Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. április 14-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
A pénzügyi szektorban sem kell a szomszédba menni egy jó kis összeesküvés-elméletért. Amikor tavaly áprilisban Pintér Sándor belügyminiszter – a pandémia okozta vészhelyzetre kalibrált, a külföldi tőkebefektetésekre állami vétót lehetővé tevő rendelettel élve, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, a részletes indoklást gondosan titkosítva – megtiltotta a Vienna Insurance Groupnak (VIG), hogy megvegye az Aegon Magyarországot, vadabbnál vadabb elképzeléseket lehetett hallani a döntés hátteréről és annak lehetséges kimeneteleiről. Egy visszatérő elem azonban az összesben feltűnt: az állami tulajdon arányának növelésére irányuló kormányzati szándék.
A biztosítási piac ugyanis közel sem volt elég „magyar”, és ez a fájó hiányosság a kormánypárt retorikájában is rendszeresen köszönt vissza. Mostantól azonban már más a helyzet: a Pénzügyminisztérium március 25-én lezárta azt az ügyletet, amelynek révén
a magyar állam bevásárolta magát a bruttó díjbevétel alapján a hazai piac ötödét lefedő Aegon és Union biztosítókba.
Ezzel jókora lépést tett a biztosítási szektor magyarosítása felé: azon a legnagyobb „őshonos” szereplőnek számító, magyar kisebbségi részben lévő Posta Biztosító részesedése a 10 százalékot sem éri el, a „magyar biztosító” címkével megalakult, az elmúlt évben kétes nemzetközi ügyletekbe került, majd a NER tulajdonosi körébe tagozódó CIG Pannónia pedig úgy 2–2,5 százalékot csíphet ki belőle. Speciális (a MÁV Általános Biztosító Egyesület csődje miatt nem túl jó hírnévvel bíró) egyesületi formában működik a hagyományosan niche-szereplő Köbe, míg az utolsó magyar játékos, a részben pont a MÁV ÁBE csődje miatt életre hívott Wáberer Hungária felől a közelmúltig azt lehetett hallani, hogy hiába keresnek rá vevőt.
Közbelép a belügy
A pénzügyi tárca épülete mindössze egy kőhajításnyira van a belügyétől, ahol tavaly áprilisban úgy fúrták meg a VIG és az Aegon közötti megállapodást, hogy azzal jókora megütközést keltettek a szomszédban, a József nádor téren. Az ottani apparátus ugyanis akkor már több hónapja egyeztetett az adásvétel magyarországi részleteiről a VIG osztrák hátterű tulajdonosaival. Hiszen egy olyan ügyletről volt szó, amely messze nem pusztán rólunk szólt: a holland Aegon szabadulni akart a teljes kelet-európai kitettségétől, hogy így egyszerűsítsen a globális cégcsoport szerkezetén és javítsa a mérlegét.
Azt valamivel később, 2020 novemberében jelentették be a felek, hogy a VIG-gel írtak alá adásvételi szerződést a lengyel, magyar, román és török leányvállalatok értékesítéséről. A 800 millió eurót is meghaladó volumenű tranzakcióból becslések szerint 500 millió lehetett a magyar Aegon piaci értéke. Ez elsőre meglepő, hiszen a másik három piac – az országok méreténél fogva – nagyobb. A magyarázat az, hogy míg abban a három országban jóval kisebb volt a leánycégek részesedése, az egykori egyeduralkodó Állami Biztosító örökségét részben képviselő magyar vállalatnak komoly piaci súlya van.
Az osztrák VIG egyébként nem új szereplő a keleti végeken: előzetesen is jó pozíciói voltak ebben a térségben, amelyeket előszeretettel erősítgetett új akvizíciókkal. Magyarországon például, ahol az Union Biztosító révén már hosszú évek óta jelen van, az AXA és az Erste biztosítókat is felvásárolta korábban. Ennek megfelelően rendelkezett némi helyismerettel Budapesten, ám ez is kevésnek bizonyult: így fordulhatott elő, hogy a derült égből villámcsapásként érkező belügyminiszteri vétót a magyar pénzügyminiszterrel addig folytatott, konstruktív tárgyalások érthetetlen ellentéteként értelmezte a saját honlapján közzétett reakcióban.
