Több mint 70 millió euróért vett varsói irodaházakat a magyar Indotek csoport

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 8.

Gazdaság

Jellinek Dániel ingatlancége áll a befektetés mögött.

Négy varsói irodaházat adott el az osztrák Immofinanz több mint 70 millió euróért a magyar Indotek csoportnak – jelentette be csütörtökön a bécsi tőzsdén jegyzett Immofinanz közleményben az MTI beszámolója szerint.

Az adásvételt csütörtökön zárták le a kiadott közlemény szerint, a vételár 72,5 millió euró volt. Az irodaingatlanok együttes hasznos alapterülete 45,3 ezer négyzetméter, a bérleti kihasználtsági arány pedig 2020 december végén 80 százalékos volt.

Az Indotek Group piacvezető a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán. A mintegy 240 főt foglalkoztató cégcsoport több mint 300 ingatlan felett rendelkezik. A beépített és bérbe adható ingatlanterület nagysága meghaladja az 1,7 millió négyzetmétert, amelyen több mint 3500 bérlő osztozik, valamint több mint 20 irodaházat, és mintegy 100 raktárt, csarnokot és logisztikai parkot működtetnek.

Az Indotek Group magyar és amerikai tulajdonban áll. A cégcsoport alapító-vezérigazgatója és egyben többségi tulajdonosa Jellinek Dániel. A cégvezető előkelő helyen áll a leggazdagabb magyarok listáján, az utóbbi időben pedig több, a kormányhoz közeli körökhöz köthető ingatlanbefektetéssel kapcsolatban is felmerült a neve. Ahogy tavaly megírtuk, a balatonaligai Club Aliga ügyében is felbukkant Jellinek Dániel neve, miután cégein keresztül felvásárolta Tiborcz István részesedését. De számos budapesti bevásárlóközpont mellett tavaly nyár óta a Hotel Gellért is az Indotek tulajdonában áll.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.