal vádolja az itt működő nemzetközi élelmiszerláncokat, hogy felverik a fogyasztói árakat.

DF: Normális piaci körülmények között a cégek versenyeznek a vásárlókért. Ez automatikusan magával hoz egy árversenyt. Állami beavatkozásnál ez megszűnik. Valamekkora árrés azonban mindenképpen kell ahhoz, hogy nyereséges legyen a kereskedő. Nyilvánvaló, hogy egy profitorientált gazdasági társaság ezt megpróbálja kigazdálkodni. A közgazdasági szakközépiskola első osztályában elmondják, hogy a költségeket el kell ismertetni az árakban. Épp ezért rettenetes nagy hibát követett el az Orbán-kormány akkor is, amikor sorozatban bevezette az ágazati különadókat – és itt már nemcsak a kereskedelemről van szó, hanem például a biztosítási szektorról, a légi közlekedésről, és még mintegy tucatnyi területről. Ezek ­kizárólag inflációgerjesztő intézkedések voltak, meglódították a magyarországi árszínvonalat. És közben mindig háborús és szankciós inflációról beszélnek. Pedig, ha nagyon leegyszerűsítem a dolgot: Magyar­ország a legkevésbé vesz részt a háborúban, és mégis itt a legmagasabb az infláció. A többi országban is léteznie kellene a szankciós inflációnak, az Európai Unió egységesen szankcionál. Nálunk miért a triplája van az átlagnak? Ez is eklatánsan bizonyítja, hogy hibás a magyar gazdaságpolitika. Alaposan rontotta az egyébként is hektikus helyzetet az energia- s ezen belül az üzemanyagárak alakulása is, ez a nemzetközi piaci áraktól is függ. A magyar kormány az áfa és a jövedéki adó szintjének csökkentésével segíthetett volna éppen úgy, ahogyan azt az árnyékkormány javasolta. Mi ezt pontosan kiszámoltuk: ha a jelenlegi árak mellett az alapüzemanyagokon lévő 27 százalékos áfát átmenetileg, a mostani piaci helyzet fennmaradásáig 5 százalékra csökkentenénk, míg a jövedéki adót a benzin esetében literenként 70 forinttal, a gázolaj esetében literenként 20 forinttal mérsékelnénk, akkor 500 forint alá csökkenne az üzemanyagok ára. A kormány nem ezt tette, hagyta a stratégiai termék árának elszabadulását.

Beszéljünk a nemzeti fizetőeszközünkről is. Nem is az árfolyamát kritizálnám, hanem a volatilitását, a bizonytalanságát. Hogy soha nem tudhatod: ma éppen 380 forint egy euró, de holnapután 400 vagy akár 420 is lehet. Úgy ingadozik, hogy az önmagában is óriási kockázat a termelők és a kereskedők számára.

MN: A gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöki székéből magasan kvalifikált szakemberként került a politikába. Propagálta egy ideig az ársapkát, most meg a kötelező akciózást, és állítja, hogy ez az intézkedés meg az árfigyelő rendszer nyomja lejjebb az inflációt.

DF: Ez a fiatalember a mikroszférában sem vállalkozóként, sem munkavállalóként sokat nem dolgozhatott. Nem ismeri a kereskedelmi folyamatokat. Mindenki, aki ebben benne van és alaposan foglalkozik vele, tisztában volt azzal, hogy nem ez fogja letörni az inflációt. Hozzáteszem, ha nekem nem is hisz Nagy Márton, az rendben van, de a volt főnöke, Matolcsy György is elmondta, igaz, később, hogy több százalékpontos kedvezőtlen inflációs hatásuk volt az ársapkázási intézkedéseknek.

MN: Most meg itt van helyettük a kötelező leárazás és az online árfigyelés.

DF: Az ársapkákról a kormány átdobbantott a kötelező akciókra. Az állam azt írja elő, hogy bizonyos éves árbevétel fölötti élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatoknak húsz termékcsoportnál speciális szabályok szerint kell akciózniuk. Aki jár multinál, látja, hogy nem hússzal, hanem annak akár a háromszorosával akcióznak. A kis vidéki boltok és kereskedők azonban nem fognak tudni ennyi akciós terméket sem kitenni, mert nem bírnák el azt a veszteséget. Hibás és szakmaiatlan az a beállítás, amely a multinacionális cégeket – gondolok a hat nagy élelmiszer-kiskereskedelmi üzletláncra – árspekulánsoknak nevezi. Mindegyiknél, egyesével, külön-külön is alacsonyabb az árszínvonal, mint a hazai három láncnál. Arról nem beszélve, hogy a multik magasabb bérekkel dolgoznak és bővebb választékkal.

