Mészáros a dohányiparba is beszáll

  • narancs.hu
  • 2019. március 25.

Gazdaság

Tavaly vett informatikai cége konzorciumban fejleszti a dohánylogisztikai ellenőrző rendszert.

A 4iG Nyrt. és a Sauviter Zrt. közösen fejleszti és működteti a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (ND) Zrt. dohánytermék azonosító kibocsátó informatikai rendszerét (DAKIR), miután megnyerte a nyílt közbeszerzési eljárást – közölte a 4iG.

A 4iG tulajdonosai között van a Mészáros Lőrinc vállalkozóhoz köthető Konzum PE Magántőkealap, a Konzum Nyrt.-hez tartozó KZF Vagyonkezelő Kft. és az Opus Global Nyrt. is – hívja fel a figyelmet a Népszava.

A szerződés becsült értéke nettó 4 milliárd forint – írja az MTI. A nyertes konzorcium a cigaretta és vágott dohány termékek valós idejű nyomon követésére alkalmas rendszer fejlesztését, adatközpontjának megvalósítását, illetve az adatok biztonságos tárolását végzi, emellett biztosítja az informatikai, ügyfélszolgálati és szervizhátteret az elkövetkező 5 évben.

Az uniós előírásnak megfelelően Magyarországon és az uniós tagállamokban 2019. május 20. után már minden egyes csomag cigarettának és vágott dohány terméknek azonosíthatónak kell lennie. Az informatikai rendszer bevezetésének célja az illegális dohánykereskedelem visszaszorítása az Európai Unió tagországaiban. A cigaretta és vágott dohány nyomkövetése azt jelenti, hogy május végétől minden doboz és tasak, illetve gyűjtőcsomagolás egyedi elektronikus azonosítót kap, aminek alapján a DAKIR rendszerben valós időben lehet majd a termékek útját követni a gyártástól, a raktározáson keresztül a trafikba érkezésig.

A rendszer feladata a gazdasági szereplők – gyártók, importőrök, nagy- és kiskereskedők –, továbbá az összes létesítmény azonosítása, ahol dohánytermék gyártása, tárolása, értékesítése zajlik. Az azonosítóért díjat, kiszerelési egységenként várhatóan 2-5 forintot fizetnek a gyártók és az importőrök az ND Zrt.-nek, a cég a befolyó összegből finanszírozza a rendszer fenntartását és teljes körű üzemeltetését.

A dohánykereskedelmi társaság adatai szerint Magyarországon havonta 31 millió doboz cigarettát és szivarkát, valamint nagyjából ezzel a mennyiséggel megegyező, különböző kiszerelésű vágott dohányterméket értékesítenek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.