Nem hogy spórolnának a minisztériumok, még többel is gazdálkodhatnak

  • narancs.hu
  • 2022. június 7.

Gazdaság

Nem igazán látszik a költségvetés tervezetén, hogy magán kezdené a spórolást a kormány. 

Bár Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter másfél hete azt jelentette be, hogy a 800 milliárd forintnyira tervezett beszedendő extraprofitadó mellett 1200 milliárdos kiadáscsökkentést is terveznek, amelynek részeként elhalasztják az állami beruházásokat, illetve csökkentik a minisztériumok kiadásait is, ez utóbbi nem nagyon látszik a költségvetés kedden beadott tervezetén – hívja fel a figyelmet a 444.hu.

Nagy azt ígérte, hogy 10 százalékkal csökkentik majd a minisztériumok költségvetését, amivel a kormány jövőre 500 milliárdforintot spórol, a minisztériumok költségvetésén viszont nem az látszik, hogy megvágták volna őket, sőt, lényegében minden minisztérium több pénzzel gazdálkodhat majd jövőre, mint az idén.

A minisztériumi struktúrát ugyan eléggé átalakította a kormány, így nem lehet egy az egyben összehasonlítani a 2022-es, vagy 2022 előtti minisztériumi büdzséket a 2023-es tervezettel, de az összes minisztérium működési kiadásaira a 2022-es költségvetésben 7579, 995 milliárd forintot szánt a kormány,

2023-ban ez az összeg 1600 milliárd forinttal még több is lesz, 9177, 503 milliárd forint.

Az összes költségvetési kiadás arányában is többet költ a kormány a minisztériumokra: a 2022-es költségvetés kiadási főösszegének 26,59 százalékát tették ki a minisztériumok kiadásai, a 2023-as költségvetésben ez 27,53 százalék.

Ha pedig nemcsak a működési, de felhalmozási kiadásokat is nézzük, akkor sem látszik nagyobb spórolás a 2022-es költségvetéshez képest, az arányok szintén elég hasonlóak maradnak. 

A lap hozzáteszi, a most már Novák Katalin vezette Köztársasági Elnöki Hivatal is több pénzből gazdálkodhat, mint Áder János alatt, a Rogán Antal vezette, és most már a polgári titkosszolgálatokat is felügyelő Miniszterelnöki Kabinetiroda is tízszer annyi közpénzt kap, mint eddig, de még a sporttevékenységek támogatására is több pénz jut, mint eddig.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.