Szintén jól illusztrálja a VIG tájékozódási képességeit Magyarországon, hogy miközben – ahogyan egyébként a holland Aegon is – hivatalosan tájékoztatta az Európai Bizottságot (EB) a barátságtalan lépésről, nem volt rest felvenni a fonalat a magyar állam képviselőivel. Ebből a szimultán partiból állt elő az a furcsa helyzet, hogy miközben még tavaly októberben elindult az EB vizsgálata, a bécsi és a budapesti tárgyalófelek között új, különutas megállapodás körvonalazódott.
Hátra arc helyett előre, indulj!
Sőt, a közeledés már feltehetően hamarabb megkezdődött, hiszen 2021 augusztusában az Európai Bizottság – ahogy ez az ilyen volumenű ügyleteknél egyébként is szokás – engedélyt adott a négy országra kiterjedő üzletre. Közben a testület folytatta az ezzel ellentétes magyar döntés kivizsgálását is, az idén januárban pedig felhívta Magyarország figyelmét, hogy a vétóval uniós jogot sértett: a brüsszeli testület szerint uniós szintű összefonódásokról – az ezekre vonatkozó uniós rendelet értelmében – kizárólag ők dönthetnek. Miközben februári határozatával a Bizottság felszólította a magyar felet, hogy legkésőbb 2022. március 18-ig vonja vissza a tiltást, Varga Mihály pénzügyminiszter épp aláírta a VIG képviselőivel azt a szerződést, amellyel a magyar állam 45 százalékos részesedést szerzett az Aegon és az Union biztosítókban.
Azaz és összefoglalóan: a VIG megvette az Aegon sokországos pakkját, de a magyart úgy, hogy annak 45 százalékát átengedte a magyar államnak, s hogy még nagyobb legyen a kölcsönös elégedettség, az általa birtokolt Union 45 százalékát is eladta ugyanannak a vevőnek.
Ennek az ügyletnek a végére tett pontot március 25-én a Pénzügyminisztérium azon meggyőződésében, hogy „a közvagyont nem csökkenteni, hanem gyarapítani kell”, és „a stratégiai vagyonelemeket vissza kell szerezni állami tulajdonba”. Kérdés, hogy mit szól ehhez majd az EB, hiszen február végi határozatában kilátásba helyezett egy jó kis kötelezettségszegési eljárást arra az esetre, ha Magyarország nem vonná vissza a tavalyi tiltást.
Noha ezt a lehetőséget még nem érdemes ad acta tenni, a biztosítási piacot kellő mélységében ismerők szerint a két ellenérdekelt fél különalkuja hasonló megegyezést vetít előre, mint amilyen a 2010-től brutális különadóval megleckéztetett bankszektorral született 2015-ben. Akkor az állam az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) közösen szerzett 30 százalékos részesedést a magyar Erstében, ezzel téve nagy lépést a legalább 50 százalékban magyar bankszektor irányába.
Más kérdés, hogy míg a bankok sok szempontból számítanak fejős teheneknek, a biztosítási ágazatban még egy igazi profitgyárnak számító piacvezetőből sem olyan könnyű kivenni a pénzt. A biztosítás ugyanis kockázat: egy-egy nagyobb káresemény kifizetése alaposan felülírhatja a profitterveket. Rossz árazással egy időre ki lehet iratkozni egy-egy fontos részpiacról, vagy ellenkezőleg, be lehet szedni olyan, károkozásban erős ügyfélkört, amelyet igazából senki sem kíván magának. Ha valaki komolyabb kockázatvállalás nélkül szeretne komoly pénzt hasítani magának a közvetítői piacból, annak biztosításközvetítőnek, alkusznak kell mennie – a kockázat a biztosítóé, a jutalék az alkuszé. Ez igazi aranybánya is lehet – erre jó példa a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Hungarikum Alkusz Cégcsoport. Ez hihetetlen mértékben megerősödött a jó üzleteknek köszönhetően, miközben folyamatosan elnyelte a kisebb alkuszcégeket, és mára a korábbi években elképzelhetetlennek tűnő méretűre duzzadt: ma már közel 4 ezer, állami és versenyszférában működő cég biztosításait intézi.
