Matolcsy György közepesre értékelte a kormány válságkezelését

  • narancs.hu
  • 2021. július 5.

Gazdaság

Véleménycikkében összegezte, hogy 2020-ban a magyar gazdaság miben reagált jól és miben rosszul.

Véleménycikkben értékelte a 2020-as év magyar válságkezelését Matolcsy György. A Magyar Nemzetben a jegybankelnök felsorolta, hogy a kormány, illetve a magyar gazdaság miben reagált jól és miben rosszul. Szerinte a teljesítmény így közepesre sikerült csak.

2020-ban az egy főre jutó magyar GDP az EU-átlag 74,4 százaléka volt, azaz 1,3 százalékponttal javult 2019-hez képest. De még ezzel az eredménnyel is visszacsúsztunk a fejlettségi sor 20. helyéről a 21. helyre, mert a régió többi országa nagyobbat lépett előre, mint Magyarország. Lengyelország fejlettsége 3,6 százalékponttal, az EU átlagának 76,4 százalékára nőtt, amivel visszaelőzött minket. Csehország 1,3 százalékpontos növekedéssel az EU-átlag 94,5 százalékára emelkedett, ezzel megelőzte Olaszországot. Románia több mint 2 százalékpontos növekedéssel megelőzte az 1,4 százalékpontot előrelépő Szlovákiát. – összegezte a magyar gazdaság eredményeit.

Mint írja, a magyar gazdaság 2019-ben – sok már európai országgal szemben – még élénken növekedett, ez a lendület a 2020-as év elején is segített (statisztikai szakkifejezéssel élve: erős áthúzódó hatást okozott). Ha viszont csak a 2020-ban érvényesülő hatásokat vizsgáljuk, akkor még árnyaltabb a kép: a GDP terén már csak a 17. helyen állunk.

Matolcsy ezek után felteszi a kérdést: Milyen eredmények és kudarcok állnak a válságkezelés adatai mögött?

Szerinte a pozitív oldalra ez kerülhet:

  • Időben meghozott, határozott pénzügyi döntések 
  • A korábbi sikeres pénzügyi reformok 
  • Üzleti és társadalmi bizalom 
  • A foglalkoztatási szint fenntartása
  • A külföldi tőkevonzás sikere

Ezután pedig a kudarcokra fordul rá Matolcsy:

  • Az állami beruházások lassú beindítása 
  • A lakásépítés bizonytalanságai
  • Az egészségügy elmaradt reformjának hatása
  • A digitális átállás hiánya
  • A versenyképességi reformok elmaradása

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.