Rejtélyes jogszabálytervezet nyomán emelkedhet a minimálbér?

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 27.

Gazdaság

Akár bruttó háromszázezer fölé.

Éjszaka jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete, amelyben szerepel, hogy a minimálbérnek el kell érnie az átlagbér felét. Ezzel jelenleg 301 ezer forint is lehetne a minimálbér – vette észre a hvg.hu.

A rendelet azonban konkrét előírást nem tartalmaz: „A kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum megfelelőségére vonatkozó értékeléshez használt indikatív referenciaérték, amelynek elérésére a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum összegének megállapításakor törekedni kell, a Központi Statisztikai Hivatal által a megelőző egy év rendelkezésre álló adatai alapján számított rendszeres bruttó átlagkereset 50 százaléka.” Ez azt jelenti, hogy törekedni kell arra, hogy a minimálbér és a bérminimum elérje az előző év adatai alapján a bruttó átlagkeresetnek legalább a felét. 

A Bankmonitor számítása szerint a KSH által közölt 2024. júliusi bruttó átlagbér (602 200) alapján ez azt jelenthetné, hogy 301 100 forint lehetne ezen számítás alapján a minimálbér alsó szintje. Ez a jelenlegi állapothoz képest 12,85 százalékos emelést jelentene.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.