Jellemző adalék a magyar szálhoz – közben pedig egészen furcsa helyzetet teremtett a piacon –, hogy a Hungarikum és tulajdonosai a CIG mögött is feltűntek. Annál a magyar biztosítónál, amelynek komoly veszteséget hoztak a nemzetközi kalandozások, és most új menedzsmenttel, a régen elejtett biztosítói üzletágak (nem életbiztosítások) újraindításával állítja magát ismét hadrendbe. Ehhez pedig szemmel láthatóan fontosnak tartja a Hungarikum és alapítója, Keszthelyi Erik tapasztalatait.
Épp a CIG újjászervezése kapcsán merült fel még komolyabb kérdésként, miért erősítenek így részben állami pénzből olyan, amúgy is komoly, nagyobb versenytársakat, mint az Aegon és Union? Ráadásul a két 45 százalékos tulajdonrész sem igazán érthető – miután a menedzsmentjogok a VIG-nél maradnak, a 45 százalék nem ér sokkal többet, mint az Erstében lévő 15 százalékos állami pakett, cserébe többe kerül – jó, az osztalékból így komolyabban lehet részesedni. De a 350 millió eurós (125 milliárd forintos) vételár a két biztosító elmúlt években 17 milliárd forint körül stabilizálódó nyereségét tekintve 16 év osztalékából térülhet meg. Márpedig a piaci vélekedés szerint a tíz év feletti megtérülés még ebben a hosszú befektetési szakasszal bíró üzletágban is túlárazott vételt jelez.
Lehetnek persze az államnak komolyabb tervei is az új szerzeménnyel, de ezek eddig nem kaptak teret. A piaci találgatások szerint az egyik irány az egészségbiztosítások piaca lehet. A KSH adatai szerint 2019-ben az egészségügyi kiadások 3017 milliárd forintot tettek ki, ám ennek közel egyharmadát közvetlenül az emberek, s nem a társadalombiztosítás fizette ki. A magánegészségügy már nem csak a gazdagok sajátja: ha valakinek gyors ellátásra van szüksége, az – jövedelemtől függetlenül – privát szolgáltatóknál keres lehetőséget a pandémia miatt még hosszabbá váló várólisták elkerülése végett.
Nota bene! Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete jelezte, ellenzi az egészségügy privatizálását, mert a kispénzű emberek egy magánosítás után ki fognak maradni az egészségügyi ellátásból. Ugyanakkor egy részben állami tulajdonban lévő, ám piaci tapasztalatai alapján a szerződött partnereitől kíméletlenül pontos elszámolást elváró, piaci alapokon nyugvó új működési forma átvághatja a gordiuszi csomót. Az intézményesített magánellátások révén eltűnhetnének a bevételeikkel sehova el nem számoló lakásrendelők, miközben a hagyományos ellátás is komolyabb költségkontroll mellett működhetne. Ebben a tekintetben ideális partner lehet a VIG, amely Ausztria legnagyobb egészségbiztosítója. Az osztrák cég régóta szembesült a modern egészségügyi ellátás egekbe szökő költségeivel. Azt is felmérte azonban, hogy az állandó költségkontrollal és magas színvonalon nyújtott ellátással összességében mennyi pénz spórolható meg – nemcsak a biztosítónak, hanem az embereknek, és ezen keresztül a költségvetésnek is.
Jelzésértékű, hogy az állam nem politikusokat, hanem valódi szakembereket delegál az új biztosítók vezető testületeibe. Az Aegonhoz az a Kovács Zsolt érkezett pár nappal ezelőtt igazgatótanácsi tagnak, aki 2010 és 2012 között az NN magyarországi biztosítóját irányította, majd az MFB Csoportnál töltött be különböző vezetői pozíciókat, jelenleg pedig az MVM vezérigazgató-helyettesének tanácsadója. Az Union vezetőtestületébe pedig Mészáros Attilát, a Takarékbank kockázatkezelési vezérigazgató-helyettesét jelölte a hírek szerint a magyar állam.
