Decemberben hasítottak a magyar szállodák

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. február 4.

Gazdaság

A bruttó forgalom 44,9 milliárd forint volt, ami 55 százalékkal nagyobb a 2021 decemberinél.

A magyarországi szálláshelyek teljesítménye decemberben is a várakozáson felül, kiemelkedően jól alakult, az infláció erősödése és az orosz-ukrán háború ellenére – közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).

2022-ben a járványügyi korlátozások feloldásával úgy a belföldi, mint a nemzetközi turizmus dinamikus növekedésnek indult, és ez megmutatkozott a hazai szállodák hónapról-hónapra javuló eredményeiben is.

Decemberben a vendégéjszakák száma országos szinten 25,3 százalékkal, Budapesten 36 százalékkal, a fővároson kívüli szállodákban 18,2 százalékkal, a Balatoni régióban 16,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az év utolsó hónapjában a kereslet főleg Budapest iránt volt erős.

Tavaly decemberben a hazai szállodák

teljes bruttó forgalma 44,9 milliárd forint volt, ami 55,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál, valamint 11,1 százalékkal meghaladta a 2019. decemberi bevételt is.

Budapesten a szállodák december havi összes árbevétele 21,2 milliárd forint volt, ez 67,6 százalékkal meghaladja a 2021. decemberit és 1,7 százalékkal a 2019. évit is. A Balatoni régió szállodáinak 12. havi árbevétele 6,2 milliárd forint volt, ami 49,7 százalékkal felülmúlta az előző évit, illetve 37,5 százalékkal a 2019. decemberit. A fővároson kívüli szállodák összes árbevétele decemberben 23,7 milliárd forint volt, 46,4 százalékkal több az előző évinél, illetve 21,1 százalékkal a 2019 azonos hónapjában elértnél.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint decemberben országos szinten a szállodák szobafoglaltsága 48,5 százalékos volt, a bruttó átlag szobaár 32 640 forint volt. A szobafoglaltság 11,7 százalékponttal nagyobb volt a 2021. decemberinél, de 5,4 százalékponttal elmaradt a 2019 decemberitől. A bruttó átlag szobaár 19,6 százalékkal felülmúlta az előző évit, valamint 33,8 százalékkal a 2019. decemberit.

Az elemzés szerint tavaly egész évben a szállodákban országosan 19,771 millió vendégéjszakát töltöttek, ebből 9,395 milliót külföldi, 10,375 milliót belföldi vendégek. Az összes vendégéjszaka 65 százalékkal több volt a 2021. évinél, de 15,8 százalékkal kevesebb a 2019-ben elértnél. A szállodák szobafoglaltsága 2022-ben 48 százalékos, a bruttó átlag szobaár 27 430 forint volt. A szobafoglaltság 16,8 százalékponttal meghaladta a 2021. évit, de 13,5 százalékponttal kisebb a 2019. évinél. A bruttó átlag szobaár 42,6 százalékkal nagyobb volt az előző évinél, illetve 22,1 százalékkal a 2019. évinél.

2022-ben a hazai szállodák országosan 488 milliárd forint árbevételt értek el, ez 75,6 százalékkal több volt, mint 2021-ben és alig 1,5 százalékkal elmaradt a 2019. évitől.

A szövetség tagjainak előrejelzése szerint az átlagos foglaltság idén februárban Budapesten 55-64 százalékos, a Balatonnál 31-41 százalékos lehet, márciusra a fővárosban 54-63 százalékos, a Balatonnál pedig 35-44 százalékos átlagos foglaltságot várnak.

Tavaly 17 szálloda nyílt meg országosan, ebből 8 Budapesten működik.

Az NTAK adatai szerint decemberben országos szinten 823 szálloda üzemelt a 2021 decemberi 863, illetve a 2019 decemberi 947 hotellel szemben. A csökkenés egyik oka – a közlemény szerint – koronavírus okozta bezárások, másrészről pedig az eltérő adatgyűjtés (2019-ben KSH, 2022-ben NTAK) miatti eltérések.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.