 

Fotó: MTI/Kovács Attila 

MN: Miért olcsóbbak így is?

DF: Egy kisboltnak, ha nagyon jó a választéka, akkor – sokat mondok – 2500–3000 terméke van. Egy multinak 80 ezer. A 3 ezerből nem képes kigazdálkodni az akciózás költségeit, a 80 ezerből ez jóval könnyebb. Ők számítógépes nyilvántartással követik a fogyást, azonnal képesek kedvük szerint korrigálni az áraikat; s oly’ módon emelnek, hogy szinte nem is veszed észre. Ez egy igen komoly szakma, belső szervezettséget és komoly logisztikát követel.

MN: A kormányoldalon valóságos csodaszerként emlegetik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által létrehozott árfigyelő rendszert.

DF: Az árfigyelés csak a hat nagy multira terjed ki. A magyar láncok hol vannak? Pedig 18–20 százalékkal részesednek ebben a kereskedelmi körben. Az állam szinte ingyenreklámot csinál a multiknak, ösztönözve a vásárlókat, hogy lapozgassák az akciós újságjaikat. Ráadásul nem tudod eldönteni, még ha internetezel is, hogy a helyi vegyesboltban vagy a Coopban, a Reálban, a CBA-ban tapasztalható árak hogyan viszonyulnak a multikéihoz. Az árfigyelő nem korrekt. Az lenne tisztességes eljárás, ha az árfigyelő megmutatná a hat multi mellett a három ­magyar lánc árait is. Persze – és ez megint a városi Magyarország dolgait segíti – vidéken hiába is bogarászol az árfigyelőn, a faluban nincs egyetlen multi sem.

MN: Reálisnak tartja, amit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hangoztatott, hogy az online árfigyelő rendszernek 2 százalékpontos élelmiszer-inflációt csökkentő hatása lehetett már eddig is „a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve”?

DF: Abszolút nem hiszek benne.

MN: Árleszállítások kötelezés nélkül is zajlanak. És nyáron egy csomó szezonális terméknek amúgy is, automatikusan megy lefelé az ára. Ugyanakkor általában az idén így is jóval magasabbak az árak a tavalyiaknál.

DF: Nem csökken a termékek ára, csak a növekedés üteme mérséklődik.

MN: Tehát növekszik továbbra is, csak nem olyan mértékben, mint tavaly a tavalyelőttihez képest. S ettől még nem lesz nekünk jobb, mint egy éve volt, hiszen arra a szintre rakódik rá valamennyi drágulás még mindig.

DF: Ennek az egész gazdaságpolitikának az egyik leglátványosabb mutatója, hogy a kereskedelmi fogyasztás volumene országos szinten 10 százalékkal csökkent. Ez azt jelenti, hogy az emberek kevesebbet vásárolnak: például nem tíz ásványvizet vesznek, hanem csak kilencet. S még valamit jelent, ami nem olyan könnyen kimutatható: nem elég, hogy tíz ásványvíz helyett csak kilencre van pénzük, még a minőségben is a rosszabbat választják. Folyó áron a kereskedő bevétele növekszik, de ez az inflációs árbevétele.

MN: És máris itt van – ahogyan kormányoldalon fogalmaznak – a „kapzsikapitalizmus”.

DF: Ha nem emelkednének az árak, és 10 százalékkal kevesebbet viszel haza, akkor az az ő vesztesége lenne. De miután az orbáni infláció a mennyiségi fogyásnál jóval nagyobb mértékű, ebből következően megnövekedett inflációs árbevétele van.

MN: De akkor miért kevesebb az áfabevétel?

DF: Mert túltervezte a kormány, és nem számolt azzal, hogy a magyar társadalom behúzza a féket. Egyszerűen elfogyott a magyarok pénze.

MN: Orbán Viktor egyébként átváltott egy másik dimenzióra: azt mondta, úgy föl kell emelni a béreket, hogy ne érezzék az inflációt az emberek.

DF: Hogyan is mondta a miniszterelnök? Ha bérekről van szó, akkor a B közép rigmusa az érvényes: „Még, még, még, ennyi nem elég!” Jó lenne, ha ez nem csak a szavak szintjén maradna. A kormányfő bérekről mint munkáltató, csak a saját hatáskörében tud ­intézkedni Egymillió ember munkáltatója ő, ­illetve a miniszterei: a közszolgálatban dolgozóké. A közalkalmazottaké, a köztisztviselőké, a kormánytisztviselőké, a fegyveres erők tagjaié, a szociális munkásoké, és a bírókat is az állam fizeti. Ez tiszta, ugye?

MN: Alighanem.

