"A tisztulás elkerülhetetlen"

Küllői Péter exbankár, a Bátor Tábor Alapítvány elnöke

Nem kéne a másik munkatárs fizetésével törődni, hanem saját értékeinket kell a saját keresetünkhöz mérni, de a havi fix bérek világában ez nehéz - véli Küllői Péter, aki a Bátor Tábor Alapítványban és más, hozzá kötődő szervezetben a mozgó juttatást is magába foglaló éves javadalmazást igyekszik megvalósítani. Szerinte ez a modell teszi lehetővé, hogy válság idején a cégvezetők is kivegyék részüket az életszínvonal-csökkenésből. Az üzletember legfontosabbnak az egyéni felelősségvállalást tartja ahhoz, hogy a dolgok változzanak.

Magyar Narancs: Önnek mi ugrik be arról elsőre, hogy etikus üzleti kultúra Magyarországon?

Küllői Péter: Az, hogy mutyikultúrában élünk. A tisztaságnak persze belülről kéne jönnie, de nem mindenkinél jön. Viszont ma a világban három hónapnyi mobiladat feldolgozása után 93 százalékos valószínűséggel meg lehet mondani, hogy jövő kedden negyed négykor mit csinálunk, vagyis teljesen átláthatóak vagyunk. Erre az üzleti életben az egyetlen helyes válasz az átlátható működés. Mindenhol bebizonyosodik, hogy amelyik cég nem így működik, az veszít a piaci értékéből. Egyre inkább olyan részvényekbe fektetnek a kis- és nagybefektetők is, amelyeket megbízható cégek bocsátanak ki. Ennyire egyszerű. Így tisztult meg például a Siemens, ahol 2006-ban robbant ki egy világméretű korrupciós botrány. Akkor elindult egy tisztulási folyamat, ma átláthatóan működik a cég.

MN: Hol tartanak ebben a folyamatban a magyar cégek, a magyar leányvállalatok?

KP: Itthon egyrészt nagy az állam szerepe, az állami szerződések pedig nem kedveznek az átláthatóságnak. Elvileg tisztító hatása lehetne a tőzsdének, de még kevés cég van ott, és a helyzet nem problémamentes. Ma még a korrupció jellemző az országra, de ez fenntarthatatlan, működésképtelen. Így a vállalatok csak belföldön tudnak sikeresek lenni, az ország nem lesz befektetési célpont. A világ a tisztulás irányába megy, ez előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz nálunk is.

MN: Hogyan lehet ezen változtatni? Jogszabályok és azok jogi kikényszerítése a mód, vagy a menedzsereken múlik? Kutatásokból tudjuk, hogy Magyarországon nagyon nagy a korrupció elfogadottsága, megengedőbbek vagyunk a normaszegőkkel szemben, mint akár más posztszocialista országban élők.

KP: Meg kell szűnnie annak a szemléletnek, hogy a másik embernek kell változtatnia, nem nekem. A politikusoknak, a másik cég vezetőjének, bárkinek, de nem nekem. Be kell látni, hogy akkor változnak a dolgok, ha én változtatok.

Fotó: Németh Dániel

MN: Hogyan mondja azt egy menedzser, hogy lemondok a profitról a tisztaság érdekében? Tőle a tulajdonos épp azt várja el, hogy minél nagyobb profitot hozzon.

 

KP: De a profitot fenntartható módon kell hoznia, hosszú távon. Találkoztam a Nestlé első emberével, azt mondta, hogy a munkaidejének negyedét olyan világméretű projektek vezetése tölti ki, amelyekben közösen keresik a választ az édesvízhiányra. Hogy tudja ezt ő megtenni? Úgy, hogy az van a Nestlé alapszabályában, hogy a hosszú távú, fenntartható részvényesi érték megőrzése a feladata. Akad példa erre a szemléletre szerencsére nálunk is, van az ország gazdaságának egy tiszta része is. Hogy ez öt százalék vagy több, kevesebb, nem tudom, de jelentős.

MN: Jogszabályokkal, bíróságokkal nem lehet kikényszeríteni a transzparenciát?

