Egész hálózat jöhet létre feldolgozóüzemekből, ahol akkumulátorhulladékot hasznosítanak

  • narancs.hu
  • 2024. február 1.

Gazdaság

Nem állna meg a projekt Sóskútnál. A legnagyobb szlovén akkumulátorgyár is az Andrada befektetői között van.

 Korábban csak arról volt szó, hogy Alsózsolcán a szlovén Andrada Group egy akkumulátor-feldolgozót építene 10 milliárd forintból, de a projekt a lakossági ellenállás miatt megbukott, így azt Sóskútra költöztetik – immár 13 milliárdos kerettel. Szijjártó Péter azzal dicsekedett, hogy ez lesz minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon. Az állam 4,7 milliárd forinttal tolja meg a projektet.

A sóskútiak nem hisznek abban, hogy mindössze napi egy kamionnal növekedne meg a település forgalma, és az akkumulátor-feldolgozáshoz elegendő lenne a cég által megszerzett egykori Orion-épület. A lakossági fórum botrányba fulladt.

A 24.hu most arról ír, hogy az Andrada közleményben elárulta, két év alatt 160 új munkahelyet kíván létrehozni, és nem állnának meg a sóskúti üzemnél, hanem további magyarországi és európai helyszínek következnek. A lapnak nyilatkozó Győrffy Dóra közgazdász szerint bizonyára számos hulladék-feldolgozót is építenek majd Magyarországon az akkumulátorgyárak mellé, ezeknek olcsó munkaerőre, olcsó energiára és rengeteg vízre lesz szükségük.

A sóskúti projekt befektetői között van a szlovén Mezicában bejegyzett TAB. Ez Szlovénia legnagyobb akkumulátorgyára, hagyományos ólmos-savas, illetve lítium-akkumulátorok egyaránt a profiljába tartoznak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.