A hajrájához érkező amerikai elnökválasztási kampányban eddig markánsan érvényesült két világszemlélet konfliktusa is. A republikánus narratíva szerint a piacnak és a szabad vállalkozásnak kell dominálnia, és az államnak csak minimális szerepet szabad betöltenie. Obama elnök viszont az állam szerepét hangsúlyozza, mert a közösségi beruházásoktól és a szociális háló kiterjesztésétől reméli a gyorsabb növekedést, a munkahelyek számának gyarapodását. Paul Ryan, a republikánusok alelnökjelöltje már 2010-es, az amerikai gazdasági és pénzügyi válság megoldására készített, nagy visszhangot kiváltó "útitervében" az életerős szabad piacgazdaság újjáélesztését ígérte. Ryan azt írta: Amerika alapító atyái, az 1776-os Függetlenségi nyilatkozat szerzői és aláírói éppen úgy megértették a szabad vállalkozás jelentőségét, mint a főművét (Wealth of Nations) ugyanabban az esztendőben publikáló Adam Smith, aki a "természetes szabadság rendszere", a szabad piacok mellett érvelt.
Smith, akit gyakran szoktak a politikai gazdaságtan alapító atyjának nevezni, a tőkebefektetés szabadságából fakadó előnyöket, a magánérdek és a közjó viszonyát taglalva használta ezt a metaforát. A saját nyereségét maximalizálni akaró tőkésnek "nincs szándékában előmozdítani a közérdeket, és nem is tudja, mennyire mozdítja azt elő". Ő csak arra törekszik, hogy tőkéjével a lehető legnagyobb értéket hozza létre. Ezzel "csak saját javát kívánja szolgálni", de az eredmény, az össztermelés maximális növekedése az egész társadalom számára előnyös: "ebben, akárcsak sok más esetben, egy láthatatlan kéz vezeti olyan cél felé, amely nem is szerepelt terveiben". (Atkári János fordítása)
A 20. század kiemelkedő közgazdászai szerint ez alapvető fontosságú gondolat a piaci rendszer megértésében. Különös módon Smith kortársai (talán egy kivétellel) és az utána következő közgazdászok nem tudtak erről a felfedezésről. S nem azért, mintha a láthatatlan kéz metaforája ismeretlen lett volna számukra, vagy csupán a késő utókor értékelte volna Smith művének jelentőségét. Amikor a skót filozófus 1790-ben meghalt, a francia újságokban klasszikusként méltatták, akinek műve alapkönyv - vagyis a kanonizáció már ekkor megkezdődött. Bár az is igaz, hogy az ugyanekkor megjelent angol "nekrológ" ismeretlen szerzője inkább anekdotákat sorolt elő a szórakozott skót professzor életéből (pl. hogyan esett bele a cserzőkádba), és kétségbe vonta műve eredetiségét, azzal vádolva, hogy "összekeverte a nemzeti gazdagságot a nemzeti jóléttel". A láthatatlan kézről sehol nem esett szó ezekben a szövegekben.
Belsazár lakomája és a jó vadember
Pedig a Smith által használt fogalom a 18. század végén korántsem volt új vagy ismeretlen az olvasóknak. Ellenkezőleg, olvashatták regényben, aktuálpolitikai elemzésben, útleírásban vagy filozófiai eszmefuttatásban, sőt, még "láthatták" is - például egy németalföldi metszeten, amely Dániel próféta könyvéhez készült, és Belsazár lakomáját ábrázolta. A falon ott a fenyegető írás: mene, mene, tekel, ufarszin, de "az Úr által küldetett kéz" nem jelenik meg, szemben a hasonló témájú képek többségével, amelyek hívebben követik a bibliai szöveget, és megmutatják a "falra író kézfejet" (Rembrandt is így festette meg a történetet).
Daniel Defoe a Robinson mintáját követve ugyancsak első személyben, szemtanúként mesélte el az 1665-ös londoni pestis fiktív krónikáját 1722-ben. A város lakosságának egyötödét, több mint százezer embert elpusztító szörnyű ragály Defoe szerint az év végén váratlanul erejét vesztette, s ez "nyilvánvalóan ama Lény rejtélyes, láthatatlan kezétől származott, aki a pestist ítéletként ránk küldte". Még a legkevésbé vallásos orvosok is elismerték, "hogy mindez természetfeletti és rendkívüli volt", nincs rá más magyarázat. (A járvány 300. évfordulójára íródott orvostörténeti elemzés szerint a járvány hirtelen megszűnésének okait azóta sem értjük teljesen.) Defoe másik regényében Moll Flanders, a londoni kurtizán már-már révbe érne egy gazdag és szerető férj tisztes hitveseként, amikor "egy láthatatlan kéz hirtelen csapása szétrombolta egész boldogságomat, és kiűzött a világba".
