Népszava: Idén több mint 315 milliárdot buktunk azzal, hogy Putyintól veszünk gázt

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 2.

Gazdaság

Továbbra is a tőzsdei ár fölött veszünk fűtanyagot, az Orbán kormányon kívül senki más nem csinál ilyet az EU-ban.

Nagyjából 9 százalékkal magasabb áron adta a földgázt Putyin májusban, mint a holland TTF tőzsde irányadó összege. Az ország köbméterenként átlag 173 forintot fizethetett a földgázért Moszkvának, ami már 41 forinttal olcsóbb az áprilisinál – írja a Népszava.

Az MVM májusban a rezsicsökkentett tarifán 123 forintot veszített minden eladott köbméter után, de átlagfogyasztás felett köbméterenként már 374 forintos hasznot hozott a számára. Azt persze nem tudjuk pontosan, hogy miként érvényesül a két hatás egyszerre, de nyilván az átlagfogyasztás alatti háztartások vannak nagy többségben.

Májusban 444,5 millió köbméter gáz érkezett Oroszországból, az év első öt hónapjában pedig több mint 2 milliárd köbméter. Ez negyedével több, mint a tavalyi első öt hónap. A Népszava számításai szerint májusban körülbelül 27 milliárd forintot takaríthatott volna meg Magyarország, ha tőzsdei áron szerzi be a gázt, az év első öt hónapjában pedig összesen 315 milliárd forintot – ezt a bődületesen sok pénzt azonban a Kremlben költötték el a honatyák, pedig – tesszük hozzá mi – ha okosabban gondolkodtak, akár felépíthettek volna egy újabb, éppen csak kicsit szerényebb Mészáros Lőrincet is belőle.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.