Meghalt a leggazdagabb cseh üzletember egy alaszkai helikopter-balesetben

  • MTI
  • 2021. március 29.

Gazdaság

Azon pénzügyi befektető többségi tulajdonosa volt, ami tavaly megvette a Telenor magyarországi leányvállalatát. 

Meghalt egy alaszkai helikopter-balesetben Petr Kellner milliárdos üzletember, a Forbes magazin szerint a leggazdagabb cseh – jelentette hétfőn a The New York Times című lap és Kellner pénzügyi csoportja. Korábbi hírek szerint a helikopter szombaton kora este zuhant le, a balesetben öt ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. Az amerikai szövetségi légügyi hatóság tájékoztatása szerint az Eurocopter AS50 típusú gépet Butte városka közelében érte a katasztrófa, egyelőre nem tudni, hogy miért. A jelentésben szerepelt az 56 éves Kellner mint halálos áldozat. Egy másik, 50 éves cseh állampolgár is van a halottak között. Petr

Kellner halálát hétfőn Jitka Tkadlecová, a cseh üzletember tulajdonában lévő PPF pénzügyi befektető csoport szóvivője is megerősítette. Közölte egyben, hogy Kellner temetésére szűk családi körben kerül sor „Míg szakmai élete hihetetlen munkabírással és alkotókedvvel volt tele, magánélete csak a családjáé és gyermekeié volt. Temetésére szűk családi körben kerül sor” – mondta Jitka Tkadlecová. Az MTI prágai irodájához is eljuttatott közlésében a szóvivő arra kéri a sajtót, hogy tartsák tiszteletben a Kellner család gyászát. A New York Times szerint a helikopter utasai síelni voltak az érintetlen alaszkai természetben. Az ottani sízés a milliomosok adrenalinos sportjának számít, és nagy kockázatokkal jár. Petr Kellner nagyon szeretett síelni, és a sajtó szerint gyakori résztvevője volt az alaszkai kirándulásoknak.

Petr Kellner a PPF Group pénzügyi befektető csoport többségi tulajdonosa, övé a PPF részvényeinek 99,93 százaléka, magánvagyonát a Forbes magazin tavaly év végén 293 milliárd koronára (11,2 milliárd euróra) becsülte. A prágai székhelyű PPF Group három kontinens számos országában vállalkozik a legkülönbözőbb ágazatokban. Többségi tulajdonosa egyebek között a lakossági kölcsönöket nyújtó Home Credit csoportnak, a cseh Nova és a szlovák Markíza kereskedelmi televízióknak.

 
Petr Kellner – Fotó: YouTube/DailyNews
 

 A cége vette meg a magyar Telenort

A PPF tavaly vette meg a Central European Media Entreprises (CME) csoportot, amelynek az említett két nagy televíziós társaság mellett egyebek között további televíziók, az O2 mobilszolgáltató, az Air Bank és a Skoda Transportation Services is tagja. A CME aktívumainak értéke a cseh sajtó szerint 48, 6 milliárd euró. A PPF Group 2018 júliusában megvásárolta a Telenor távközlési cég leányvállalatait Magyarországon, Bulgáriában, Montenegróban és Szerbiában. A következő évben a PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának. A partnerek új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik a PPF 75 és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában.

A milliárdos üzletember halálhírére hétfő délelőtt a prágai tőzsde is reagált, és csökkenni kezdtek a PPF tulajdonában lévő vagy ahhoz köthető részvények. Az O2 telefonszolgáltató részvényeinek értéke tíz óráig egy százalékkal esett vissza, a Moneta Banké, amely rövidesen egyesül a PPF-fel, viszont már több mint három százalékkal. Jaroslav Masek, a Hospodárské Noviny című tekintélyes cseh politikai és gazdasági napilap főszerkesztője szerint ezek azonban csak „gyorsreakciók” a halálhírre. „Petr Kellner nagyon aktív volt cégei irányításában, ezért nehéz lesz megtalálni utódját. Kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e majd találni egy utódot, vagy pedig a PPF Groupot részenként el kell majd adni. Azt azonban nem gondolom, hogy ez ingataggá tenné a részvényeik értékét” – nyilatkozott Masek a közszolgálati hírtelevízióban (CT24).

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.