Az isteni gondviselést Defoe politikai publicisztikájában is sorsformáló erőnek látta. Az 1712-es angol-skót unió (amely létrejöttében kormányzati propagandistaként és titkos ügynökként ő is közreműködött) előtt néhány évvel a két ország már-már a kereskedelmi háború szélére sodródott, de a gondviselés megakadályozta, hogy megvalósuljanak "a rombolás tervei, amelyet őrült emberek szülőhazájuk ellen kidolgoztak. Mint oly sokszor, a láthatatlan kéz felülírta a gonosz szándékú terveket..."
Jó és rossz konfliktusát az emberi természet és a történelmi fejlődés szembeállításaként fogalmazta meg a 18. század egyik legfontosabb szövege, Rousseau 1755-ben megjelent értekezése az egyenlőtlenség eredetéről. A 300 esztendeje született "genfi polgár" különböző útleírásokból vett részletekkel szemléltette a természeti ember fölényét a társadalom által megnyomorított civilizált emberi állapothoz képest. A testi ügyesség egyik jellegzetes példája a Jóreménység fokának vidékén élő "hottentottáké". "Szemük olyan fürge és oly biztos a kezük, hogy az európaiak a közelükbe sem érnek." Száz lépésről biztosan találnak el kővel egy pénzérmét, s közben nem is szegezik szemüket a célpontra, mint ahogy az európaiak. "Mintha valami láthatatlan kéz irányítaná a követ."
Jupiter mennykövei, a földesúr bendője és az első elnöki beiktatás
Nem tudjuk, olvasta-e Smith Defoe szövegeit, de Rousseau civilizációkritikájáról részletes ismertetést írt egy folyóiratban (ez volt első nyomtatásban megjelent műve), és sommásan helyre is tette: "nem volna értelme elemezni egy olyan művet, amely kizárólag retorikából és leírásból áll". És az is tény, hogy Smith először a csillagászat történetéről szóló, csak halála után megjelent értekezésében használta a metaforát, ugyancsak a "vademberekkel" kapcsolatban, de egészen más értelemben, mint ahogy Rousseau élt vele.
A vadak és a pogányok hitvilágában a rendkívüli és szabálytalan jelenségek magyarázatához kellett az istenek működése és hatalma. "A tűz éget és a víz felfrissít... ez a természetükből szükségszerűen következik", ezért soha nem kellett "Jupiter láthatatlan kezét" alkalmazni ezek megértéséhez. De az olyan természeti eseményeket, mint a mennydörgés vagy villámlás, amelyek nem voltak annyira rendszeresek, a főisten kegyének vagy haragjának tulajdonították. "Ekként a világ első korszakaiban a leghitványabb és a leggyávább babona szolgált filozófiaként." Nehéz nem kihallani Smith szövegéből az iróniát. A láthatatlan kéz itt a szellemi sötétségé és ostobaságé, amely nem képes megérteni a természet rendjét.
Keményebb dió a láthatatlan kéz második értelmezése a skót gondolkodó erkölcsfilozófiai értekezésében (amelyet ma a közgazdaságtani alapvetéssel egyenrangú főműként kezelnek még politikusok is - például Paul Ryan), mert itt a cselekvők ostobasága nem diszkreditálja a szándékolatlan eredményt. A szöveg az egyenlőtlenségről szól. Smith itt a fényűzés 18. századi paradoxonát (a gazdagok luxusa munkát biztosít a szegényeknek) feszítette tovább, hogy megmutassa: miként szab határt a természet az emberek közötti különbségeknek, amelyek a vagyon egyenlőtlen megoszlásából fakadnak. A földesúr hiába fogyasztja el képzeletben földje egész termését, "gyomrának befogadóképessége nem tart arányt vágyai határtalanságával". Hivalkodó életformájával azoknak ad munkát és fizet bért, akik mit sem remélhetnének "igazságosságától vagy emberiességétől". A mohó és önző birtokosokat "egy láthatatlan kéz vezeti arra, hogy az élethez szükséges javakat csaknem ugyanúgy osszák fel", mintha a föld "egyenlő részekre lenne felosztva valamennyi lakója között; és ekképp, anélkül, hogy szándékolnák, anélkül, hogy tudomásuk lenne róla, előmozdítják a társadalom érdekét", és lehetővé teszik a népesség növekedését. Smith iróniája itt a földesurak gyermeteg hiúságát vette célba: azzal, hogy jövedelmük egy részét "gyémántos csatokra és hasonló csecsebecsékre" költik, a vagyoni egyenlőtlenséghez képest mérséklik a jövedelmek egyenlőtlenségét (s ami még lényegesebb: már nem költenek fegyveres magánhadseregre, s ezzel lehetővé válik a hűbéri berendezkedés felváltása).
Ez a szövegrészlet védelmébe veszi a magántulajdonból következő egyenlőtlenséget, és élesen szembemegy Rousseau gondolataival, de a különbség kettőjük között ezen a ponton mégsem akkora. Rousseau egy töredékében nagyon hasonlóan érvelt: mi jó van a gazdagságban, ha nem költik el, mihez kezdene a világon egyedül maradt győztes? "Az ő gyomra nyelné el a föld összes gyümölcsét? Ki gyűjtené be számára a termést a föld négy sarkából? Mit tehetne kincseivel, ki fogyasztaná el készleteit, kinek mutatná meg hatalmát?"