KP: Nem lehet, csak támogatni. Ha nem ebbe az irányba hat a társadalmi szemlélet, akkor nem lesz transzparencia. Ha elfogadjuk és felmentjük azt, aki mutyizik, akkor nem fog változni semmi.

MN: A magyar vállalatvezetők mennyire viselnek felelősséget a munkavállalóikért, főként így válság idején?

KP: E tekintetben szerintem kicsit jobb a helyzet, mint a korrupcióval. Az üzleti világ globálisan működik, a cégek jobban értik a világ folyamatait, mint a politika. Ezért már itthon is kezdenek figyelni a környezettudatosságra, arra, hogy csak olyan beszállítóktól vásároljanak, amelyek nem feketén foglalkoztatják a munkavállalókat, amelyek általában betartanak bizonyos etikai normákat. Ezt a folyamatot jobban segíthetné a szabályozás, bár vannak ez irányban lépések; például a sérült emberek foglalkoztatása adókedvezménnyel jár. Az, hogy válságban egy cég vezetése a német vállalatokra jellemző utat választja-e, és kevesebbet fizet a dolgozóinak, de nem bocsát el, vagy pedig inkább megválik a munkavállalók egy részétől, szerintem nem etikai kérdés. Lehet úgy is elbocsátani, ahogy például tette ezt itthon a Nokia vagy a GE. Ők nagy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy máshol munkát találjanak az elbocsátottak. Pszichológiai tanácsadáson, állásinterjúra való felkészítésen túl olyan is volt, hogy a HR-esek elmentek az illetővel a meghallgatásra.

MN: Kiveszik-e részüket a hazai menedzserek az életszínvonal-csökkenésből?

KP: Nem tudom. Így kéne lennie, de nem tudom, hogy hogyan van. Ami nekem a gondom, az a fizetés. Magyarországon ebben teljesen rossz szemlélet uralkodik. Azt hisszük, hogy a fizetés azért jár, mert bemegyek dolgozni. És havi jövedelemben mérjük, hogy mennyit keresünk, én minden területen, ahol tevékenykedem, az éves javadalmazást próbálom megvalósítani. Ennek egy része a havi fizetés, egy része az egyéb juttatások, de van egy harmadik faktor, mely attól függ, hogy mennyire dolgozott jól a kolléga, mennyire működött együtt, nem utolsósorban pedig az, hogy milyen sikeres volt a szervezet. Vagyis van a jövedelemnek egy mozgó része, és így mindenki elfogadja, hogy ha nem jött össze az év, még ha jók voltunk is, akkor mindenki kevesebbet kap. Ha havi fixben gondolkodunk, akkor ez nem működik. Ráadásul a teljesítmények nehezen mérhetők össze. Hiánykompetenciát nem lehet összehasonlítani még hasonló pozícióban lévő, de átlagosabb munkát végző kolléga teljesítményének értékével sem, mert az előbbit nyilván jobban meg kell ahhoz fizetni, hogy nálunk dolgozzon. Nemrég beszélgettem egy nagyon sikeres szingapúri vállalkozóval, aki 10 millió dollárt fektetett abba, hogy a világ 4 milliárd szegényének olyan vécét fejlesszen, amihez nem kell víz. Azt mondja, hogy Szingapúr sikerének kulcsa az a szemlélet, hogy semmi nincs ingyen. Mi itthon nem vagyunk hajlandók vizitdíjat fizetni, de az orvos zsebébe viszont teszünk pénzt.

MN: Ezért a szemléletért mennyire felelős a politika?

KP: Fontos szerepe van, de nem akkora, amekkorát az emberek gondolnak. A cégek világszerte védekező szerepben vannak a társadalomban, pedig nem így kéne lennie. Az üzleti világnak sokkal jobban el kéne hitetnie az emberekkel, hogy amit csinálnak, az értékes. Ha nem hatnak az emócióra, akkor az emberek jobban hallgatnak másra, ami emocionálisan ragadható meg számukra, ez pedig a politika. Nemcsak azt kell elmondani, hogy a termék jó, hanem azt, hogy a vállalat, amelyik csinálja, az is jó. Az üzleti életben - szemben a politikával - vannak mérőszámok. De ezek hitelességét, értékét brandként el kell adni.

