Jelentősen visszaesett az áramfogyasztás a rezsicsökkentés csökkentésének bejelentése után

  • narancs.hu
  • 2022. július 31.

Gazdaság

Az emelkedő infláció és a gazdasági várakozások általános romlása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy igyekeznek spórolni az emberek.

Amúgy is csökkenő trendet mutatott az áramfogyasztás idén nyár elején a tavalyi adatokhoz képest, a kormány rezsicsökkentés részleges visszavonásáról szóló bejelentése után viszont látványosan csökkent a fogyasztás – írja a Portfolio.hu az átvételi rendszerirányító Mavir adatai alapján.

Májusban még majdnem akkora volt az áramfelhasználás, mint tavaly ugyanebben a hónapban, júniusban viszont már 3,5 százalékkal kisebb, 3767,3 GWh helyett csak 3634,7 GWh volt a teljes magyar áramfogyasztás tavaly júniushoz képest. Amennyire a Mavir még nem egész hónapra kiterjedő, részleges adataiból látszik, júliusban már a kormány bejelentése előtt is folytatódott a csökkenő trend, július 14 és 24 között, vagyis a bejelentés után viszont már több mint 5,2 százalékkal volt kisebb a fogyasztás, mint ugyanekkor 2021-ben.

A Portfolio cikke szerint minden kétséget kizáró bizonyíték nincs arra, hogy ez már a rezsicsökkentés csökkentése utáni spórolás hatása lenne. Az idő mindenesetre idén júliusban szinte pont olyan volt, mint egy évvel ezelőtt, szóval nem arról van szó, hogy hűvösebb volt idén a nyár, ezért kevesebbet járatták a légkondit. A portál szerint az emelkedő infláció és a gazdasági várakozások általános romlása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy igyekeznek spórolni az emberek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.