Döntöttek a tagállamok: 2035-től nem lehet benzinnel vagy gázolajjal működő új autókat árusítani az EU-ban

  • narancs.hu
  • 2023. március 28.

Gazdaság

Az Európai Unió Tanácsa már februárban elfogadta a határozatot, kedden a Parlament is rábólintott.

Az Európai Unió tagállamai kedden döntöttek arról, hogy 2035-től már nem árusíthatók benzinnel vagy gázolajjal működő új autók az EU-ban – írja a Kurier beszámolójára hivatkozva a Telex.

A döntést az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának közösen kell meghoznia, utóbbi képviseli a tagállamokat. A két testület még tavaly októberben előzetes egyezséget kötött, azonban először az olaszok, a lengyelek, és a bolgárok alkottak „blokkoló kisebbséget”, majd március elején a másik nagy autógyártó ország, Németország is kitáncolt a megállapodás mögül. 

Így végül hónapokig húzódott a javaslat elfogadása. A tagországok legutóbb március 7-én szavaztak volna, de akkor halasztani kellett, miután a német kormány közölte, megvonhatja a támogatását a tervtől, hacsak nem kapnak kivételt a megújuló energiával termelt „e-üzemanyagok”, például a „zöld hidrogén”.

Most úgy tűnik, mégis sikerült megállapodni, hiszen az Európia Unió Tanácsa március 28-án elfogadta a határozatot. Az Európai Parlament már február 14-én elfogadta a rendeletet, így a tanács mai határozata a döntéshozatali eljárás utolsó lépése.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”