MN: Mennyire jellemző Magyarországon, hogy a vállalatvezető hazahordja a céget, saját használatra vesz igénybe céges szolgáltatásokat?

KP: Ez itthon nagyon jellemző, nem csupán a vezetőkre, hanem alsóbb szinteken is, hogy a tollat hazavisszük és a cégnél fénymásolunk. A vezetői magatartás egyik, ha nem a legfontosabb része a példamutatás. Hogy etikusan, alázattal dolgozzon. Magyarországnak szerintem az a nagy problémája, hogy a rendszerváltáskor az idősebb generáció vette át a gazdasági hatalmat, a fiatalabb a politikait. A gazdasági szféra mindenhol gyorsabban reagál a világfolyamatokra, mint a politikai, ám ott, ahol az üzleti életet a korrupcióhoz, rövid távú szemlélethez szokott idősebb generáció viszi és a fiatal politikusok az ő mintájukat látják, ott jóval lassabb a tisztulási folyamat. Kell még 1-2 generáció, mire ez beindul nálunk.

MN: Mennyire adakoznak Magyarországon a nagyvállalatok felső vezetői?

KP: Egyszer egy nagyvállalat vezetője azt kérte tőlem, hogy egy jótékonysági eseményen azok mellé az emberek mellé ülhessen, akikről tudott volt, hogy saját vagyonukból adakoznak. Egyikük megkérdezte tőle, hogy ő tesz-e valamit? Persze, persze - válaszolta, az én cégem csinálja ezt és ezt. Rossz válasz volt, hiszen a kérdés az volt, hogy te a te pénzedből mit teszel. Ez jellemző itthon. Ebben a tekintetben az egyszázalékos adófelajánlás is rossz konstrukció, mert azt az illúziót kelti, mintha az ember adna. Azért apránként terjed az a szemlélet, hogy mindenki tud a maga tudásából, pénzéből hozzátenni valamit.

MN: Mi jellemzi ezen a téren a kis- és középvállalatokat? Ott nincsenek akkora vagyonok.

KP: Nincs rálátásom, de azt érzem, hogy ott az ego szempontjából sokkal világosabb a siker, az, hogy én mint kisvállalkozó felépítettem valamit, ami működik. Ezért jóval könnyebb ezt megjeleníteni. Az nem gond, ha a siker felmutatásában az ego is megjelenik, akkor, ha az, amit csinálok, jó. De hogy az adakozás célcsoportja mi, tehát, hogy mennyit költenek a sikeres üzletemberek a helyi focicsapat támogatására, és mennyit más rászorulók támogatására, az nem mindegy. Most az előbbi felé van politikai elvárás.

Névjegy

Küllői Péter mérnök végzettségű bankár. A kilencvenes évek közepén a Creditanstalt Értékpapír Rt. magyarországi igazgatója lett, pár év múlva a befektetési bank londoni központjának egyik vezetőjévé nevezték ki. 2000-ben, negyvenéves korában, karrierje csúcsán, beváltotta önmagának tett korábbi ígéretét, és kiszállt az üzleti életből. Már korábban, 1996-ban megalapította a Mosoly Alapítványt, amely beteg gyerekeknek nyújt programokkal, terápiával lelki segítséget. 2002-től a Bátor Tábor Alapítvány elnöke, amely krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak nyújt élményterápiát. Részt vett a Zeneakadémia Gazdasági Tanácsában, azzal a céllal, hogy az intézmény irányítása a sikerorientált, nemzetközi versenyben helytálló vállalat vezetési módszereihez igazodjon. Igazgatósági tag a Common Purpose vezetőképző szervezetben, ahol nemcsak a siker, de a felelősségvállalás mint vezetői képesség is fontos szempont. A Telenor Etikus Vállalat Díj fővédnöke. Manapság sok energiát fektet abba, hogy a magyar kortárs képzőművészet elismertsége nőjön a világban.