Magyarország jelenleg cégalapítási lázban ég

  • narancs.hu
  • 2021. május 20.

Gazdaság

Több mint kétszer annyi az új cég, mint tavaly ilyenkor.

Több mint három hónapja jár rekordmagasságokban a hazai cégbejegyzések száma - írja a Világgazdaság az Opten adataira hivatkozva.

A portál cikke szerint legutóbb 2011-ben esett meg, hogy három egymás utáni hónapban háromezer feletti cégalapítást regisztráltak, és úgy tűnik, tartós ez a trend. Múlt hónapban összesen 3222 céget alapítottak Magyarországon. Az adat azért is érdekes, mert 2020 áprilisában a Covid-19 első hulláma okozta válság többéves mélypontra húzta vissza a cégalapítási kedvet. Az így kialakult alacsony bázis és a magas aktuális értékek miatt a cégbejegyzések 2021 áprilisi száma több mint 123 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Ilyen nagy kilengésre évek óta nem volt példa. Korábban egyébként főleg jogszabályváltozások hatására fordult hasonló jelenség elő.

A mostani adatsor másik érdekessége, hogy egyértelműen nem ideiglenesen ugrott meg a cégalapítási kedv. Az elmúlt három hónap cégalapítási átlaga 30 százalékkal haladja meg a rendkívül magas bázisnak számító 2019-es és 2020-as értéket is. Mivel továbbra is csak kevés céget törölnek, az országban működő társas vállalkozások száma folyamatosan nőtt.

Az országban 523 ezer társas vállalkozás és 572 ezer egyéni vállalkozó működik, de az egyéni vállalkozók száma gyorsabban nő a társas vállalkozásokénál: áprilisban 6575 új egyéni vállalkozást jegyeztek be, és a növekedés alig lassul az év elejétől szigorodó kataszabályozás ellenére - olvasható a Világgazdaságban.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.