India azonnali hatállyal leállította a búza exportját

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. május 14.

Gazdaság

A forró időjárásra és a háborúra hivatkozva.

India azonnali hatállyal leállította a búza exportját arra hivatkozva, hogy veszélyben érzi saját élelmiszerellátásának biztonságát – jelentették be az indiai hatóságok pénteken késő este.

Az intézkedést azzal indokolták, hogy a globális áremelkedés veszélyezteti India és a szomszédos országok élelmiszerbiztonságát, és meg akarják fékezni a hazai árak növekedését, amely részint a szabályozatlan exporttevékenység következtében alakult ki.

Év eleje óta a búza világpiaci ára több mint 40 százalékkal emelkedett, részben Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt. A háború előtt Ukrajna és Oroszország adta a világ búza- és árpaexportjának harmadát. Az orosz támadás február 24-i kezdete óta az ukrán kikötőket lezárták, sok helyen csapások érték az infrastruktúrát és a gabonaraktárakat.

Nemrég Narendra Modi miniszterelnök és az indiai kormány más képviselői még azt jelezték, hogy az ukrajnai háború nyomán fenyegető búzahiányra tekintettel India segíteni fog, és jelentősen növeli majd a búza kivitelét. Időközben azonban szélsőségesen forró időjárás sújtja Indiát, ami hat százalékkal csökkentette a búzatermés mennyiségét, és több szakértő arra figyelmeztetett, hogy az országon belül búzaválság alakulhat ki.  

Kína után India a világ második legnagyobb búzatermesztője: évente nagyjából 100 millió tonna búzát termesztenek. Mindeddig ebből India alig exportált, hiszen a több mint 1,3 milliárd lakosú országnak saját ellátására is hatalmas mennyiségre van szüksége. A szegényebb lakosság ellátásának biztosítására az indiai kormány a világpiaci ár feletti áron jelentős mennyiséget fel szokott vásárolni a termelőktől, akiknek így mindeddig nemigen érte meg, hogy búzájukat exportőröknek adják el. Idén viszont a korábbi évekkel szemben a termelők már olyan piaci kereskedőknek is el tudták adni a búzájukat, akik a kormány által ajánlott fix összegnél magasabb vételárat ajánlottak.

Áprilisban India rekordnak számító 1,4 millió tonna búzát exportált, és májusra nagyjából 1,5 millió tonna kivitelére írtak alá szerződéseket.

Megrendítő a most bejelentett exporttilalom, amely várhatóan tovább emeli majd a búza világpiaci árát, mivel pillanatnyilag nincs nagyobb beszállító a piacon – vélte egy indiai kereskedő a Reuters hírügynökség tudósítása szerint.

A hét vezető ipari ország (G7) Németországban tanácskozó agrárminiszterei siettek elítélni az indiai búzaexport-tilalmat. "Ha mindenki hasonló korlátozásokat rendel el, vagy egyenesen lezárja a piacokat, az csak tovább súlyosbítja a válságot, az intézkedés árt Indiának és földműveseinek is" – hangoztatta kollégái nevében Cem Özdemir német mezőgazdasági és élelmezési miniszter. Özdemir felszólította Indiát, hogy vállalja a rá mint a G20-országcsoport tagjára háruló felelősséget. "Mi, a nagy exportnemzetek felelősséggel tartozunk a világ többi részéért is" – mondta.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.