Nem jó hír: áprilisban nőttek az albérletárak

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. május 20.

Gazdaság

A friss adatok szerint a fővárosban átlagosan 135 ezer forintba kerül a lakhatás.

Éves összehasonlításban ugyan még csökkentek, de az előző hónaphoz képest már emelkedtek a magyarországi albérletárak idén áprilisban: az éves csökkenés 0,3 százalékos volt, a havi drágulás azonban már 1,3 százalékot tett ki országosan és a fővárosban is - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com csütörtökön közzétett lakbérindexéből.

Az ingatlan.com adatai szerint május közepén Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi bérleti díjért kínálták a lakásokat a tulajdonosok, ami elmozdulást jelent az előző hónapra jellemző 130 ezer forintos szinthez képest.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a díjemelkedés elsősorban az újépítésű lakások megjelenésének köszönhető. A használt lakásoknál ugyanis májusban 3000 forint volt az egy négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj, ami ugyanannyi mint áprilisban volt - tette hozzá a szakember.

Tavaly májusban a járvány miatt a lakáshotelek megjelenésével bővült albérletpiaci kínálat. Az idén májusban ennél is több ingatlant - 20 ezer - hirdettek ugyan meg, de kevesebbet, mint áprilisban, mivel sok tulajdonos kivárja az albérletpiac csúcsidőszakát. A felvételi ponthatárok kihirdetése után ugyanis júliusban és augusztusban feljebb kúsztak az árak 2015 és 2019 között.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.