1789 júniusában Smith még olvashatta (nincs adat arra, hogy valóban olvasta is) valamelyik angol újság beszámolóját George Washington áprilisi elnöki beiktatásáról New Yorkban és a beiktatási beszédet. Ebben Washington a Mindenhatóhoz fordulva áldását kérte a nép által felállított kormányzatra. "Egy nép sem kötődhet nagyobb elismeréssel és tisztelettel a Láthatatlan Kézhez, mely irányítja az emberek ügyeit, mint az Egyesült Államok népe."
Mindmáig sokat vitatkoznak arról, vajon hitt-e Smith is a világegyetem nagy gépezetét irányító gondviselésben, vagy csak óvatos fogalmazás mögé rejtette szkepszisét.
A kéz, ami nincs, és ami van
J. Stiglitz, aki 2001-ben kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat, az elmúlt években számos előadásában és interjújában (így két alkalommal Budapesten is) kifejtette, hogy a válságban "a láthatatlan kéz azért mondott csődöt, mert nem is létezik". Erre a következtetésre másokkal szemben nem a válság nyomán jutott, hanem jóval korábban. Így a Nobel-díj átvételekor tartott előadásában megfogalmazta: az az érvelés, amely Smith nyomán a piacok szerepét tartja alapvetőnek, és a kormányzati beavatkozásnak legfeljebb korlátozott jelentőséget szán, hibás paradigmára épül: az információs aszimmetriák miatt nem jön létre a hatékony piaci egyensúly, a valóságos piacon "a láthatatlan kéz a legjobb esetben is béna".
Igaz, 1991-ben még jóval árnyaltabban értékelte a láthatatlan kéz ténykedését az elmúlt kétszáz évben. A tőkés gazdaságokban az életszínvonal példátlan emelkedése ment végbe, és e növekedés gyümölcseit széles körben osztották szét. "Gyanítom, hogy Smith meglepődött volna azon, milyen hatékonyan működött a láthatatlan kéz, milyen jól szolgálta a nemzetek gazdagságának növekedését." De azt is hozzátette, hogy Smith csodálkozott volna azokon a reá hivatkozó interpretációkon is, amelyek a piacgazdaságot a földi boldogság megvalósulásaként értelmezték, ahol az erőforrásokat mindig optimális módon osztják el.
Stiglitz érvelése legalábbis megfontolásra érdemes. Smith azonban jó okát adta, miért gyanakodott a látható kézre, miért nem hitt a saját cselekvését a közjó szolgálatával indokló üzletembernek vagy politikusnak. Az elsőnek azért nem, mert saját érdekét: a piac monopolizálását, a verseny korlátozását tünteti fel közérdeknek, s ezért általában "megtéveszti vagy orránál fogva vezeti a közt". A másodiknak, "az államférfinak vagy politikusnak nevezett ármányos lénynek" azért nem, mert a tulajdonosok helyett dönteni arról, hol használják tőkéjüket, nemcsak felesleges, de veszélyes is a közre. A hatalmát az ügyek pillanatnyi állása szerint gyakorló politikus és a saját elképzelését a társadalomra rákényszeríteni akaró reformer (Smith kifejezésével: "a rendszer embere") egyaránt szembekerül az érdekeiket követő szereplőkkel, és az eredmény ezért "nyomorúságos". Ha a törvényhozó figyelembe veszi, hogy a társadalom szereplői saját mozgatóelvüket követik, akkor a nagy sakkjátszma valószínűleg könnyen és harmonikusan fog zajlani. De ha tetszése szerint elrendezhető figurákként kezeli őket, "akkor a társadalomban állandósulnia kell a legnagyobb fokú zűrzavarnak".
Mégis foci...
2007 májusában, a Fidesz XXII. kongresszusán, ahol (a Magyar Hírlap publicistájának tárgyszerű beszámolója szerint) "a karizmatikus pártelnök diadalmasan visszatért a párt centrumába", Orbán Viktor is időszerűnek látta, hogy harcba szálljon a láthatatlan kéz metaforájával. "Nem hiszünk a láthatatlan kezekben, amelyek állítólag működtetik a piacot, mert mi pontosan tudjuk, hogy minden piacon egyetlen láthatatlan kéz működik, és az mindig a tolvaj keze, és mi nem bízzuk a társadalmat tolvajokra, mert lúzerek azért nem vagyunk."
Átvillant-e valami ezekből az eszmetörténeti dilemmákból a Fidesz elnökének agyán a 2007-es kongresszusi beszéd megfogalmazásakor? Vagy csak - szokás szerint - egy ütősnek szánt fordulattal akarta tematizálni a közbeszédet? Esetleg akkor is a focira gondolt ("a futball maga az élet")? Vajon az adta az ötletet, amivel Bryan Robson, az angolok szövetségi kapitánya válaszolt az argentin labdarúgózseninek: "Ez nem Isten keze volt, hanem egy gazemberé"?