DF: Akkor a miniszterelnök úr munkáltatóként miért nem törődik a pedagógusokkal, a szakápolókkal, a szociális munkásokkal? Akinek oda kéne adni, annak nem adja oda, és utána cinikusan belebeszél a versenyszférába, ahol neki semmiféle ilyen jogosítványa nincs. Legyen olyan kedves, bízza azt a versenyszektor munkáltatóira és munkavállalóira. Az érdekegyeztetésre. A kormányfő magatartása minimum ellentmondásos, de inkább álságos. Mindenkinek a bérét felemeljük, és ezzel az infláció hatásait kiegyenlítjük, mondja. Ez a szöveg engem nem érdekel. Engem az érdekel, hogy ott, ahol neki jogosítványa van rá, nem méltóztatik emelni.

MN: Úgy tűnik, a nyugdíjasok is rosszul jártak, már megint.

DF: Az elmúlt 13 év vesztesei közé tartozik a kétmillió teljes jogú, öregkorú nyugdíjas, továbbá a félmillió rokkant- és mindenféle egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülők nagy része. A magyar társadalom egynegyedéről van szó. Védtelenek, sajnos sokuk beteg és képtelen dolgozni; bár utóbbit elvárni egyébként is immorális lenne, hiszen ezek az emberek már ledolgozták az éveiket. Az Orbán-kormány még azt a nagyon szolid ígéretét sem tudja betartani, hogy a nyugdíjakat mindig kiigazítja az infláció szintjével. Szeretném jelezni, hogy 2021-ben 0,3 százalékpontos volt a nyugdíjas-infláció és a tényleges nyugdíjemelés közötti különbség a nyugdíjasok kárára. Tavaly 14 százalék volt a nyugdíjemelés mértéke, azonban 15,2 százalék volt a nyugdíjas-infláció. Tehát az elmúlt két évben még ettől a nagyon sovány ígérettől is másfél százalékponttal elmaradt az emelés mértéke. Ez részint azért baj, mert egyszerűen nem kapták meg ezt az összeget, részint pedig a következő évben nem vált az emelés bázisává, tehát egyáltalán nem követi az inflációt. Ami azt jelenti, tavaly ugyanolyan rosszul élt egy idős ember, mint az idén, és jövőre pont olyan sanyarú lesz a sorsa, mint volt ebben az évben. Ugyanis nincs reálérték-növekedés. Olyan, mintha azt ígérte volna a miniszterelnök, hogy a nyugdíjasok életszínvonala 13 év alatt nem fog emelkedni. Sőt még romlik is. Ez az első disznóság. A második: a kormány a nyugdíjasokkal finanszíroztatja a saját alultervezett inflációját. Pontosan tudtuk az első pillanattól, hogy nem lehet tartani a 15 százalékos idei pénzromlási ütemet. Ma már látszik, hogy a nyugdíjas-infláció jóval magasabb lesz, mint az átlagos, azaz 18 és 19 százalék között lesz. Novemberben fognak kapni 3–3,5 százalékos nyugdíjemelést. Miért a nyugdíjasnak kell ezt addig is finanszíroznia? Miért nem kapták meg már márciusban ezt a kompenzációt? Egy ilyen vágtató inflációnál és ilyen mértékű tévesz­tésnél negyedévente kellene kompenzálni a nyugdíjasok inflációs veszteségét. Az árnyékkormánynak erre is van kidolgozott javaslata: negyedéves nyugdíjkorrekcióra van szükség, valamint egyszeri 100 ezer forintos nyugdíj-­kiegészítést, és 2022. január elsejéig visszamenőleg 1,5 százalékos emelést kell adni az időseknek. Mert a kormány olyan mértékben szegényítette el a nyugdíjasokat az elmúlt évtizedben, és olyan gátlástalanul csapták be őket, ami rendkívül méltatlan, igazságtalan és elfogadhatatlan.

MN: De miből oldja meg az említett problémákat a kormány?

DF: A választások előtt a kormány számolatlanul költötte a költségvetési pénzt, fel is borult az államháztartás egyensúlya. A laza költségvetési és pénzpolitika a parlamenti választásokig tartott, az azóta bevezetett adóintézkedésekkel és az orbáni infláció által generált bevételekkel próbálták meg rendbe hozni a központi büdzsét. Ennek a felelőtlen és észszerűtlen gazdaságpolitikának most fizeti meg az árát a magyar társadalom. És most mit látunk? Egyszerre ültették le a gazdaságot és terelték inflációs pályára hazánkat. A kibontakozás és a felívelés késlekedik, miközben a magyar társadalom viharos gyorsasággal szegényedik.